Egyházi műsorok két évtizedes sora az állami tévében
Közös nyilatkozatban tiltakoztak még tavaly év végén a történelmi keresztény egyházak a Magyar Televíziót sújtó költségvetési megszorítások miatt, ugyanis a csaknem tízmilliárd forintos megvonás veszélybe sodorta az egyházi és vallási műsorokat is. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke nyílt levelükben rámutattak: a vonatkozó törvényben foglaltaknak megfelelően, valamint a 2000. január 1-jén hatályba lépett, a köztévé és a nyolc történelmi egyház, felekezet között létrejött megállapodás értelmében „a közszolgálatot végző közmédium a közszolgálatot végző történelmi egyházak és felekezetek szerepvállalásához, hitéleti, erkölcsi, oktatási, nevelési, szeretetszolgálati és missziós tevékenységének bemutatásához” köteles nyilvánosságot biztosítani. Az említett megállapodás ezen kikötés mellett rögzítette az együttműködés szabályait, biztosította annak kereteit, és egyben garantálta a műsorszerkesztés biztonságát. Ráadásul a megállapodás értelmében a műsorok készítésének személyi, technikai és anyagi feltételeit az MTV biztosítja a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztőségén belül – hangsúlyozták az egyházi vezetők, hozzátéve, hogy mindezek megváltoztatásához a felek együttes akarata szükséges. „A történelmi egyházak és felekezetek tiltakozásukat fejezik ki a megállapodás egyoldalú megsértése miatt, amely szerintük súlyosan diszkriminálja és ellehetetleníti az egyházak közszolgálati szerepvállalását” – olvasható a közleményben. Forrás: Magyar Hírlap / Kacsoh Dániel
Az egyházi műsoroknak egyébként éppen két évtizede van külön szerkesztőségük. A televízió 1990-ben kötött először megállapodást a négy történelmi egyházzal – ez egészült ki tíz évvel később újabb felekezetekkel –, rögzítve, az egyházak szakértőket adnak a közös vállalkozásba. A csapat vezetésével akkor Csiszér Ferencet bízták meg, de a katolikus műsorok szerkezetét és arculatát – amely azóta lényegileg nem változott – már akkor Téglásy Ferenc alakította ki. Ő tavaly március óta vezeti a szerkesztőséget.
„Az egyházak részéről lelkesedéssel vegyes tanácstalanságot tapasztaltunk, a televíziós kollégák pedig nem tudták eldönteni, miként viszonyuljanak ehhez az egészhez. Korábban már készítettem tudósítást az éppen húsz évvel ezelőtti taizéi találkozóról és Teréz anya első magyarországi látogatásáról. Ezek az Ablak Péntek délután című műsorában kerültek adásba. Nyilvánvalóan pozitív, szeretetteljes üzenetükről nem lehetett rosszat mondani, de mégiscsak vallásos témák voltak” – emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti, később sorsfordítónak bizonyuló időszakra Téglásy.
Megindult a munka, amelynek kezdetén voltak kisebb döccenők. Az operatőröknek meg kellett tanulniuk, hogy egy szentmisén miként kell viselkedni, nem lehet például ki-be mászkálni a templom kapuján, miközben folyik a szertartás. Mai fejjel talán kevéssé érthető az a dilemma, amellyel az első Katolikus Krónika sugárzása előtt hetekig küzdöttek a szerkesztőségben. Nem volt egyértelmű ugyanis, hogyan köszöntse a nézőket T. Katona Ágnes – aki egyébként azóta is a műsor „arca”. Mondjon csak annyit, hogy jó napot kívánok? Vagy azt, hogy köszöntöm önöket? Végül a szellemiségnek és az üzenetnek megfelelően a „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” mellett döntöttek, ami szinte forradalmian hatott abban az időben a Magyar Televízió képernyőjén.
Visszatérve a jelenlegi forrásszűkére: kénytelenek egyre több ismétlést leadni a rendelkezésükre álló műsoridőben, és csak a fővárostól legfeljebb száz kilométeres sugarú területen tudnak forgatni. Pedig – mint Téglásy megjegyzi – a szerkesztőség egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megpróbálja ellensúlyozni az élet szinte minden területén jelentkező Budapest-központúságot, bemutatva az ország távoli vidékein zajló hitéleti eseményeket is.
Téglásy Ferenc szerint nem könnyű műfaj a speciális üzenet átadása a tévé képernyőjén keresztül, meg kell ugyanis találni, és tökéletesíteni kell egy új megszólalási módot, ami még nem sikerült teljes mértékben. „Én katolikusként leginkább a saját egyházam előtt álló kihívásokról vagyok hivatott beszélni. Biztosak vagyunk abban, hogy a Jóhírnél, vagyis az evangéliumnál, jobb hír nincsen. De a Jóhír nem úgy viselkedik, mint egy hír. Mégiscsak egy kétezer éves tanításról van szó, amely ráadásul egy olyan léthez tartozik, amely az embereket manapság, finoman fogalmazva, kevésbé érdekli. Az emberek megszólításához szükséges csatornák megtalálása szép, de nagy feladat ebben a megváltozott, a média eddig soha nem tapasztalt befolyása alatt álló világban” – mondja a szerkesztőségvezető, hozzátéve, hogy a legfontosabbat, Isten jelenlétét nyilván nem lehet közvetlenül megmutatni. De például az imádkozó emberek arcán tükröződő áhítatot, a mindennapi valóság fölött lévő tartományra irányuló figyelmet megmutathatják.
