Háromféle adventről beszél az evangélikus püspök
Mind a négy adventi vasárnapnak megvan a maga arculata, attól függően, hogy milyen bibliai olvasmányok hangzanak el az istentiszteleten. Ezekben a napokban minden keresztény egyház a karácsonyra készülődik. Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspökkel, a hetven millió evangélikust tömörítő Lutheránus Világszövetség alelnökével az ünnepi várakozásról beszélgetett a Gyöngy magazin. Forrás: Gyöngy magazin, stop.hu
„Háromféle adventről szoktunk beszélni. A múlt adventje azzal foglalkozik, hogy mi készítette elő Jézus születését. Eljött alázatosan, szegényen, mint egy csecsemő. A jövő adventjén azt ünnepeljük, hogy a végítélet napján újra eljön dicsőségesen is. A jelen adventjén nem csak emlékezünk, nem csak várjuk az eljövetelt. Személyes ünnepünk arról szól, ma miként érkezik el hozzánk a Megváltó. Advent azért is határkő, mert akkor kezdődik az egyházi esztendő.
Sokszor idézem a Kisherceget: Ha tudom, hogy jössz, ünneplőbe öltöztetem a szívemet... És Simone Weilt is: A várakozás megszentelése, hogy megtanulunk vágyakozni arra, ami a mienk. Azok az ószövetségi olvasmányok hangzanak el a szószékről, amelyek Jézus születését jövendölik. Azt vallom, hogy fontos a textus és a kontextus. A textus, vagyis a szöveg a prédikáció. A kontextus a környezet, amiben élünk. Nem vehetem elő a tavalyi vagy a tíz esztendővel ezelőtti prédikációmat. Aki hallja az igehirdetést, olyan üzenetet kapjon, ami a máról szól" – mondja dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, aki tizenhárom évig gyülekezeti lelkész volt egy kőbányai munkásnegyedben.
„Karácsony táján a fiatalokkal pogácsát sütöttünk, és meleg teával rendszeresen felkerestük a hajléktalanszállót. Ott prédikáltam, a karácsony élményét ilyen közegben éltük meg. Az egyház eszköz a mások szolgálatában. Az igehirdetés a kezdetektől összefonódott a szeretetszolgálattal. A johanniták, a máltaiak ispotályokat – kórházakat – hoztak létre. Azzal hitelesítették lelkészi szolgálatukat, hogy törődtek az elesettekkel. Mindig meg kell találjuk azokat a szolgálati területeket, amelyek hitelesítik a szavainkat. Az egyházhoz tartozó segélyszervezetek – de maguk a lelkészek és az általuk szervezett ifjúsági csoportok is – ott voltak a gátakon, amikor homokzsákolni kellett, és ugyanilyen akcióbrigádok mentek a vörösiszap sújtotta területekre is. Istentiszteleteken több gyűlik a perselyekben, ha kihirdetjük, hogy a katasztrófa áldozatainak szánjuk. Az egyház mozgósítani tud: nem veszett ki az emberekből az együttérzés.”