Egy nem vallásos férfi kampányt indít az ateista reklámmal szemben

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2009. június 05., 14:36 Legutolsó módosítás: 2009. június 05., 14:37

„Bár nem vagyok vallásos, sőt, erős hívőnek sem mondanám magam, abban egyetértek bármely valláshoz tartozóval: ha a maradék Istent is kiüldöznénk világunkból, az biztosan rosszabb hely lenne. Akkor kezdhetnénk igazán aggódni” – mondja az a fiatalember, akinek nevéhez egy várhatóan idehaza is nagy vitát kiváltó nemzetközi kezdeményezés átültetése fűződik. Forrás: Heti Válasz

Kovács Tibor nem másra vállalkozik, mint hogy a Londonban és a világ más városaiban már az érdeklődés központjába került ateista kampányra adjon – szándékai szerint csattanós – választ.

Néhány hónapja vallástalanok egy szigetországi csoportja a következő hirdetést helyezte el a jellegzetes, piros járművek oldalán: „Valószínűleg nincs Isten. Ne aggódj többé, és élvezd az életed!” Kezdeményezésük válasz volt arra a feliratra, mely tavaly nyáron jelent meg ugyancsak a brit főváros tömegközlekedési eszközein. Az a kampány a „Jézus mondta” szöveget tartalmazta, s egy vallási, a nem hívőket pokollal fenyegető honlapra hívta fel a figyelmet.

Ezután szerte a világban több helyen megjelentek hasonló hirdetések. Az istentagadók Ausztráliában az „Ateizmus: aludd ki magad vasárnap reggelenként!” jelszóval léptek fel, egy spanyol lelkész viszont ellenkező előjelű jelmondatot helyeztetett fel a helyi buszra: „Isten igenis létezik. Élvezd az életet Krisztussal!”

A www.hanemlenne.hu nevű honlap, illetve gazdája, Kovács Tibor most látta elérkezettnek az időt, hogy a kezdeményezést Magyarországon is meghonosítsa. Ennek értelmében néhány magánszemély június elejétől budapesti buszokon és villamosokon hirdetéseket helyez el a következő szöveggel: „Ha nem lenne Isten, akkor kellene igazán aggódni”. Mint mondják, a hirdetés válasz akar lenni a Londonból indult kampányra és a világ problémáira.

Elmagányosodás, a közösségek, családok szétesése, csökkenő gyerekszám, mértéktelen fogyasztás, környezeti katasztrófák - sorolja Kovács a mai társadalmak gondjait. „Ezt Isten nélkül érte el az ember, de büszke nem lehet rá. Ezért Isten miatt kevesebb aggodalomra van okunk, mint az emberek miatt. Egyáltalán, kinek kell Isten miatt aggódnia? A becsületes embereknek semmiképpen sem. A bűnösöknek pedig Isten nélkül is van miért aggódniuk, sőt, Isten megkönnyebbülést adhat nekik. Az aggodalmat, stresszt és a depressziót éppen az Isten nélküli világ gerjeszti. Hány öngyilkosság előtt állót, nincstelenné váltat, elárvult embert segített meg Isten? Ezt ki fogja elvégezni helyette? Az antidepresszánsok, a drogok, az alkohol vagy a szex?” – teszi fel a kérdést.

Szerinte ugyanakkor az abortuszon átesett nők és partnereik helyzete más. „Ők jogosan érezhetnek aggodalmat, és ehhez nem kell Isten sem. De miért akarnánk elvenni tőlük a vívódást és a bűntudatot? Nem érdemel ennyit egy élet, amely nem valósulhatott meg? Nem jobb-e az a világ, amelyben úgy érezzük, ilyenkor van miért aggódni, mint az, amiben gondtalanul megyünk tovább?” – mondja, hozzátéve: „Isten törvényei nem az élvezeteket irigylik az embertől, hanem arra világítanak rá, hogy az élvezetek öncélú hajszolása megfosztja az embert szabadságától, így az értelmes és boldog élet lehetőségétől.”

A magyarországi kampányt elsőként Budapesten valósítják meg, de szeretnék folytatni más városokban is. A fővárosi akció közel 1,5 millió forintba kerül, és ugyanennyit szánnak a vidéki kampányra is. Az összeget részben saját forrásból, részben adományokból kívánják előteremteni.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben