Előkelő helyen végeztek a bonyhádi diákok Gyulán

Létrehozás: 2009. március 20., 10:24 Legutolsó módosítás: 2009. március 20., 10:25

Bonyhád – Gyula – A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata harmadik helyen végzett azon a matematika-versenyen, melyet március 12-től 16-ig tartottak Gyulán. Forrás: teol.hu

A bonyhádi gimnázisták 72 százalékos teljesítményükkel, a szegedi Radnóti és a debreceni Fazekas gimnázium mögött végeztek harmadikként. Megelőzték viszont az összes határon túli középiskolát.

A szellemi viadalt egyébként anyaországi és határainkon túli magyar matematika-tanárok hívták életre 1992-ben. Célja a tananyagok, a szakmai nyelv használatának összehangolása és az eredményesség mérése. Természetesen a szakmai kapcsolatok ápolására is kiváló lehetőség nyílik a több napos rendezvényen.

Páratlan évben magyarországi, páros évben határainkon túli város ad helyet a versenynek. Magyarországról 20 meghívott középiskola vesz részt rajta, 5-5 fős csapattal, továbbá Erdélyből 50, Felvidékről 40, Délvidékről 30, Kárpátaljáról 20 tanuló. A bonyhádi Petőfi gimnázium 1995 óta résztvevő, és diákjai folyamatosan az élmezőnyben végeznek.

Felkészítő tanáruk dr. Katz Sándor a mostani teljesítménnyel is elégedett. Tekeli Tamás Cséke Balázs II. díjat kapott, de a bonyhádi csapat további három tagja – Énekes Péter, Németh Bence és Lamm Éva – is kiegyensúlyozottan, jól szerepelt.

Tolna megye még egy városából, Paksról voltak résztvevők a gyulai matematika-versenyen. Ők a középmezőnyben végeztek.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben