Az egyház segíteni akar

Létrehozás: 2010. augusztus 12., 13:42 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 12., 14:06

Két egyházi karitatív szervezettel, a Katolikus Karitásszal és a Baptista Szeretetszolgálattal írt alá együttműködési megállapodást Pintér Sándor belügyminiszter. Ennek lényege, hogy az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére összehangolják a szervezetek munkáját. Forrás: magyarhirlap.hu

Az egyház segíteni akar

Pintér Sándor belügyminiszter és Spányi Antal elnök-püspök

A tárcavezető elmondta, a szerződés lehetőséget ad arra, hogy „a kárt szenvedettek gyorsabban, pontosabban jussanak a közadományokhoz”. A két karitatív szervezet a szerződés értelmében részt vesz az árvíz miatt kimenekítettek ellátásában, lakhatásuk biztosításában és ingóságaik pótlásában. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat lelkész-elnöke szerint mintegy százmillió forintnyi pénzadományt gyűjtöttek, és háromszázmilliós árukészletük van. A Katolikus Karitasz elnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök üdvözölte, hogy a kormány partnernek tekinti az egyházat, amely „jelentős módon akar és tud segíteni a szükségben lévőkön”. Kitért arra, hogy először tizenkétmillió forint értékben gyorssegélyt, javarészt élelmiszert adtak az árvíz sújtotta területek lakóinak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett országos gyűjtésen pedig további kétszázhúszmilliót adtak össze a hívek. Spányi szerint a megállapodás komoly lépés az állam és az egyház közös gondolkodásában a szociális területen, mert megerősíti az összefogásban rejlő lehetőségeket. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta, hogy magánházas építkezésekre eddig 3,1 milliárd forintot különítettek el.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben