Fellendülőben a vallásturizmus

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2010. szeptember 02., 09:27 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 02., 09:34

A nyírbátori önkormányzat és három egyház összefogásával valósul meg a a 3,5 milliárd forint összköltségű Hit és Egészség projekt, Pannonhalmán a bencések 1,56 milliárd forint uniós forrást nyertek – írja a Világgazdaság. Forrás: MTI, vallalkozoi.negyed.hu, vg.hu

Fellendülőben a vallásturizmus

Máriapócs

A vallási turizmus fellendüléséről ír a Világgazdaság. A lap szerint célegyenesben van az 3,5 milliárd forintos összköltségvetésű Hit és Egészség projekt, amelynek célja összekapcsolni a vallási turizmust a gyógyturizmussal. A nyírbátori önkormányzat és három egyház által közösen tervezett fejlesztés elemeként jövő héten adják át a felújított máriapócsi bazilikát, szeptember végén a városközpontot átszelő sétányt, jövő tavaszra pedig befejezik két másik templom helyreállítását.

„Az építési munkálatok már két éve folynak, a projekt célja pedig az, hogy felpezsdítsük a térség meglévő vallási turizmusát – amely első sorban a máriapócsi kegyhely, illetve az ott tartott búcsúk köré épült -, és megtöltsük azt még több tartalommal, valamint összekössük a gyógy- és wellnessturizmussal" – mondta a lapnak Máté Antal projektmenedzser.

A Hit és Egészség kiemelt turisztikai projekt, amelynek költségvetéséből 2,4 milliárd forint uniós forrás, a többi egyházi és önkormányzati forrásból származik. A beruházássorozat legnagyobb kiadását az 1,7 milliárd forintból megépült nyírbátori Sárkány gyógy- és wellnessfürdő jelenti.

A Világgazdaság szerint már most is érzékelhető a térség turizmusának fejlődése, mivel egyre több a vendég, igaz, ebben része van a projekten kívüli fejlesztéseknek is. Többek közt új étterem nyílt, megújultak cukrászdák, kibővített szálloda, új apartmanok fogadják a vendégeket.

Máté Antal szerint a Hit és Egészség projekt lezáródása után sem állnak le a fejlesztésekkel, hasonló nagyságrendű beruházásokra azonban már aligha nyílik lehetőség. Tervezik a fürdő kapacitásbővítését, a felújított Báthory-kastély történelmi elemeinek újjáépítését, illetve templomok további felújítását. „Mindenképp maradunk a megkezdett vallási és egészségturisztikai vonalon" – mondta Máté Antal.

A Világgazdaság készítette összefoglalóból kiderül, hogy a nyírbátori önkormányzat és három egyház összefogásával megvalósuló Hit és Egészség kiemelt turisztikai projekt keretében Nyírbátorban a Sárkány termál- és gyógyfürdő 1,57 milliárd forintba, a római katolikus templom 450 millió forintba, a református templom 280 millió forintba, a műemlék sétány 350 millió forintba és a Báthory-várkastély panoptikum 100 millió forintba kerül. A program keretében Máriapócson 480 millió forintot fordítanak a görög katolikus kegytemplomra.

A cikk beszámol arról is, hogy Pannonhalmán a bencések 1,56 milliárd forint uniós forrást nyertek el az apátság fejlesztésére. Ezek eredményeként a jelenlegi évi 120 ezer látogatói létszám megduplázását várják.

A teljes cikk előfizetőknek itt olvasható el:

http://vg.hu/vallalatok/turizmus/fellendul-a-vallasturizmus-326250

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben