Életmód: Jézus Menyasszonyai

Vajon mi késztethet arra egy XXI. századi nőt, hogy az apácaságot válassza élete feladatául? Szerte a világon és hazánkban is élnek és működnek még szerzetesrendek. Nagy többségüket férfiak alkotják, legismertebbek közülük a ferences és bencés rendiek és az egyetlen magyar alapítású rend: a pálosoké, de talán valamennyien hallottunk már a cisztercitákról, egy neves női rend apácáiról. Tagjai zárt közösséget alkotnak, távol a világi élet zajától, sajátos életmódot választva. Visszatérnek az egyszerű élet apró, de örömteli feladataihoz, gyógy- és fűszernövényeket termesztenek, mézet, szörpöt, lekvárt készítenek, gyógyítanak. Napjaik következetes rendszerben, javarészt a Biblia értelmezésével telnek, imádsággal és elmélyüléssel, a lelki béke és harmónia elsajátításával. Nyugalom és kiegyensúlyozottság árad belőlük és örökös mosoly ül az arcukon. Gondolkodásmódjuk merőben más világi nőtársaikétól, tetteikben Isten akarata érvényesül, a történések miértjét is erre az eszmére alapozzák. Nem kételkednek, csak bíznak és hisznek, elfogadnak. Kevesen vannak, de mégis sok száz éve fenn tudtak maradni. Talán a mélyen vallásos családi neveltetés teszi, talán a családi szeretet hiánya, vagy egy nagy csalódás utáni menekülés, hogy megszülethet egy nőben ez az életre szóló, komoly döntés!? Ki tudja? A három éves, hosszú próbaidő nem véletlen. Ekkor nézhetnek szembe önmagukkal valamennyien. A mérleg egyik oldalán ott áll az anyaság csodája és a szerelem misztériuma, az élet tömérdek fájdalmával és ajándékával, a másik serpenyőben pedig a földöntúli, "tiszta" szerelem, a lelki békesség, lemondva az élet színeiről és ízeiről, a mélységekről és magasságokról. Milyen jó is lenne a két serpenyő tartalmát összevegyíteni! Tiszteletben kell tartani, ha valaki ezt a számunkra különös utat választja. Bizonyára Őt ez az élet teszi boldoggá, bennünket pedig az általunk választott, vagy az sem minden esetben. Az apácák lelki békéjéből és nyugalmából kellene átmentenünk mindennapjainkba jócskán, és saját harmóniánkat nem másoktól függve megtalálni, röpke pillanatokra, hanem tartósan őrizni, önmagunkból, gondolatainkból és tetteinkből táplálni.