Házasság hete: kötelékben is jó élni
„Lehet, hogy védetté kellene nyilvánítani a házasság intézményét is, ami nem azt jelenti, hogy mindenkinek házasodni kell, csak annyit szeretnénk ezzel mondani, hogy ne bántsd, védd, ne tipord le, figyelj oda rá!” Forrás: Magyar Hírlap / Faggyas Sándor
Ezt Süveges Gergő televíziós műsorvezető mondta, abból az alkalomból, hogy ő és felesége az idei Házasság hetének a „házaspár arca”. Az e héten zajló rendezvénysorozat mottója: Kapcsolat – elköteleződéssel, célja pedig az, hogy felhívja a figyelmet arra: jó házasságban élni.
Ha valamit számít, ezt az állítást, 1330 házasságban eltöltött héttel, én is megerősíthetem, bár tudom, egyre kevesebben osztják ezt a véleményt. A statisztikák száraz számai szerint évről évre kevesebb házasságot kötnek Magyarországon, egyre több fiatal és középkorú az élettársi vagy a laza, nyitott párkapcsolatot részesíti előnyben, ráadásul ma már a házasságok több mint fele válással végződik.
A jelek szerint mintha egyedül, alkalmi partnerrel, vagy ideig-óráig tartó élettársi kapcsolatban könnyebb, egyszerűbb volna élni, mint házasságban. Nem olyan könnyű Isten színe előtt esküt tenni arról, hogy feleségemet szeretetből veszem el/férjemhez szeretetből megyek hozzá, hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hűtlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője/segítőtársa leszek. Nem olyan könnyű valakiért, valakivel „talpig nehéz hűségbe” bújni. Nem olyan könnyű valakiért megjárni „a lélek hosszát, s országok útjait”. Nem olyan könnyű… „Igazán emberré csak a házasságban válhatik az ember” – írta a múlt század elején Ravasz László református püspök. Az akkori Magyarországon az emberek túlnyomó többsége még úgy tudta, azt tanulta a családjában, a templomban és az iskolában: az életnek az a természetes rendje, hogy „elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté”. Úgy tudta, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette, és a házasságban szerkesztette egybe őket. És talán úgy érezte, hogy a házasságban egyesült férfi és nő nemcsak egy testté lesznek, hanem egy lélekké is. Ahogy Tompa Mihály költő és lelkész oly szépen írta feleségének: „lelkem fele”. Igen, ezt a magyar nyelv világosan és pontosan kifejezi: a férfi fele a felesége, nélküle fél-ember – és persze vice versa. Ma már azonban embertársaink nagy részének nem magától értetődő és nem követendő a teremtés rendje. Nem szentség, nem életre szóló szövetség, már nem is a legvonzóbb együttélési forma a házasság az új generációknak. Ezért jó, hogy a Magyar Evangéliumi Szövetség kezdeményezte, a katolikus, református, evangélikus, baptista egyház által is támogatott Házasság hete a maga figyelemfelhívó, értékközvetítő programjaival védelmébe veszi s jó értelemben reklámozza a házasság – és a család – gyengülő, gyakran támadott intézményét. Jó, ha tudjuk: a folyamatosan fogyó és öregedő magyar társadalom jövője a házaspárok kezében és lelkében van. Egyrészt, mert náluk átlagosan kétszer annyi gyermek születik, mint a házasságon kívüli kapcsolatokban. De azért is, mert a jövő egészséges, életképes, felelős honpolgárként élni képes új nemzedékei felnevelésének a családon kívül ma sincs igazán alkalmas tere és kerete.
