Az Úr és az ő igazsága

„Óriási nyugalom töltött el – emlékezik Melicher Béla. – Megéreztem, hogy Isten rajtam tartja a kezét, s épségben fogok hazajutni.”

Könnyek a peronon

A gyöngyösi hadapród őrmester 1944-ben került ki a keleti frontra, a Dnyeszter folyónál vagonírozott ki az egysége. Bármi történt ezután vele a harcok és a visszavonulások forgatagában, normál emberi logika szerint mindent saját magának köszönhetett. Elvégre ő akart a frontra menni, önként jelentkezett.

„Anyámék nagyon sírtak a pályaudvaron, amikor búcsúztak tőlem – mondja Melicher Béla. – Apám azt kérdezte, miért nem szereted a szüleidet, képes vagy egy idegen emberért az életedet kockáztatni?” A fiatal őrmester csak annyit válaszolt, hogy azért jelentkezett a frontra, mert így igazságos. Melicher Béla most 89 éves. Az igazság fogalmának lényegét egykori hittantanára magyarázta el neki és társainak a gyöngyösi gimná­ziumban. Azt mondta: fiúk, az igazság az életben olyan nagy kincs, amelyért még az életünket is fel kell tudni áldozni. Ez a gondolat lett Melicher Béla életre szóló útravalója.

A férfi tipikus iparoscsaládból származik. Édesapja asztalos volt, édesanyja pedig varrónő. Az apa nélkül szinte elképzelhetetlen volt a vasárnapi istentiszteletet a közeli katolikus templomban. Nem szűkölködött a család, de élhetett volna nagyobb bőségben is. Ha az apa másként tekint a világra. De úgy tekintett, ahogy azt a lelkiismerete parancsolta. Megtörtént például, hogy az apát egy viharban betört ablakhoz hívták. Mindent kijavított és megcsinált, de csak annyi pénzt kért az idegen családtól, amennyibe az ablaküveg került. „Négy gyerekük van, ha több pénzt kérek, megver az Isten” – mondta akkor az apa, s az efféle emlékek nagyon mélyen megmaradtak a fiá­ban, Melicher Bélában. Meg persze az is, hogy az édesanya mindennap egy adaggal több ebédet főzött, mint amennyire szükség lett volna. Hátha jön egy koldus, jön egy vándor, akin segíteni lehet egy tányér étellel. Máskor pedig gyönge galamblevest készített, s elvitte a betegeknek, hátha meggyógyulnak tőle.

Listára véve

Néha egészen együgyű sztereotípiák uralják el az emberek gondolkodását. Olyanok például, hogy egy mélyen vallásos fiatalember, kizárólag mimóza természetű lehet. A kisiskolás Melicher Béla rendszeresen ministrált, de ahogy felcseperedett, kitűnő focista és nagyszerű atléta is lett belőle. 1940-ben ő volt Észak-Magyarország rúdugróbajnoka, a háború után pedig le akarta igazolni az MTK labdarúgócsapata. A klub egyik vezetője ígért neki lakást és biztos állást. Csakhogy közbejött az igazság…

No de ne szaladjunk ennyire előre, mert a nemrég érettségizett Melicher Béla már a első munkahelyeinek egyikén, a városházán is találkozott már a nagybetűs igazsággal. Helyretette a jegyzőt, aki „lebüdösparasztozott” egy kérvénnyel érkező gazdasszonyt. Melicher Béla mindjárt fel is került a helyi csendőrök titkos jegyzékébe, egyenesen a kommunistagyanús elemek közé.

Jött a háború, és aztán jöttek a háború egyre rosszabb, egyre tragikusabb hírei. Melicher Béla szerint 1944-ben már senki sem kételkedett abban, hogy Magyarország vesztesen kerül ki a harcból. Visszavonulások, vereségek… Még ha az újságok igyekeztek is szépíteni a helyzeten, a hazaérkező szabadságos katonák és a sebesültek nem beszéltek mellé.

Ahogy növekedtek a magyar haderő veszteségei, egyre gyakrabban fordultak a postások a katonai behívókkal. Melicher Béla emlékei szerint nem volt semmiféle válogatás vagy különösebb meggondolás, a hadosztályoknak katonák kellettek. Ez lett a lényeg.

Behívót kapott egy olyan kétgyerekes hadnagy is, aki megjárta már egyszer az orosz front poklát, szerencsésen hazakerült, de most újra behívták.

