Farizeusok

Hiszen a tét meglehetősen nagy volt, mindenekelőtt a református vezetők számára. Bölcskei Gusztáv püspök, nem kis részben számos felháborodott hívő nyomására, végre megelégelte ifjabb Hegedűs áldatlan működését, s miután a lelkész tavaly márciusban gyülekezete templomában helyet adott az ismert holokauszttagadó, David Irving könyvbemutatójának, elöljárója beadványára a vértesaljai református egyházmegye bírósága eljárást indított ellene.
Most pedig felmentette ifjabb Hegedűst; kimondva, hogy nem sértette meg az egyház jó hírnevét és tekintélyét, nem tett hitvallásellenes megnyilatkozásokat. Feltételezések szerint a verdikt alapjául az a tény szolgált, hogy a Szabadság téri templomot egy bérleti szerződés keretében engedték át Irving magyarországi – nem mellesleg a náci-nyilas „irodalom” terjesztésére specializálódott – kiadójának, a rendezvény szervezőjének. Így hát a református pap nyilván vétlen az ellene felhozott vádpontokban.

S hasonlóképp ártatlanul tette minden eddigi, ismert és gyalázatos kijelentését is, amelyekről korábban sem sikerült bizonyítani, hogy bárki ellen uszítottak volna. Úgyhogy a magyarországi református egyház kénytelen tudomásul venni, hogy ifjabb Hegedűstől ezúttal sem veheti el a palástját; ami nyilvánvalóan olyan, enyhén szólva is kínos fejlemény, amelynek kommentálását a szóvivő szeretné legalábbis elodázni.

De hát meddig lehet? Az ítélet előbb-utóbb csak leíratik, és akkor valamit mindenképp mondani kell. A reformátusok többségének tisztessége megkívánja, hogy a zsinat akár a saját, kijelölt bíróságának döntésével is szembeszálljon. A fellebbezés módja egyházjogi feladvány, de annyi bizonyos, hogy az ítélet sérti az Urat. Hiszen a védelem érvelése velejéig farizeus. Mert David Irving befogadása a templomba, bármilyen indokkal és formában, igenis megcsúfolja a hitvallást.

És az egyházbírák ezt pontosan tudják. Ha mégis másként ítéltek, az nem a jog és a hit szelleméből, hanem a saját politikai sandaságukból következett. Abból az egyházpusztító, rasszista radikalizmusból, amely a református egyház némely emberei között jó ideje táptalajra talált. A bíróság pedig ezeknek a lelkészeknek próbál menlevelet adni, aligha függetlenül saját tagjai meggyőződésétől. Úgyhogy a zsinatnak minden bizonnyal azzal kellene kezdenie az egyház belső reformációját, hogy alaposan megvizsgálja, kicsodákra bízza a hit igazságának képviseletét.

A gyűlölet apostolai máshol is többnyire úgy jelennek meg előttünk, mint az erőszak és a gyilkolás, a félelemkeltés és a kirekesztés elleni védelem felkentjei; ők azok, akik éppen a mi védelmünkre vonulnak fel, bennünket óvnának meg az agressziótól. Aztán a „békés” csapatok tagjainál egész arzenál, szúró-vágó fegyver, Molotov-koktél és gázspray kerül elő a motozásnál. Legutóbb történetesen ismét a Magyar Gárda meg a Gój Motorosok részvételével tüntetett – úgymond – az erőszak ellen egy ilyen vegyes csoportosulás Kiskunlacházán, a tizennégy éves helybeli kislány nemrég történt meggyilkolásának ürügyén. S az egybegyűlteket, mintegy háromezer embert, maga a polgármester heccelte amúgy általában a romák ellen.

Ha viszont ezt a rendezvényt közösséggel szemben elkövetett uszításként értelmezve, szervezőit és hangadóit ma valaki megkísérelné bíróság elé vinni, semmi esélye sem volna a per megnyerésére. Sem büntető-, sem polgári ügyként. Az állami igazságszolgáltatás ugyanúgy félrenéz, ha professzionális uszítókkal találkozik, mint az egyházi; s kivált teheti, mert a törvényi felhatalmazás hiányára hivatkozhat. Magyarországon a jogállam ez idő szerint az agresszorokat védi, akár szóban, akár tettben nyilvánulnak meg – a romák lelövőiről, házaik felgyújtóiról a kriminális korrektség jegyében soha nem tételezi fel a hatóság, hogy rasszista indítékaik voltak. Azok a törvénymódosítási törekvések pedig, amelyek ennek a képtelen, álszent gyakorlatnak véget vethetnének, rendre elbuknak. Vagy a parlamentben, vagy a köztársasági elnök vétóján, végül az Alkotmánybíróságon.

Magyarország nem akarja látni, hogy a gyűlölet engedélyezett megnyilvánulásai hová vezetnek. Friss hír: az Európai Unió igazságügy-miniszterei most fogadták el azt a kerethatározatot, amely kötelezi a tagállamokat, hogy két éven belül iktassák jogrendjükbe a raszszista gyűlöletre vagy erőszakra felhívó, szándékos és nyilvános kijelentések egytől három évig terjedő börtönnel való szankcionálását. Persze kínálkozik egy kibúvó:
a leendő törvény egyeztetendő az adott állam alkotmányos előírásaival.

Nos, minálunk eddig is a véleménynyilvánítás alaptörvényben garantált szabadságára hivatkozva nem történt semmi. Alkotmánymódosítás pedig nem lesz.

Marad az erőszak.