Gyermeteg nézetek kavarognak – Tomka Miklós vallásszociológus pogányságról és kereszténységről
Butaság folyton megkérdezni, hogy az egyház konzervatív-e. Szükségszerűen az! – mondja Tomka Miklós vallásszociológus. Forrás: Népszabadság / Czene Gábor
- Lehet mondani, hogy Szent István idejében a katolicizmus a modernitást képviselte, a pogányság pedig a maradiságot?
- Mindenképpen. A magyarság krízisben volt, a pusztai-törzsi viszonyokon alapuló belső szervezeti felépítés, a sok száz éven át ápolt tradíció nem illett a körülményekhez. Más alternatíva nem is kínálkozott, mint a kereszténység, amely a rend, az Európába való beilleszkedés és bizonyos értelemben a jómód, a magasabb életszínvonal lehetőségét jelentette. Szent Istvánt ugyanakkor nem pusztán politikai megfontolások vezették: neveltetése, tevékenysége és Imre fiához írt intelmei mind azt bizonyítják, hogy személyes hitbéli meggyőződése irányította.
- Ezzel együtt a kereszténység kívülről hozott vallási-politikai berendezkedés volt.
- A kereszténység kívülről érkezett, persze. Életképességét és értékállóságát az utókor egyértelműen igazolta, ettől még tény, hogy a katolikus vallás olyan társadalmat teremtett meg, amely gyökeresen különbözött a magyarság addigi világképétől, ütközött a hagyományokkal.
- Ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, meg kellett szabadulnia korábbi identitásától?
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy új identitást kellett keresnie. A kereszténység idegen, de nem egyszerűen csak átvett vallás volt: a hit megélésének rengeteg változatát kínálta fel. Többféle formája alakult ki Európában, más a németeknél és megint más a szláv népeknél. A régi identitás felszámolása helyett Magyarországon is a "megőrizve megváltoztatni" elv érvényesült. Miközben folyt a harc a pogányság és a sámánizmus ellen, sok hagyományos elem tovább élt a társadalomban, vagy beépült a katolikus terminológiába és tradícióba. Megváltozott keretek közt, de hosszú ideig megmaradt például a nemzetségi struktúra. A népi gondolkodásmód, a mese- és hiedelemvilág megtalálta a helyét a kereszténységben.
- Mi az oka annak, hogy a magyarországi katolikus egyház, amely maga is idegen hatásra jött létre, a későbbi korokban igyekezett keményen ellenállni a külső befolyásnak? Hogyan lesz egy progresszív erőből konzervatív intézmény?
- Amikor egy társadalom lecövekel valahol, elfogad és megszilárdít valamilyen értékrendet, hajlamos úgy gondolni, hogy ez a jó, és csak ez a jó, minden más rossz. A legtöbb kultúra így működik, de a vallás különösképpen - főként, ha meghatározóvá válik egy adott ország életében. Szociológusként éppen ezért azt mondom, butaság folyton megkérdezni, hogy konzervatív-e az egyház. Természetesen! Minden intézmény szükségszerűen az! Ami azonban az egyházat nem akadályozza abban, hogy megújuljon és megújítson.
- Nálunk az utóbbi időben ismét divatja van a szélsőjobbos mázzal leöntött ősmagyar hitvilágnak. A püspöki kar egyik tagja pár éve szót is emelt az "újpogány tanok" terjedése ellen.
- Izgalmas lenne megvizsgálni, hogy miért, de Európa keleti felének majdnem mindegyik országában megfigyelhető hasonló jelenség. Szerintem nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett vallási irányzatról. Sokkal inkább újfajta identitáskeresésről van szó: ebben több a távoli múlt iránti nosztalgia, mint a vallási tartalom. Jellemző rá az erős nemzeti irányultság, amely gyakran - való igaz - szélsőjobboldali ideológiával párosul. Mindenekelőtt azonban keresztényellenes.
- Biztos? A pogánykultusz esetenként jól megfér Szent Istvánnal.
- Ilyen is előfordul, igen. Így jutunk el aztán oda, hogy Jézus Krisztus tulajdonképpen a magyarság ősatyja volt... Mit mondjak, ezek a próbálkozások meglehetősen primitívek. Komolytalan és gyermeteg nézetek kavarognak, minden belefér, ami a nemzeti nagyságunkat hivatott dicsőíteni. A lényeg nem az, hogy létrejöjjön egy elméletileg és vallásilag megalapozott, koherens világkép, hanem az érzelem felkeltése. A fantázia pedig nem ismer határokat.