Csernobil: egészségügyi következmények, bibliai jóslatok és biznisz

1986. április 26-án reggel a svédek jöttek rá elsőként Európában, hogy a Szovjetunióban atomerűmű-baleset történhetett. Diplomáciai úton azonnali felvilágosítást kértek Moszkvától, ám a szovjet kormányszervek tagadtak. Mihail Gorbacsov május 14-én beszélt először a balesetről a nyilvánosság előtt. Több mint két évtizeddel később még mindig több millió ember (különböző becslések szerint 5-8 millió) él a csernobili radioaktív szennyezés által mérgezett területeken. A gőzrobbanás, majd égés következtében ugyanis igen veszélyes anyagok is a levegőbe kerültek. A legnagyobb mennyiségben kiszabadult – de távolról sem az egyedüli – radioaktív anyag, a cézium 137-es izotópjának (137Cs) felezési ideje kissé meghaladja a 30 évet, ugyanúgy, ahogy a stronciumé is, a baleset radiológiai (és így egészségügyi) következményei még évszázadokig jelentkezni fognak. Nem véletlen, hogy van olyan falu az egykori reaktor közelében, ahová 900 évig tilos a belépés.

A világon az eddigi legnagyobb, atomreaktorban történt robbanás legintenzívebb hatása három szomszédos volt szovjet tagországban, a ma már független Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban jelentkezett. A következményeket azonban jóval több országban érzékelték. A robbanás során kiszabadult cézium-137 több mint fele a légkörön  keresztül eljutott más európai országokba. Legalább tizennégy európai ország (Ausztria, Svédország, Finnország, Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Románia, Magyarország, Svájc, Csehország, Olaszország, Bulgária, Moldávia és Görögország) területén haladta meg a radioaktivitás a 37 kBq/m2 szintet, ami már szennyezésnek minősül.
 
„Nekünk óriási szerencsénk volt, mert annak ellenére, hogy a szokásos szélirány átfújta volna az országon a sugárfelhőt, ehelyett Nyugat-Európa felé vitte, épphogy kaptunk a radioaktív anyagokból” – idézte fel a történteket a hvg.hu megkeresésére Pellet Sándor, az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet (OSSKI) volt igazgatóhelyettese. A szakember szerint éppen ezért nem kellett különösebb védőintézkedéseket hozni, mint a többi érintett országban. Itthon még a máshol kiosztott jódtablettákra sem volt szükség.

Mint minden hasonló esetben, amikor nem megfelelő a tájékoztatás egy ügyben, itt sem mindenki fogadja el a szakember magyarázatát. Miközben Pellet arról beszél, hogy nem tud olyan megbetegedésekről Magyarországon, amely Csernobil számlájára írható, az internetes fórumokon hemzsegnek az olyan bejegyzések, amelyek a 23 éve történt katasztrófának tulajdonítják betegségüket. „A hírek arról szóltak, hogy nincs mitől félnünk, nem ér ide a sugárzás... Egyéves volt az első kislányunk, másfél évvel később született a második gyermekünk. Mindkettőjüknél agyalapi mirigy daganatot diagnosztizáltak. Az egyiknek hét éve volt a műtéte, a másiknál csak most derült ki a betegség” – írja az egyik hozzászóló.

A szörnyű baleset egészségre gyakorolt rövid és hosszú távú hatása még mindig nem ismert teljes egészében, sőt, az ellentmondásos adatok között is nehéz kiigazodnia annak, aki többet szeretne megtudni. A legfrissebb, az Orosz Tudományos Akadémia közreműködésével végzett egészségügyi kutatás adatai szerint a problémák sokkal szélesebb körűek lehetnek, mint ahogy az eddig publikált tanulmányok jelezték. Például a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2005-ös jelentése „csupán” 4 ezerre becsüli a robbanás miatt bekövetkező halálesetek számát. Ám a közelmúltban nyilvánosságra hozott adatokra alapozott becslés szerint csak Fehéroroszországban, Oroszországban és Ukrajnában mintegy 200 ezer ember halt meg a baleset következményei miatt 1990 és 2004 között. Igaz, ezek csak számítások, nincsenek dokumentált, hatóságilag hiteles mérésekkel alátámasztva.