„Hát erről beszéltem apámnak a gyöngyösi állomáson – magyarázza Melicher Béla. – Én, a fiatal és nőtlen hadapród őrmester még nem voltam kint a harctéren, a kétgyerekes hadnagyot viszont újra ki akarják vinni!” Melicher Béla arra az útravalóra, vagyis az igazság kincsére gondolt, amit hittantanárától kapott. Sohasem látta addig a hadnagyot, azt sem tudta, hogy a világon van. Most viszont azt javasolta neki, ne habozzon, menjen be a hadosztályparancsnokságra, intézze el, hogy itthon maradhasson, ő pedig kimegy helyette. Sikerrel járt a hadnagy, s egy hét múlva kifutott a gyöngyösi állomásról a katonavonat Galícia felé, rajta a fiatal Melicher Bélával.

Mi várta őt odakint? Ezernyi borzalomról és veszélyről mesélhetne. De talán mindennél jobban jellemzi a fronton töltött idejét az, amit visszaemlékezéseiben vetett papírra. „A Dnyeszter-parti első vonalban kötöttünk ki, éreztük, hogy innen csak az ima segít épségben haza, s minden este kilencedet végeztünk.” Ezek a sorok Melicher Béla Krisztusnak célja van velünk című kötetében jelentek meg. És amikor találkozott azzal a partizánnal, s a lövedék elferdítette ugyan a golyószóró állványát, de elpattant róla, a fiatal hadapród őrmester bizton tudta, haza fog kerülni. Épségben. Így lett.

Majdnem a darálóban

Melicher Béla életében máskor is megmutatta magát az igazság. Közvetlenül a háború után az FTC Üllői úti pályáján gyakorolt a szovjet labdarúgó katonaválogatott. Melicher Béla a kapu mögött őgyelgett, s visszarugdosta az eltévedt labdákat az oroszoknak. Ezeket a mozdulatokat, a kétlábas labdabiztonságot látta meg az MTK egyik vezetője, aki a szovjetek edzését nézte. Hívta Melicher Bélát, lakást és biztos állást ajánlott.

„Azt válaszoltam neki, hogy nem mehetek, mert a szívem a Ferencvárosé – emlékezik Melicher Béla. – Ez volt az igazság.”

A negyvenes évek végén is történt valami fontos, valami Istentől érkező, üzenetszerű esemény a férfival. Egy félreértés, vagy inkább egy ostoba véletlen miatt letartóztatták, s kémkedéssel vádolták. Ez volt az a bizonyos másik lista. A kihallgatás borzalmainak részletezésére nincs most itt hely. Melicher Béla kilenc napon és kilenc éjszakán át imádkozott, és akkor megint úgy érezte, Isten meghallgatta őt, nem vette el az életét.

„Volt egy rafinált kivégzési módja az ÁVO-nak – magyarázza a férfi. – Egy nő irányította a kihallgatást, amelynek során egy íróasztal elé állítottak. Háttal. Gyanús volt, nekem úgy tűnt, mintha centiméterre kiszámították volna a távolságot. A nő utasította az egyik ÁVO-s katonát, hogy lökjön meg elölről, a másik meg mintha a lábamat akarta volna elkaszálni eközben hátulról. A lényeg, hogy fejjel épp az asztallap élére estem. Hát ezért volt a számítgatás! Letört az asztal éléből egy darab, de túléltem. Hallottam, hogy sok embert öltek meg ezzel a módszerrel, aztán vitték őket a darálóba.”

A megmentett hadnaggyal, a kétgyermekes apával egyébként soha többé nem találkozott Melicher Béla. Kereste, de nem találta, illetve a hadnagy sem jelentkezett. A gyöngyösi férfi nem várt köszönetet, bár sejtette, hogy amit tett, az ritka dolog lehet. Csak később tudta meg, hogy csupán az első világháborúban történt meg egyszer, hogy egy pap, bizonyos Marcell atya önként kiment a frontra egy kétgyermekes apa helyett.

Melicher Bélára várt még egy nagyobb megpróbáltatás. Azzal együtt is, hogy élete amúgy is próbákból és megpróbáltatásokból állt, de Istent, ahogy mondja, mindig maga mellett érezte. 1989-ben rákos daganatot találtak a testében. Nem esett kétségbe, bár az orvosok igen súlyosnak tartották a helyzetet. Melicher Béla viszont a Máltai Szeretetszolgálat önkéntese lett, s betegeket ápolt. Bejárt a kórházba, etette, gondozta őket, de ha valaki ezt meg akarta köszönni, csak egy miatyánkot kért, mondván ő csak Jézus szeretetét közvetíti nekik.

Az idős férfi ma azt mondja, nem tudja, mennyi időt szabott még neki az Isten, mennyi van hátra. Egy elismerés, egy plakett és néhány kedves szó talán jólesne azért, amit a kétgyerekes hadnagyért tett.