Budaörsiekkel játsszák el a régi Passiót
Az idén is színpadra vitték a híres Budaörsi Passiót, méghozzá a harmincas évekből származó eredeti német és magyar nyelvű szöveg szerint, és a korabeli fotók alapján rekonstruált díszletek között. A hagyományosan mindig háromévente ismétlődő szezonok keretében a festői szépségű Kő-hegyen bemutatott darab a csaknem nyolcvan évvel ezelőttiekhez hasonlóan ma is a helyi összefogás példája. Forrás: Magyar Hírlap / Kacsoh Dániel
"Budaörs tekintélyesebb falusi lakói összegyűltek és elhatározták, hogy Passiót rendeznek. Legtöbbjük tej- és gyümölcstermelő gazdák, kevés iskolázottsággal, de nagy lelkesedéssel rögtön munkához láttak, s mindegyik annyit áldozott, amennyire csak telt, megvették az anyagot és felépítették színpadjukat a hegyoldalon. Míg ez megtörtént, mások előkészítették a szöveget, és a rendezési tervet. Néhány hónap múlva megvolt az első előadás, és most egész Magyarországról, mint a hópihék gyűlnek össze az emberek, hogy megnézhessék ezeknek a tehetséges parasztoknak az előadását" – így tudósított az angol Sphere a harmincas évek közepén a híres Budaörsi Passióról, amelyet az ezredforduló óta ismét játszanak a Kőhegyen.
Kovács József László, a budaörsi német kisebbségi örökség gyűjtője és őrzője így ír: 1933-ban a laikus szereplők mellett "egyetlen isten-áldotta tehetségű színész játszotta a főszerepet, a Krisztust megszemélyesítő, akkor huszonegy éves fiatalember. Ő Bató László volt, az Országos Színművészeti Akadémia akkor pályakezdő növendéke." Az elsőéves hallgató a főiskolára Budaörsről járt be, és előfordult, hogy elkésett a próbákról. Kis Ferenc, a színiakadémia akkori igazgatója maga elé hivatta: "Bató, Maga már megint itt van. Mit csinált?" – kérdezte tőle állítólag a direktor. "Hát, igazgató úr, késtem. Tetszik tudni, hogy Budaörsről járok be HÉV-vel" – hangzott a magyarázat. "Hát most mit csináljak magával, megbüntessem? Hát maga a budaörsi Krisztus, ha én most magát megbüntetem, az Úristen nekem nem bocsátja meg. Menjen, aztán máskor ne késsen!"
A csaknem nyolcvan évvel ezelőtti előadásokkal ellentétben ma már jóval több hivatásos színészt találhatunk a szereposztásban, Dér András és Frigyesi András rendezésében színpadra vitt darabban harminc színművész kapott szerepet, de emellett több mint kétszázötven budaörsi statiszta is részt vett a munkában. A mű sikerét jelzi, hogy a jegyek hamar elkeltek az idei kéthetes szezonra. Krisztus szenvedéstörténetét az ezredforduló óta hagyományosan háromévente mutatják be, most már ráadásul a korabeli fotók alapján rekonstruált díszletek között, és a passió továbbra is a helyi összefogás kiváló példája: az önkormányzat, a német nemzetiségi önkormányzat, a passió hagyományának ápolására létrejött egyesület, valamint megannyi önkéntes és hivatásos közreműködő segítségével valósult meg ebben az évben is. Az Erdő Péter bíboros, esztergom-baudapesti érsek, Szili Katalin parlamenti házelnök és Habsburg György fővédnökségével futó 2009-es szezon utolsó magyar nyelvű előadása vasárnap este lesz.
Őze Áron számára fontos Péter szerepe
A Péter apostol szerepét eljátszó Őze Áron lapunknak elmondta, hogy fontos számára ez a szerep, mert a személyes életében is sokat jelent a hit, a jóistennel és a teremtett világgal való harmónia. Hozzátette: ahogy a harmincas években, úgy most is válságos időket élünk, mind gazdasági, mind morális értelemben. "Hasonlattal élve: ha a világot egy fazék tejnek tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy a tej most alaposan kifutott. Ugyanis rendesen alágyújtottunk. Az emberiségnek most tisztáznia kell a helyzetet, új utat kell találnia, amely kivezet a mostani állapotból. Ha ugyanis továbbra is így mennek a dolgok, annak beláthatatlan következményei lehetnek" – fogalmazott, majd hozzáfűzte, ma veszélyben vannak az emberi kapcsolatok, amely talán a legnagyobb tragédia, de "ugyanúgy fenyegetjük a természetet is, saját szülőbolygónkat". Szerinte ezt az "égetést" sürgősen abba kell hagynunk.