Egyeztetést kezdeményeztek az egyházak
Budapest – Rendkívüli parlamenti bizottsági ülés megtartását kezdeményezik a történelmi egyházak a 2008. évi zárszámadás és a 2010-es költségvetés ügyében, amelyen szeretnék érveiket és szempontjaikat megismertetni. Forrás: MTI
Az egyházi vezetők nevében Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke levélben fordult a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnökéhez.
A református püspök Balog Zoltánhoz címzett levelében azt kéri, hogy az általuk szorgalmazott találkozóra hívják meg az egyházi kapcsolatokért felelős Hiller István oktatási és kulturális minisztert is.
A történelmi egyházak vezetői azért fordultak Balog Zoltánhoz, mert véleményük szerint a „2008. évi zárszámadásról szóló törvény tervezete – az eddigi évek elfogadhatatlan gyakorlatához hasonlóan – nem tartalmazza az egyházi közoktatási és szociális kiegészítő támogatás elszámolását”.
Az egyházak azt is sérelmezik, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást az illetékesektől. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Bölcskei Gusztáv úgy fogalmaz, hogy a „költségvetésről egyeztetés nem volt, a miniszter szeptember 7-én közölte az egyházak vezetőivel a költségvetés egyházakra vonatkozó részének végszámát, amely – elmondása szerint – 10 százalékkal alacsonyabb a 2009-re tervezettnél. A költségvetés szeptember 11-i benyújtásakor azonban jelentős, addig nem ismert, és velünk nem közölt változtatásokkal szembesültünk.”
A Hiller Istvánnal történt múlt keddi találkozó után Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott, hogy a kormány ötlete „sok sebből vérzik, amely senkinek nem használna. A 10 százalékos csökkenés becsapós, mert vannak területek, ahol sokkal drasztikusabb lehet az elvonás.”
Bölcskei Gusztáv kiemelte, hogy az elmúlt évben megpróbáltak komoly tárgyalássorozatot indítani az egyházi finanszírozás alapvető kérdéseiről, „de a szakértői beszélgetések azóta szünetelnek, mióta Magyarországon szakértői kormány van. Azóta nem volt egyetlen ülés vagy továbblépési lehetőség sem” – tette hozzá.