Hieronymus Bosch – megrögzött vallásos vagy tréfacsináló?

Mivel életéről igen keveset tudunk, és mivel képeiből igen kevés maradt csak fenn, Bosch személye és művészete máig kiismerhetetlen rejtélynek számít. Egyesek szerint kábítószerfüggő volt, a korában nagy hírnévre szert tett LSD-szerű boszorkánykenőcs használója, aki drog-vízióit örökítette meg képein. Mások mély vallásosságát hangsúlyozzák, hogy mennyire elítélte a festő a keresztény erkölcsök megtagadóinak bűnös magatartását, s a vízió szerű képeket a művész túláradó fantáziájának tudják be. Egyesek szerint állandó rettegésben élő, szorongásos alkatú festő volt, mások szerint pedig egy vidám tréfacsináló, akinek képei inkább szatírikusak, semmint rémisztőek. Hogy milyen ember lehetett Bosch? Csak találgatni tudunk, képeit megvizsgálva pedig csak még több kérdéssel kerülünk szembe. Ami első pillantásra látszik, hogy festményei sehogy sem illeszkednek a korabeli képek közé. Vajon hogyan fogadták művészetét a saját korában?

Démonok, a pokol, a legbizarabb félig ember félig állat teretményekkel zsúfolásig megpakolt Bosch képek egy őrült karnevál, egy elalvás után látott rémálom tömeg-jelenetére emlékezteti az embert. Leghíresebb és leglátványosabb triptichonja, azaz három részre tagolt műve kétségtelenül a Gyönyörök kertje, amit a művészeti lexikonok is főműként emlegetnek Bosch neve alatt. Tárgya, csakúgy mint a legtöbb képének, bibliai ihletésű. Az első tábla a Paradicsom címet viseli: három központi alak látható rajta, Ádám, Éva és Isten, aki összeadja épp az első emberpárt. Az ember tekintetét először ez a három alak ragadja meg, ám ha jobban szemügyre veszi a körülöttük lévő édenkertet, több furcsaságra is felfigyelhet: az édenkertet a megszokott állatokon kívül képzeletbeli teremtmények népesítik be. A háttérben unikornis hajol épp a víz fölé, alatta pedig a legkülönösebb csúszómászók és hüllők másznak ki a vízből.

Ez persze csak a bevezetés, a második rész,a Földi paradicsomon már nincsenek központi alakok, csupán furcsaság mindenfelé. Egy minden részletében aprólékosan kidolgozott, szürreális látomás képét láthatjuk, amit nem lehet néhány pillantással felmérni, csak részletekben haladva végignézni - faliszőnyegekre emlékeztető zsúfoltság. Kicsi emberalakok mindenfelé, állatokon lovagolnak, tavakban fürdenek, gyümölcsöt majszolnak és elmerülnek mindenféle szexuális rítusban: amit látunk voltaképp egy szürreális orgia minden szempontból, s egyet is ért benne minden művészettörténész, hogy a kép témája maga az emberi romlottság és a testi vágy.

Továbbhaladva (pont ebből következőleg) pedig a harmadik részhez jutunk, melynek címe csupán ennyi: A Pokol. A színek sötétre váltanak, az érzéki erotika átcsap horrorba. Itt is az előző rész zsúfoltságával találkozhatunk (szenvedő, vérző, átszúrt emberalakok mindenfelé, akiket bizarr, sosem látott rém-lények falnak fel), azzal a különbséggel, hogy a képnek mégiscsak van egy központi alakja. A művész nevével leginkább összeforrt, legtöbbször mutogatott és egyben Bosch legtalányosabb figurája az: a melankolikus fa-ember, testében egy középkori kocsmajelenettel. Noha elég egyértelműnek tűnik így végigkövetve a képet, mire akart utalni Bosch három táblás képével, a Gyönyörök kertje mégis a mai napig vitákat vált ki a hozzáértőkből: egyesek szerint őszinte keresztényi szándék vezérelte, amikor megfestette a képet, mások szerint pedig épphogy kicsúfolni akarta azt.

Bosch ügyében nehéz dűlőre jutni, de a kérdésre, hogy hogyan fogadták képeit, ismerjük a választ. Nem beszélhetünk szürreális képekről, mivel a szürrealizmus még nem jött létre, közel fél évezredet váratott még magára, ám tény, hogy utólag vizsgálva Bosch festményei mégis csak szürreálisak valahol. És hogy mit szóltak hozzá a kortársak? Közel sem hozta annyira zavarba őket Bosch művészete, mint amennyire a mai művészettörténészeket: a képeken egyrészt ráismertek a korabeli túlvilági felfogás képeire, valamint érteni vélték a képek mögött álló keresztényi gondolatokat. Olyannyira, hogy műveinek legnagyobb gyűjtője a legkatolikusabb uralkodó, II. Fülöp spanyol király volt. Bosch különös és bizarr lényei sem ejtették akkoriban zavarba az embereket: kézről kézre jártak akkoriban az ún. bestiáriumok, a középkori könyvek, melyek valódi és képzeletbeli állatok leírását tartalmazták, és a mesebeli lényeket valóságosként fogadták el. Egyben izgatta is a fantáziájukat: Bosch élete során számos másolat bukkant már fel képeiről, de ezek a másolatok megelégedtek a festményeken ábrázolt fantasztikus lények lemásolásával. Különböző pénzes emberek pedig megrendeléseket adtak le a művésznek, hogy készítsen álombeli jeleneteket. Bosch tehát mondhatni népszerű volt már a saját korában is, szürreális, azaz valóság fölötti képei pedig megfogták már a korabeli embereket is. De hogy Bosch valóban keresztényi indíttatásból festette-e őket, esetleg drog hatása alatt, vagy hogy tréfát űzzön magából a keresztény megrendelőkből - talán sose tudjuk meg.