Elhunyt Thurzó (Frenkl) Tibor újságíró

Létrehozás: 2010. június 18., 14:49 Legutolsó módosítás: 2010. június 18., 14:50

Budapest – Életének 78. évében péntek (2010. 06. 18.) hajnalban elhunyt Thurzó (Frenkl) Tibor Aranytollas újságíró, szerkesztő, tudatta a család. Forrás: MTI

Elhunyt Thurzó (Frenkl) Tibor újságíró

Thurzó (Frenkl) Tibor

Thurzó Tibor pályafutása során a Népszava szerkesztője, a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Köztársaság, a Respublika és a Média Hungária című folyóirat alapítója, illetve főszerkesztője volt. Több éven át ő töltötte be a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöki tisztségét, az utóbbi években az Egy Emberibb Világért alapítvány kuratóriumi tagjaként tevékenykedett.

Thurzó Tibor 1932. szeptember 29-én született Budapesten. Az Evangélikus Teológiai Akadémián, majd 1952-től 1955-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán magyar irodalom szakon tanult. 1955-1956-ban a Néphadsereg című újság munkatársa, 1956 októberében-novemberében a Magyar Honvéd szerkesztője volt. Ezután nem kapott újságíró állást, előbb szabadúszóként, később általános iskolai tanárként dolgozott.

1959-1961-ben börtönben volt, majd 1967-ig ismét csak szabadúszóként tevékenykedhetett. Ezt követően a Népszava szerkesztője, illetve a Magyar Nemzet főmunkatársa lett. A Köztársaság című lapot 1992 áprilisában, a Respublikát 1994 májusában alapította és szerkesztette. Ez utóbbit 1995. májusi megszűnéséig jegyezte főszerkesztőként.

Thurzó Tibor nevéhez több kötet kapcsolódik. Ő szerkesztette sok más kiadvány mellett a Ha Isten nem volna - Egyház és állam másfél évtizede a Magyar Köztársaságban című, 2005-ben megjelent könyvet, amelyben interjúk olvashatók közjogi méltóságokkal és egyházi vezetőkkel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben