Bod Péter Ákos: Az egyháznak ilyenkor kell megmutatnia, hogy nem felejtkezik el egyetlen tagjáról sem

- Az elmúlt pár hétben nagyon drága lett az euró. Valójában hol kezdődött ez a folyamat?

- Tavaly ilyenkor 260 forinton volt az euró, ám vissza lehet menni 2001-ig is: akkor is 260 forint körül állt az európai valuta ára. Ha ahhoz viszonyítunk, hogy azóta eltelt nyolc év, nem is olyan magas ez a 300 forintos szint.
Harmadszor az is hozzátartozik a történethez, hogy ha Magyarország nem lép le az euróövezethez csatlakozás 2000 tájékán kijelölt útjáról, akkor ma van eurónk, és így legfeljebb gazdasági lassulásról és iparági problémákról beszélnénk, nem pedig válságról, mint ahogy nincs szó szlovén és szlovák válságról sem.

- Tehát az euró bevezetésével elkerülhető lett volna ez a helyzet. Ehelyett volt egy mesterségesen erős forintunk, ami tavaly nyáron ennek ellenére tovább erősödött, és a 230 forintot is megközelítette. Hogy sikerült produkálnunk ezt az árfolyamot?

- Megmagyarázzuk, de valójában nem tudjuk. Akkoriban is magas volt a magyar kamatszint, és emellé befektetői bizalom is párosult. Míg Németországban 4%-os, addig nálunk 8,5%-os hozamot biztosított évente az állampapír, ezért a befektetők hozták az eurót és vették a forintot. A kereslet erőssé tette a magyar fizetőeszközt. Azonban ősszel vihar tört ki a nemzetközi pénzügyekben, ilyenkor pedig jobban megnézik a befektetők, hogy hova teszik a pénzüket.

- Mégis mitől ijedtek meg ilyen hirtelen?

- A magyar állam eladósodási rátájától, ami ráadásul nagyrészt külföldi kölcsönzők felé áll fenn. Ehhez járul hozzá a bankok, a vállalatok és a háztartások hatalmas adósságállománya. Ha egy befektető ezt kockázatosnak ítéli, a pénzét kimenekíti: a lekötésből felszabaduló tőkét nem fekteti be nálunk újra. Két erő küszködik itt egymással: az egyik a nagyobb hozam, ami miatt érdemes itt befektetni, a másik a nagyobb kockázat, ami miatt mégis ódzkodnak ettől. Mivel a gyengébb adósoknak csak drágábban adnak kölcsönt, a jegybank felemeli a kamatszintet, hogy új befektetőket vonzzon, viszont így egyszerre következik be a forint romlása és a magas kamatszint. Ebben a helyzetben vagyunk most, a beszélgetés pillanatában.

- A legnagyobb probléma ebben a helyzetben az, amire már ön is utalt: kis jövedelmű családok száz­ezrei adósodtak el devizában az elmúlt években. A forintárfolyam elszabadulása miatt több tízezer forinttal ugranak meg a törlesztőrészletek. Mi lesz velük?

- Sok baj lesz ebből. Nincs semmi garancia arra, hogy nem gyengül tovább a forint, bár arra is van remény, hogy kicsit stabilizálódik az árfolyam. Az viszont valószínűtlen, hogy a tavaly tavaszi szintre áll vissza. Lesz, aki bírja majd, és sajnos lesz, akit ellehetetlenít a válság. A munkahelyüket elvesztők különösen nagy bajban lesznek. Most az országos és a családi költségvetést is át kell számolni. Meg kell vizsgálni, vannak-e még olyan jövedelemszerzési lehetőségek, amelyekkel eddig nem éltünk, illetve olyan kiadási tételek, amelyekhez eddig még nem nyúltunk hozzá.

- Az államnak milyen lehetőségei vannak arra, hogy a bajbajutókon segítsen?

- Nem tud segíteni, nem maradtak hatékony eszközei. Egy igazi módja lenne a segítségnek: ha a magyar gazdaság kilátásai javulnának. Ha a magyar betéti kamatok magasak, és ennek ellenére mégis elmegy tőlünk a tőke, akkor az azért van, mert Magyarországot nem tartják perspektivikusan jó helynek. Ezért az országot azzá kell tenni: olyan kormányzatra volna szükség, olyan üzleti életre és közhangulatra, amelyik azt sugallja, hogy az ország ki tud lábalni a bajból. Abban a pillanatban megfordulnának a trendek.

