Deep Purple-t gitározott a pap a római katolikus plébánián
Rákóczifalva – Egy élmény a nyárról: esküvői szertartás a rákóczifalvi római katolikus templomban. A kórus énekét gitár kíséri, ami az esketést végző pap kezében szól. A gitáros az énekek végeztével leteszi a hangszert, s rendre „visszaváltozik” pappá. Templomi hangulatok a huszonegyedik századból. Forrás: szoljon.hu / L. Murányi László
A negyven éves Kómár István plébános nemcsak a rákóczifalvi, hanem a rákócziújfalusi, és Szolnokon a szandaszőlősi templomnak is papja. A gitárszó és a gitárral kísért ének tehát e másik két helyen is fel-felcsendül időnként. Remélhetőleg a hívek nagy örömére és élvezetére. És nemcsak esküvőkön ám, hanem a miséken is. Kedves, könnyed, fülbemászó dalok, istent dicsérő mondandóval.
A plébános azt meséli, hogy jó huszonöt éve, még a középiskola előtti nyáron vett a kezébe gitárt, és tanult meg a hangszer nyelvén beszélni. Nem minden előzmény nélkül, mert előtte a zeneiskolában furulyán, majd pedig tangóharmonikán játszott. Gitáros példával szülővárosa, Tura egyik fiatal papja szolgált, aki már akkor, a nyolcvanas évek elején megismertette a templomba járó fiatalokat az egyházi énekeknek ezekkel az újmódi, gitárral kísérhető körével.
Az utóbbi évtizedekben rohamosan bővülő irodalma, kész repertoárja alakult ki az ilyen, modern hangszerelésű vallásos daloknak, hiszen már Magyarországon is az ötvenes évektől írnak ilyeneket. Sőt – teszi hozzá Kómár atya – nemcsak rövid, néhány perces dalokat, hanem hosszabb lélegzetű műveket is. Krisztus feltámadásáról szóló passiót, sőt egész oratóriumokat is. Ahogyan például Bach megírta a Máté passiót a saját korában, úgy megírták ebben az új stílusban is.
Kómár atya azt mondja: nagyon szereti a zenét, úgy általában, és benne a gitárt is. Olyan eszköz ez a hangszer, ami jól szolgálja a pap és a hívek közötti közvetlenebb viszony kialakulását. Elősegíti, hogy a hívek másként tekintsenek a papra, amint azt évszázadokig tették. Hogy tudatosuljon bennük: a pap is ember, akivel a kölcsönös tiszteletet megadva ugyanúgy meg lehet találni a közös hangot, mint mindenki mással. A zene oldottabbá teszi a kapcsolatot, és oldott hangulatban könnyebb beszélgetni. Istenről, bibliáról, de a világi dolgokról is.
Kecskeméten, a piarista gimnáziumban már rendszeresen „szolgált” ilyen dalokkal az osztályban, illetve az ifjúsági miséken. És az egyházi közeg nem volt persze akadálya annak sem, hogy belekóstoljon az akkor divatos rockzenei irányzatokba sem. Példaként az Edda Műveket említi Kómár atya. Egerben, a teológián is rendszeresen zenéltek, így miután – ’94-ben – pappá szentelték, nagyon sokat tudta használni, alkalmazni a megszerzett zenei tudást, többek közt a gitárt is.
Mosolyogva mondja: nem úgy volt ám az, amikor Rákóczifalvára került, hogy csak úgy kiállt egy szál gitárral, és belecsapott a húrokba. Templomi kórus alakult, aminek tagjaival próbáltak, és velük együtt, a hangszeres kísérőjükként kezdett zenével „szolgálni”. Persze – teszi hozzá – biztosan voltak a hívek között, akik először elcsodálkoztak, de a visszajelzések jók voltak. A katolikus egyházi szertartásokban mindig jelen volt a zene – magyarázza. És nemcsak a manapság legjobban elterjedt orgonamuzsika. Már a középkorban is, alkalmanként egész szimfonikus zenekarok, vagy a barokk korban például vonósegyüttesek közreműködtek a miséken. Az egyházzenének három alapvető kritériuma van, amit az egyházuk a legmagasabb szintjén szabályozott: legyen az a zene szent, legyen művészi, és legyen egyetemes, és akkor helye van a templomokban.
Kómár atya persze nem titkolja: számára a gitárzene korántsem az egyetlen, a végső zenei cél. Ez is fontos, afféle közösségformáló, sokakhoz elérő eszköz, ám sokat foglalkozik a hagyományos értelemben vett egyházi zenével is. 2001-ben beiratkozott egy budapesti egyházi karnagyképzőre, és egyházkarnagyi diplomát szerzett. Bach, Palestrina, Mozart és az egyházzene más klasszikusainak művei… Kórusvezetést, karvezetést tanult.
Rákóczifalvi kórusát igyekszik a gitáros egyházi dalok felől a klasszikusok irányába is elvezetni, de a karnagyképző elvégzése után megalakított Szolnokon egy nagyobb egyházi kórust is. Ez lett a Jubiláte. A fő cél ez esetben már az volt, hogy nagyobb, klasszikus műveket is elő tudjanak venni. A legkomolyabb vállalkozás eddig Liszt Krisztus oratóriumából Az egyház alapítása című darab volt. A szó jó értelmében vett amatőrökből álló kórus most éppen Händel Hallelujájával „birkózik” a próbákon.
A klasszikusok persze jól megférnek a „gitáros” pap lelkében mindenféle más zenével. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy amikor a fotós kedvéért gitárt ragad, egy régi Deep Purple nóta akkordjaival kezd, a rock hőskorából, a Füst a víz felett gitárszólamával. Érdekes élmény egy római katolikus plébánia öreg falai között.