A Greenpeace által is felkarolt tanulmány négy csoportot különít el az érintetteken belül. Elsőként számolnak a mentésben résztvevő munkásokkal (likvidátorok), köztük a polgári és  katonai személyzettel, akiket helyreállítási munkálatokra és a reaktort beborító szarkofág felépítésére vezényeltek a helyszínre. Majd a súlyosan sugárszennyezett területekről (az erőmű 30 kilométeres körzetében) kitelepítettekkel, illetve a kevésbé (de még így is súlyosan) sugárszennyezett területek lakosaival, és végül az első három csoportba tartozó családokba született gyermekekkel.

A kutatók hangsúlyozzák, ma már egyértelmű, hogy a csernobili balesetből származó radioaktív sugárzás következtében valóban megugrott a rákos megbetegedések száma. A három leginkább érintett, ex-szovjet országban drámaian megnőtt a pajzsmirigyrák előfordulási gyakorisága, a kiszabadult radioaktív jód nagy mennyisége miatt. (A pajzsmirigyráknak hosszú a lappangási ideje, így még további megbetegedésekkel is számolni kell.) A likvidátorok körében, illetve az ő gyermekeinél leukémiát is diagnosztizáltak. De ugyanúgy nőtt a gyomor-, tüdő-, mell-, vastagbél-, csontvelő- és nyirokrendszeri rákok előfordulása. De nemcsak a rákkal fizetünk az emberi mulasztásért, a kiszabadult radioaktív anyagok belégzése a légzőrendszert is károsította, tüdőasztmát, krónikus hörghurutot okozva. Sőt, genetikai rendellenességeket is előidézett a káros izotópok nagy mennyisége, Ausztriában, Németországban és Norvégiában is jegyeztek már fel a csernobili baleset következményének tulajdonított kromoszomális elváltozásokat.

Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a 4 ezer, főleg gyerekeknél regisztrált pajzsmirigyrákos megbetegedés – kilenc halálesettől eltekintve – gyógyulással végződött. Hangsúlyozzák, hogy ők nem találtak bizonyítható növekedést a leukémia és egyéb rákos megbetegedések gyakoriságában, amely a balesettel összefüggésbe hozható lenne. Míg Mihail Balonov, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakembere, aki a baleset idején a Szovjetunióban volt tudós, egyenesen arról beszélt, hogy „a baleset következményei döntően gazdasági és pszichológiai jellegűek, nem egészségügyi vagy környezeti problémák.”
 
A Greenpeace szerint valószínűtlen, hogy csak Oroszországra, Fehéroroszországra és Ukrajnára korlátozódnának a baleset hatásai. Európa-szerte keletkezett tanulmányok mutatták ki a csernobili balesetnek tulajdonítható születés előtti sugárfertőzés lehetséges hozzájárulását a spontán vetélésekhez, az alacsony születési súly kialakulásához, a gyermekhalandóság növekedéséhez. Szerintük bármely leírás, amely a következményeket a balesetnek tulajdonítható több rákos haláleset számának megbecsülésével igyekszik kifejezni, rendkívüli módon leegyszerűsíti a valójában okozott szenvedések széles skáláját.

Csernobil megjelenése a kultúrában – bibliai félrefordítástól a videojátékig

Egyesek úgy tartják, már a Biblia is utal a katasztrófa bekövetkeztére. Ez részben egy fordítási hibának köszönhető, a Jelenések Könyve 8:10-11 szerint ugyanis: „A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizek harmadrészére, és a vizek forrásaira. A csillagnak neve pedig Üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűekké lőnek.”

A félreértésre az adott okot, hogy  az ukrán „csornobil” szó jelentése „fekete fű”, vagy „fekete szár”, illetve a fekete, vagy közönséges üröm neve is így hangzik. A bibilai magyarázatot alátámasztani próbálók felfigyeltek rá, hogy a város neve is ebből ered. Csakhogy a fenti idézetben angolul a 'wormwood' szó szerepel, amely a fehér, vagy abszintürömöt jelenti. Egy fordítói hiba elég volt ahhoz, hogy hihetővé tegye, az atomerőmű tragédiája a közelgő apokalipszis egyik jele.

A bibliai jóslatban kételkedők rámutatnak, hogy a fáklyaként hulló csillagot a reaktor robbanásával azonosítani legalábbis erőltetett párhuzamnak tűnik – vagy akár interkontinentális ballisztikus rakétára is ráhúzható János jövendölése.

