Bölcskei: Ne akarják kioktatni az egyházakat szolidaritásból
Budapest – Azok akarják szolidaritásból kioktatni az egyházakat, akik az ország rossz gazdasági helyzetéhez nagymértékben hozzájárultak – mondta el Bölcskei Gusztáv. A Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta: megint azokat sújthatja a költségvetés, akik a legtehetetlenebbek. Forrás: hirtv.hu
2008-as költségvetés zárszámadásából azért hiányzik az egyházi iskolákat és szociális intézményeket megillető kiegészítő normatíva elszámolása, mert a számokat az oktatási minisztérium lebegtetni akarja – állítja Bölcskei Gusztáv.
A Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta: a négy történelmi egyház elfogadhatatlannak tartja, hogy Hiller István nem tárgyalt velük érdemben a jövő évi költségvetésről. A püspök úgy fogalmazott, nem a 10 százalékos támogatáscsökkentést kifogásolják, hanem azt, hogy azok akarják szolidaritásból kioktatni az egyházakat, akik az ország rossz gazdasági helyzetéhez nagymértékben hozzájárultak.
Emlékeztetett rá: míg 2003-ban az adótörvények által garantált állami kiegészítések mértéke 1,6 milliárd forint volt, addig 2009-ben ez a szám már csak 650 milliót tett ki.
Bölcskei kifejtette: elképzelhetetlennek tarja, hogy megint azokat sújtsa a költségvetés, akik a legtehetetlenebbek. Az óvodai, iskolai étkeztetés megkurtítása és az idősek támogatásának elvonása nagyon rossz üzenetet küld a társadalomnak – tette hozzá.