- Az államra tehát nem számíthatunk, mégis többen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) beavatkozását sürgetik.

- Az MNB csak rövid távon tudja stabilizálni az árfolyamot. Ha egy rossz hír hatására nagyot gyengül a forint, akkor a jegybank a devizatartalékából eurót ad el, és forintot vesz, és ha valaki veszi, a piac kicsit megnyugszik. Ez pár napig működik, de a tartalékaink végesek. A másik lehetőség, hogy a kamatszintet tovább emeli, de az még inkább megdrágítja a családok és a vállalkozások hitelhez jutását, és ezzel tovább fékezi a gazdasági konjunktúrát.

- Magyarország egyedi helyzetben van tehát: nem kimondottan a világválság, hanem a rossz nemzetgazdasági adottságok miatt jutott idáig.

- Is-is. Ha fúj a szél, vannak fák, amelyek kidőlnek, és vannak, amelyek nem. Ezért félrevezető, mikor magas állású emberek a világválságot okolják azért is, ami a hazai el nem végzett munka nyilvánvaló következménye. Például, amit már mondtam is, hogy nincs eurónk. Ha lenne, most a krízis jelentős része nem érintene minket. Minden nagy világgazdasági fellendülést visszaesés követ, és ezeket az időszakokat az egymással versenyző nemzetgazdaságoknak át kell vészelniük. A fitt, felkészült versenyző jól veszi az akadályokat, aki pedig iszik és dohányzik, az hanyatt esik. Magyarország az utóbbi helyzetben van: itt a legkisebb a térségben a gazdasági aktivitás, magyarul: kevesen dolgoznak; nem olyan jók a képzési mutatóink, mint ahogy állítjuk magunkról; nagy az államadósság; és ugyanakkor a társadalom jelentős értékvesztése is megfigyelhető, aminek ugyancsak megvannak a gazdasági következményei.

- Nagyon az alagút elején vagyunk még, vagy azért valami kis fénypont dereng már a távolban?

- A buszmegállóban minap megkérdezte egy úr: mennyi idő kell, hogy rendbe jöjjön az ország. Azt mondtam neki, gondolja végig, hány éve haladunk rossz irányba, aztán ezt szorozza meg kettővel, mert körülbelül kétszer annyi idő kell ahhoz, hogy jóvá tegyük, amit elrontottunk...

- Ajaj...

- Na, hát ő is épp ezt mondta. Mielőbb változtatni kellene. Most az a kérdés, hogy még 2009-ben is rossz irányba megyünk-e, vagy elkezdünk végre kitolatni a zsákutcából. Sok idő kell ehhez, hacsak nem jön valami olyan csoda, ami során a társadalom hirtelen erővel töltődik fel. De ezt, őszintén szólva, nehéz elképzelni, mert nagyon rossz a szociális helyzet, rengeteg a megfáradt ember, és tőlük aligha lehet elvárni, hogy további terheket viseljenek, hogy innovatív módon vegyenek részt a társadalom életében.

- Az értékvesztés megfékezésében és a bajban lévők segítésében az egyházaknak is szerepe lehet?

- Az emberekkel foglalkozó szervezetek - különösen azok, amelyeknek spirituális mondanivalójuk van - soha nem lehetnek olyan fontosak, mint éppen krízis idején. Az egyháznak ilyenkor kell megmutatnia, hogy nem felejtkezik el egyetlen tagjáról sem, és főleg nem az elesettekről. Az élethelyzetek eltérőek: míg egyikünknek a krízis átmeneti és megoldható kellemetlenség, addig a másikunk lehetetlen helyzetbe kerülhet. Természetesen az tud segíteni, aki kisebb bajban van. És ha a másik átvészelte ezt az időszakot, akkor együtt indulhatunk meg fölfelé. Csak azzal lehet új házat építeni, aki munkára fogható, ezért meg kell őriznünk egymást, hogy készek legyünk a munkára.