Serge Schmemann New York Times-ban 1986. július 25-én megjelent cikke – Chernobyl Fallout: Apocalyptic Tale – egy meg nem nevezett, de ismert orosz írót jelölt meg a fordítási hiba forrásaként. Külön érdekesség, hogy a „csornobil” szó nem jelenik meg a Biblia ukrán változatában. Az eredeti görög szó, az „apszinthosz” fordítása pedig „polyn” lett, ami az ürömfélék rendszertani kategóriájára, nemzetségére vonatkozik. Ide tartozik a fehér, illetve a fekete abszint is, ez szolgálhatott tehát a félreértés alapjául.

Nem csak a Szentírásban találunk egyébként olyan irodalmi vonatkozásokat, amelyek az 1986-os katasztrófa előtti időből származnak, mégis szinte mindenki Csernobillal azonosítja őket. A volt Szovjetunióban például az atomerőmű körül felhúzott tiltott zóna a Sztugarszkij-fivérek 1972-es regényének, az Útszéli pikniknek a helyszínével vált azonossá.

A műben szereplő tiltott zónát sokan a reaktor körül létesített 2800 négyzetkilométeres terület analógiájának tekintik. Utóbbi területen egyébként a kitelepítés óta sajátos élővilág alakult ki, többek között egy olyan ázsiai lófajta él itt nagy számban, amelyet a katasztrófát követő években telepítettek a területre. Számos vakmerő érdeklődő kísérel meg bejutni minden évben a zónába – ahová egyébként vezetett túrákat is szerveznek –, hogy emléktárgyakat gyűjtsenek és különlegességeket találjanak. A körzetben tevékenykedő kutatók saját magukat „sztalkereknek” nevezték el, Andrej Tarkovszkij 1979-es, azonos című filmje után, amely merít a már említett Útszéli piknikből is, ám többen úgy vélik, hogy az 1957-ben a majaki nukleáris üzemanyag-feldolgozóban történt baleset szolgált a film alapjául. A majaki incidenst követően – Csernobilhoz hasonlóan – több ezer négyzetkilométeres biztonsági zónát hoztak létre. Az 1986-os tragédia után a terület őrzésére beosztott katonák, illetve az erőműben dolgozó szakemberek szintén „a Zónaként” kezdték emlegetni az ukrán-fehérorosz határon átívelő területet.

A reaktortól mindössze négy kilométerre fekvő Pripjaty városa is többeket megihletett. Az elhagyatott településen egykor közel ötvenezren éltek, s a rozsdásodó sárga óriáskerék, vagy a panelházak repedéseiből sarjadó növények képe mára világszerte eggyé vált a nukleáris katasztrófa emlékével. Ez a város szerepel Karl Schroeder 2001-es Pripjaty sárkánya című novellájában is, amely a közeli jövőben bekövetkező terrortámadásról szól, s megjelenik benne a többek között az Elena Filatova természetfotós által ihletett „zónajárók” képe. A fiatal hölgy az internetnek köszönhetően óriási ismertségre tett szert, amikor a zónában (azon belül is a reaktornál és Pripjatyban) készült fényképeit feltöltötte a weboldalára. A fényképek valósak, ám Elena megkapó történetet is kanyarított a képek köré, amit a mainstream média is bemutatott.

A videojátékok készítőit is megihlette a téma, a S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky és folytatása, a Shadow of Chernobyl című játékok olyan területen játszódnak, amelyet az erőmű környékéről mintáztak, a Call of Duty 4. című lövöldözős játékban pedig a főhősnek egy társával együtt álcaruhás mesterlövészként kell eljutnia Pripjaty központjába, ahol egy fegyverkereskedőt kell kiiktatniuk. A küldetés a már említett óriáskerék alatt fejeződik be.

Sok kritikus hangot lehetett hallani a játékok készítésének idején, amelyek szerint pénzzé teszik a tragédiát, ám aki csak virtuálisan is, de bejárta a kietlen szellemvárost, valószínűleg soha nem felejti el a hátborzongató érzést, amelyet az egyik pillanatról a másikra megváltozó több ezer élet lenyomata hagyott hátra.