Gryllus: a hó elején még be kellett kurblizni a közönséget
„Szabad-e bejönni ide betlehemmel?” címmel nagy sikerű koncertet adott a napokban Szolnokon az Aba-Novák Kulturális Központban a Kaláka együttes. A koncert előtt Gryllus Dániellel, az együttes egyik alapító tagjával beszélgettünk. Forrás: szoljon.hu
— Idén negyvenéves a Kaláka együttes. Másképp fogadják ma az énekelt verseket mint negyven évvel ezelőtt?
— Nyilván egy kicsit másképp, mert akkoriban ez még meglepetés volt. Olyannyira, hogy amikor Mikó Pista, akiről talán kevesen tudják, hogy a Kaláka alapító tagja és Sebő Feri a Kaláka megalakulása előtt körülbelül egy évvel jelentkeztek a Ki-Mit-Tudra, akkor őket azzal szórták ki, hogy ilyen műfaj nincsen. Ma már ez egy teljesen elfogadott és szeretett műfaj, ennek számos bizonyítéka van, nem csak a mi jelenlétünk, hanem például a Hangzó Helikon sorozat, ami nagyon sok verséneklő munkáját tartalmazza, csak be kell menni a lemezboltba és levenni a polcról. Még ha ez mondjuk a rádió és tévéállomások adásaiból nem is nagyon derül ki, mert mostanában a kereskedelmi rádiók ab ovo nem nagyon foglalkoznak ezzel, és a rádió új felosztásában nem nagyon van ennek a műfajnak műsorsávja. A televízióban sem tudom megmondani, mikor volt utoljára olyan felvétel, ahol verset énekeltünk. Minden felvételünk régebbi. Nem azt mondom, hogy nem szerepelünk, mert nagyon gyakran láthatnak a tévében, de nem produkcióval, hanem beszélgetős műsorokban, ahol részleteket játszanak korábbi felvételeinkből. Színpadon viszont nagyon is jelen van a műfaj és úgy fogadják, mint a kultúránk részét.
— Abban nem kis részük van, hogy elismert lett ez a műfaj, mára szinte már külön intézmény a Kaláka együttes.
— Igen, talán lehet ezt mondani, bár azt hozzá kell tennem, hogy a forma, amit mi negyven évvel ezelőtt elkezdtünk, lehet hogy új, de maga a műfaj sokkal régebbi, hisz valaha a költészet zene nélkül nem is létezett. A költők amikor verset írtak, akár az ókorban, vagy a középkorban, nem is tudták máshogy elképzelni, minthogy odaadták az énekesnek, hogy énekelje el, hisz eleve dalszövegnek szánták. A versformák, amik megmaradtak a középkorból, jobbára inkább dalformák, beleértve Balassi strófáit is.
— Hogyan látja, szánnak időt manapság az emberek a karácsonyi lelki ráhangolódásra, vagy az ünnepre készülés kimerül az ajándékvásárlásban?
— Az ajándékvásárlás fontos része a karácsonyi előkészületeknek, hiszen hozzászoktunk, hogy a Megváltó születése feldúsult egyfajta családi rendezvény-áradattal. Találkoznak a családtagok, lehet, hogy azok is, akik máskor nem is futnának össze. Meglátogatjuk a keresztmamát, meglátogatunk távolabbi ismerősöket is, és ezzel együtt jár az ajándékok „kitalálása” és megvétele is. Van ebben egy kis versenyfutás is egymással, az idővel, saját magunkkal, az ötleteinkkel. Tudom, hogy nekem is nehéz ajándékot adni, mert én amit kigondolok, azt jobbára megszerzem magamnak. Sok ismerősöm ugyanígy van ezzel, beleértve a családom tagjait is. Olyan ajándékot kell kitalálni, ami neki nem jutna eszébe. Nem könnyű ezt mindenkivel végigjátszani. Egészen biztos, hogy a karácsonyi előkészületeknek ez a része egy kicsit túlhajszolt. Ugyanakkor az ajándékvásárlás kapcsán végig kell gondoljuk a rokonainkat. Azt, hogy mi az, aminek örülne mondjuk az unokahúgunk. Ilyenkor ráébredhet az ember, hogy nem is biztos, hogy ismeri őt. Felteszem magamnak a kérdést: tudom-e vajon, hogy mi a kedvenc színe, hogy mire volna szüksége, éppen mi foglalkoztatja? Még utána is kérdezek egy másik családtagtól, aki jobban ismeri, nem csak annak, hogy hányas lába van, hanem hogy örülne-e a kiválasztott ajándéknak. Aki megússza azzal, hogy mindenkinek vesz egy üveg bort, annál nincs ilyen probléma, bár azon is el lehet gondolkodni, hogy vöröset, fehéret vagy rosét vegyek. Az ajándékozásnak is van egy ilyen emberi, lelki vetülete.
Ha azt a fajta ráhangolódást vesszük, amit valaha az advent jelentett, — régen ebben az időszakban nem voltak esküvők, nem voltak bálok, a húsvétot megelőző időszakhoz hasonlóan a böjt ideje volt, — ez ma már nem gyakori, de a vallási ünnepek ilyen szigorú értelembe vett megtartása nem csak a karácsonyra nem jellemző, hanem a többi ünnepre sem.
Azt viszont magunkon érezzük, ahogy a betlehemes műsorral —amit először 23 éve mutattunk be— járjuk az országot, hogy ahogy közeledünk az ünnephez, egyre felfokozottabb a várakozás. Amikor elkezdjük december elején még nem foglalkoztatja nagyon az embereket, aztán egyre éhesebbek, egyre inkább várják, hogy most már jöjjön a karácsony. December elején még be kell kurblizni a motort, a karácsony hetében adott műsorok viszont már szinte repülés számba mennek.
— Van-e most kedvenc költő, illetve min dolgoznak most?
— Épp most vagyunk túl egy kiadványon „Kaláka — Kányádi kicsiknek és nagyoknak, A verseket Sándor bácsi mondja, a nótákat a Kaláka énekli” címmel, és hamarosan megjelenik egy könyv „A Kaláka első 40 éve” picit szemtelenkedő címmel, ebben lenne egy betét lemez. Azon gondolkodunk most, hogy a MüPa negyvenes koncert felvételét, vagy esetleg még ki nem adott archív anyagokat tegyünk fel rá. Most annyi mindenen vagyunk túl, a jubileumon, a Csillagzene fesztiválon, az utóbbi időkben pedig a betlehemes műsorral turnéztunk. Az alkotó periódus, az majd inkább januárban lesz.