Fellép a diszkrimináció ellen az SZDSZ
Budapest – Az SZDSZ kezdeményezni fogja, hogy a diszkriminációt elkövető iskolákat – akár önkormányzatiak, akár nem – szankcionálni lehessen – tudatta a párt közleményben az MTI-vel. Forrás: MTI
A Népszabadság csütörtöki számában ugyanis beszámolt arról, hogy a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tesztelése során kiderült, nem azonos módon bántak a roma és a nem roma szülőkkel. A Magyarországi Evangélikus Egyház közölte: elítéli az etnikai kisebbségeket érő diszkriminációt.
Magyar Bálint minisztersége alatt elfogadott közoktatási törvény a diákok felvételénél éppen a hátrányos helyzetűek pozitív diszkriminációját írja elő, azonban az ezt megszegő intézmények szankcionálására jelenleg nincs lehetőség – szögezi le a közlemény. Éppen ezért az SZDSZ kezdeményezni fogja, hogy a diszkriminációt elkövető iskolákat szankcionálni lehessen.
A liberális párt szerint felháborító az az egyértelmű diszkriminációra utaló eset, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány tárt fel egy szarvasi evangélikus általános iskolával kapcsolatban – közölte a párt sajtóosztálya.
A Népszabadság csütörtöki számban írt arról, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány két alkalommal is tesztelte a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolát. Azt szerették volna megtudni, hogy a roma és a nem roma gyerekek egyenlő esélyekkel jutnak-e be az iskolába.
Az első alkalommal egy roma és egy nem roma asszonyt kértek fel, hogy érdeklődjenek arról, gyereküknek van-e esély arra, hogy bejusson az iskolában. Áprilisban, a beiratkozások hetén, a második alkalommal, rejtett kamerás felvételt készítettek két apáról. Az egyik cigány volt, a másik nem, mindketten második osztályba szerették volna beíratni gyereküket.
A tesztekből kiderült: míg a cigány szülők gyerekének nem volt hely, addig a nem roma szülők gyerekét szívélyesen várták az evangélikus általános iskolába – írja a lap.
Mohácsi Erzsébet, az esetet feltáró esélyegyenlőségi alapítvány vezetője a Népszabadságnak azt mondta, sok panasz érkezik a szülőktől, hogy az egyházi iskolák nem szívesen fogadnak be roma gyerekeket. Így került látóterükbe ez a szarvasi iskola.
Mohácsi Erzsébet hangsúlyozta: céljuk nem a per, hanem az, a roma gyerekeknek is nyíljanak meg az egyházi iskolák.
Az érintett iskola igazgatója azt mondta: félreértésről van szó. Molnár Istvánné ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy rejtett kamerával becsapták őket. Az igazgatónő azt is közölte: a hátrányos helyzetű gyerekek aránya a törvényi előírásoknak megfelelő az intézményben.
Sándor Klára és Gusztos Péter országgyűlési képviselők az eset miatt az oktatási jogok biztosához, az Egyenlő Bánásmód Hatóságának elnökéhez és az emberi jogi és kisebbségi bizottság elnökéhez fordulnak, hogy vizsgálják ki a történteket – olvasható a közleményben.
„A Magyarországi Evangélikus Egyház -–híven hitelveihez és magyarországi hagyományaihoz – az etnikai kisebbségek, így a hazai cigányság mindenfajta diszkriminációját messzemenően elítéli, és erre inti lelkészeit, világi tisztségviselőit és minden munkatársát is” – írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma nevében Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő.
A konkrét esetben azonban indokolatlannak tartják a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola megbélyegzését, „különösen egy ilyen tisztességtelen módszerrel készült felvétel nyomán” – olvasható a közleményben.
Az evangélikus egyház dokumentuma szerint a nevezett intézményben a roma származású gyerekek szeretetben, mindenfajta megkülönböztetés nélkül tanulnak, amit mind az iskola, mind a Magyarországi Evangélikus Egyház fontos értéknek tekint.