Az önátadás nélkül nincs papi hivatás
„Ahogy a házasság, úgy a papi hivatás is elsősorban elkötelezettséget feltételez. Annak a függvénye, hogy mennyire tudunk az Istenre hagyatkozni, mennyire vesszük figyelembe a Teremtő szándékait. El kell ismerni, hogy ebben a tekintetben sajnos mi, keresztények is puhányabbak lettünk mára” – mondta lapunknak Blanckenstein Miklós, az Érseki Papnevelő Intézet rektora, akit a papi hivatást választók számának érzékelhető visszaesése kapcsán kérdeztünk. Hozzátette: a püspökök „feje joggal fő” az intézményrendszer fenntartásához szükséges létszám apadása miatt, és természetesen az egyháznak a működéshez szüksége is van lelkipásztorokra, de amúgy sehol sincs megírva a Bibliában, hogy hány papnak kell szolgálnia a jövőben. Forrás: Magyar Hírlap / Kacsoh Dániel
Blanckenstein Miklós
„Ezzel a papi létszámmal kell megoldanunk a feladatokat” – mondta az esztergom-budapesti egyházmegye pasztoriális rektoraként is tevékenykedő Blanckenstein, majd hozzáfűzte: nehezíti a „toborzást”, hogy a papi hivatásnak ma már nincsen olyan presztízse, megbecsültsége a társadalomban, mint hajdanán, mondjuk a két világháború között. A másik „népszerű” ellenérv a potenciális jelentkezők részéről pedig egyértelműen a cölibátustól, ezen keresztül az elkötelezettség látható jelétől való félelem.
Megtudtuk: az esztergom-budapesti egyházmegyében az elmúlt harminc esztendőben évente átlagosan öt papot szenteltek fel, ám a rektor szerint a jövőben ezzel a számmal sajnos nem lehet majd tervezni.
A papi hivatás előszobája lényegében annak eldöntése, hogy az ember mennyire tudja átadni magát Istennek és a többi embernek. Ha valaki elhatározza, hogy márpedig neki keresztényi elkötelezettségéből fakadóan ez az útja, akkor ehhez a „legjobb terep a papság”. Miklós atya szerint ehhez azt is fel kell ismerni, hogy igenis szükség van az emberre, van értelme annak, ha „odateszi magát”. Ez mindig belső hívás következménye, amely Istentől ered. A rektor szerint aki hívőként Istent szeretve él, az felismeri azokat a szempontokat, amelyeket ő kínál neki.
„Igaz ez a házasságra is. Egy kereszténynek életre szóló kapcsolat esetében sem pusztán szerelemről, élvezetről, sokkal inkább a másik ember szolgálatáról van szó. A tudatos szeretet azonban korántsem idegen a szerelemtől” – jelentette ki Blanckenstein Miklós. Ez értékválasztás kérdése: az vagyok, akihez tartozom, vagy az vagyok, amim van. A média által közvetített liberális értékrend szerint inkább az utóbbi érvényes, ám az önmegvalósítás kizárólagosságát nem tekinti önzésnek, hiszen ezt az erkölcsi kategóriát nem is ismeri. II. János Pál pápa azt mondta: el kell dönteni, hogy az élet vagy a halál civilizációját építjük. Ha kizárólag a saját boldogulásunkat tekintjük értéknek, akkor az utóbbit választjuk, hiszen például a család vagy egy gyermek vállalása korlátozhat bennünket, anélkül viszont elfogyhat a társadalom. Éppen ezért a krisztusi, a másik emberért meghalni is kész szeretet pont a közösségekben válhat láthatóvá. Ide tartozik, hogy az idén is megrendezik pünkösd hétfőjén a lelkiségi mozgalmak seregszemléjét, vagyis a Karizmák ünnepét a fővárosi máriaremetei kegytemplom kertjében. „Ahogy a 2007-es városmisszió, úgy ez az esemény is az egyház missziós tevékenységéhez kapcsolódik, amelynek során elsősorban a keresztény közösségek lelki gazdaságságát, teljességét kívánja bemutatni. Ebben az összefüggésben nyer értelmet a papi szolgálat is” – mondta Blanckenstein Miklós.
