Dercen, a közösségépítő – beszélgetés Zsukovszky Miklós lelkipásztorral

Létrehozás: 2009. június 16., 18:42 Legutolsó módosítás: 2009. június 16., 18:44

Dercen – A Derceni Református Egyházközség a Beregi Református Egyházmegye legnagyobb gyülekezete, mely 2750 tagot számlál. A település lakosságának szinte egésze a kálvinista vallás követője. Az istentiszteleteket az 1810-ben épült templomban tartják. A hozzá tartozó s vele közel egyidős parókiát a rendszerváltást követően kapta vissza a gyülekezet. Forrás: reformatus.hu, Kárpáti Igaz Szó / Tóth Viktor

– A parókián folyik a gyülekezet ifjúsági és gyermekélete – fejti ki Zsukovszky Miklós, aki 1996 óta teljesít szolgálatot Dercenben. – Itt tartjuk a hittanórákat, és örömmel mondhatom, hogy jelenleg 340 iskolás-, illetve 90 óvodáskorú jár ide. Az ifjúsági alkalmakon heti rendszerességgel 100–120 fiatal vesz részt a bibliaórán és a szabadidőklubban. Utóbbiban sport- és társasjátékok, tudásalapú vetélkedők és egyéb humoros, a gyerekek épülését szolgáló programok vannak. A napokban például palacsintasütést szerveztünk.

– Ismereteim szerint a községben komoly diakóniai munka folyik.

– A gyülekezet diakóniai szolgálatába az ifjúságot is próbáljuk bevonni. Egy 15–20 fős csoportjuk időseket látogat, segít az étel elosztásában. Heti két alkalommal 50 ingyenebédet osztanak szét a rászorulók között, s emellett besegítenek a kerti- és házimunkába is. Ez számukra is épülés, emellett hasznosnak érzik magukat. A Tábita Szociális Központ egy részét képezi a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság. Ebben a szolgálatban 35 önkéntes teljesít szolgálatot. Ez egy teljes felszereltséggel rendelkező mentőegység, amely szükség esetén nemcsak helyben, hanem a környező településeken is segít.

– Mikor kerül sor a hagyományos családi napra?

– Saját forrásból minden évben három hét táborozást szervezünk a fiatalok számára, s annak három turnusában 330–350 gyerek vakációzhat a település határában. A táborozás ideje alatt az egyik vasárnap rendezzük immár ötödik éve a családi napot. Ez némileg hasonlít egy falunapra, viszont a szervező és a lebonyolító a gyülekezet, a tartalma pedig keresztyén szellemiségű. Ilyenkor a templomból a futballpályára visszük az istentiszteletet, amit koncertek, a gyermekek színielőadásai, versei és közös ebéd követ, 400 liter bográcsgulyást készítünk. A délután is eseménydús – családi vetélkedők, tűzoltó-bemutató és egyéb programok zajlanak. Egy ilyen programon 700–800 ember vesz részt. Úgy tapasztaljuk, hogy a családi nap a gyülekezet és a közösségépítés szerves részévé vált. A táborozás az idén június 29-től július 19-ig tart, a családi napra pedig július 12-én kerül sor.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben