Dr. Kovács Ábrahám Éliás Józsefről és a Jó Pásztor Missziói Bizottság munkájáról beszélt

Nincs annál nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja váltságul sokakért, mondja János evangéliuma, 15 részében 13. versben Jézus, aki a Szentírás tanúsága szerint maga volt a Jó Pásztor. A természetből a korabeli emberek leghétköznapi élményéből vett képekkel élt Jézus, amikor önmagát példának állította sokak számára. Ő is pásztornak, vezető embernek tartotta önmagát, sőt még jónak is minősítette szolgálatát. A pásztor olyan ember, aki ápolja, gondozza és őrzi a reá bízott nyájat. Jézus ezzel arra utal, hogy a vezetőknek felelősségük van a rájuk bízott juhok gondozására.

A Jó Pásztor Missziói Bizottság munkája a Magyar Református Egyház társadalmi missziójának egyik fontos, máig sem igazán ismert tevékenysége volt. A bizottságot Ravasz László püspök, a Magyarországi Református Egyház egyetemes konventjének elnöke hozta létre, 1942 október 20-án. A résztvevők között ott találjuk Hollós Ödönt, Hollós Pált, Dorogi Ervint, Poór Jenőt és még sokan másokat. Erről az októberi alkalomról Muraközi Gyula így írt: „1942. őszén sok  figyelő és határokon túlnéző ember szíve megremegett, a mindinkább közelgő vihar mindinkább fenyegető morajlására. Teleki Pál már egy éve a sírban volt. Egyházunk ünnepélyesen nyilatkozatot tett a III. Zsidó törvény ellen és a felelősséget végette magukról elhárították. A konvent egyetemes lelkészi elnöke megbízott engem, mint konventi missziói előadót, hogy szervezzem meg a zsidó származású egyháztagjaink számára intézményesen azt a szolgálatot, amely anyagilag és lelkileg melléjük áll.”

Muraközi beszámolója alapján tudjuk azt, hogy Dobos Károly volt az, aki felvetette Éliás József, akkori ceglédi segédlelkész nevét, hogy a bizottságban, mint lelkészi titkár dolgozzon. Miután többen is visszautasították a felkínált állást, ami mondani sem kell, igen veszélyes volt, Éliás József református lelkész ezt bátran vállalta.

Ravasz László rendelte ki a missziói szolgálatra. A kinevezése után röviddel elkezdte a munkát. A Magyarországi Református Egyház vezetősége a belmisszió felelős vezetőivel együtt hozta létre a Jó Pásztor Misszió Bizottságot, a magyar zsidóság történelmének egyik mélypontján. Az egyház vezetőinek fontos volt az egyház kötelékeiben élő magyar zsidó emberek védelmezése. A rendkívül vészterhes idők napról napra változtak és a legembertelenebb arcukat mutatták, amikor a szövetségesnek nevezett náci németek megszállták a demokratikus Magyarországot 1944. március 19-én. Innentől kezdve az ország elveszítette függetlenségét, csakúgy, mint rövidesen a szovjet bolsevizmussal szemben is, mint az új szövetségesnek nevezett és tartott idegen csapatok is megszállták az országot. A magyar nép számára tragédia volt mindkét esemény, a szélsőjobboldali nyilaskeresztesek rövid- és a szélsőbaloldali kommunizmus negyven éves uralma.

Az első esemény, a német megszállás azonban egy szép, komoly nemzeti hagyománnyal bíró társadalmi és vallási réteget, a magyar zsidóságot még jobban sújtotta, mint az átlag állampolgárokat. Bár ez az időszak igen rövid ideig tartott, mégis rendkívül tragikus volt a magyar nemzet számára. A zsidóságot származása miatt kizárták a társadalomból és bibliai szóhasználattal élve mondhatjuk, hogy mint vágóhídra a juhokat, elvitték őket.

A németek magyarországi megszállása után még a társadalmi, politikai és egyházi elitből is nem igazán tudták, mi történik a deportált zsidókkal. Erre csak lassan derült fény. Ezt levéltári kutatásaim révén is megtudtam. Amikor rájöttek a szinte hihetetlennek tűnő, embertelen arcú német gépezet borzasztó szándékát, igyekeztek a rémuralom ideje alatt tenni valamit a honi zsidóságért. A hitvalló kereszténység élesben volt tesztelve ezalatt a rettentő időszak alatt.

Éliás József, későbbi debreceni lelkipásztor szolgálata, különösen a Jó Pásztor Misszióban végzet kimagasló munkája, emberarcú példája, az életét másokért kockáztató, hitvalló keresztény ember példája. A Ravasz püspök úr által létrehozott bizottság kilenc évig, 1951-ig működött, amikor a szélsőbaloldali kommunista diktatúra felszámolta ezt a nagyon komoly munkát végző egyházi szervezetet. A munka még egy felbolydult, de mégis demokráciát jelentő államalakulatban kezdődött, amely már magán viselte a kilengés jobboldali jeleit, de mégis testvérpárja, a kommunista baloldali diktatúra alatt fejeződött be. A református egyház méltán  lehet büszke arra, hogy keblében voltak bátor hitvallók is, akik megértették az evangélium üzenetét, a zsidósághoz krisztusi szeretettel fordultak.

Az egyházban élő hitvalló emberek mélyen elítélték azt a rendkívül téves katolikus tanítást, miszerint a zsidó nép Krisztus-gyilkos. Ez nem csak hogy a Szentírás nem ismerését jelenti, hanem szöges ellentétben is áll az evangélium tanításával. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében a zsidó nép kiválasztottságának megtartását tanítja, amely megmarad annak ellenére, hogy még nem ismerte fel a Messiást Krisztusban és amely párhuzamosan létezik a lelki új Izráel mellett. Az apostolok mind zsidó emberek voltak, az evangéliumot írók is (Lukács kivételével). Ők szerették a népüket és zsidóságukat és követték Jézust, akiről azt tanították, hogy ő az Atyával egyenlő, hogy ő az út, az igazság és az élet, az, aki magát, mint Jó ásztort állította magát példaként a tanítványai elé. Nem csak akkor tette ezt, de ezt tette és teszi minden időben. Érdemes elidőznünk a Jó Pásztor példázatnál is, amikor a pásztor egyetlen elveszett juháért is utánament, azért, aki a közösséghez tartozik, de gyámoltalan. Védi, őrzi és megmenti őt. A keresztény embernek szent kötelessége a Krisztusról szóló bizonyságtétel, a szeretet missziója, amely inkább szenved, mártíromságot válla, mintsem hogy eltűrje a társadalmi igazságtalanságot. Ez a teológiai gondolat állt a Jó Pásztor Bizottság munkája mögött. A munka végzői között olyan jeles egyházi személyiségeket látunk, mint Dobos Károly, Pongrácz Márta, Döbösi Lajos, Hajós Emil, Szabó Sándor, Hordós János, a gettóban missziót végző Borsós Sándor, Nagy Gyula lelkészek és még sokan mások, akik különböző belmissziói munkaágakat végeztek. Ehhez csatlakozott Éliás József is, aki bátor életével, példát mutatott a hitvalló keresztény életre.

A Jó Pásztor Bizottság igen széles körű munkát folytatott Éliás József vezetése alatt, különösen a II. világháború során. A hitvalló jelleget híven tükrözi, hogy Éliás József elsőként az áttérők lelki előkészítését említi egyik munkájában, e munka közben a Jó Pásztor Bizottság munkatársai hadi üzemekben, a munkaszolgálatos századokban is komoly missziói és segítő munkát is tudtak végezni. A bizottság bibliaórákat tartott, körleveleket, sajtóközleményeket írt a protestáns sajtóorgánumokban és igyekeztek vigasztalni a rendkívül elgyötört zsidóságot. A bizottság figyelemmel kísérte mindazokat a készülő intézkedéseket, amelyeket a németeknek engedelmeskedő hatóságok a zsidók ellen hozni készültek. Sok esetben a bizottság a különböző vöröskereszt egyesületekkel létesített kapcsolatai által az egyes protestáns lelkészek önzetlen és kockázatos segítségével, számos üldözött zsidó ember, főleg gyermek elrejtezését és megmentését tudta lehetővé tenni. Családlátogatást is végeztek. A munkaszolgálatosok számára ruhát biztosítottak, segítették a családtagjaikkal való kapcsolattartást levelezésekkel és az otthon maradt családtagokról is igyekeztek gondoskodni.

A bizottság több ezer bakancsot, fehérneműt és meleg ruhát juttatott el a rászorulóknak. Minden munkaszolgálatos századnál kettő megbízottjuk volt, akik nyílván vagy titkosan fenntartották a kapcsolatot és az érintkezést a bizottság vezetőivel. Az internáló bizottságnak is jelentős munkát végeztek, segítették a szidóságot az élelmezésben, és amíg lehetett az illetékes hatóságoknál is közben jártak. Az iratterjesztő munka is jelentős volt, több ezer Bibliát juttattak el a munkaszolgálatosokhoz és a foglyokhoz, felvállalták a krisztusi szeretetből fakadó evangéliumi embermentő munkát. Éliás József jelentésében arról is írt, hogy sok száz zsidó ember töltötte meg naponként a skót misszió nagytermét és hallgatta megfeszített zsidó Messiásról szóló üdvüzenetet, aki egyben a világ Megváltója.

Árvaházat hoztak létre, a nemzetközi követségek védelme alatt, 1944 októberében 32 gyermekotthont létesítettek és a felnőttek számára is szerveztek otthonokat.

Ezekben több ezer lelket sikerült átmenteni a jövendő számára – írta Éliás. Ebben a szép, emberfeletti, krisztusi munkában a református belmisszió munkatársai mellett is ott dolgoztak az evangélikus belmisszió emberei, többek között a kimagasló szerepet játszó Sztehlo Gábor is. Ő a Jó Pásztor gyermekmentő munkáját irányította. Erről tudósított a Jó Pásztor 1945 június-július havi körlevele „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” címmel. A Jó Pásztor otthonaiban 1944 október 1 és 1945 február 1 között 2000 személy fordult meg, az ide került gyermekek közül senki sem vesztette életét.

Sztehlo Gábor erről így írt: „Gondozónőink és személyzetünk igazán hivatásuk magaslatán állnak. Valóságos hősköltemény az, ahogy a gyermekeket ebben a nehéz helyzetben vízzel és élelemmel ellátták. Újból és újból kockáztatták életüket a gyermekekért.”

Az evangélikus Sztehlo és a református Éliás, a belmissziói egyesületek számos említett, nem említett esetleg ismeretlen személyei, a Jó Pásztorhoz, Jézushoz hasonlóan cselekedtek, hiszen életüket kockáztatták embertársaikért. Nem csak az egyház juhaiért, nem csak az egyház tagjaiért, hanem minden zsidó emberét, hátterüktől függetlenül. A jézusi evangélium béketeremtő szeretet mind végig kísérte áldozatos munkájukat. Isten kegyelme, hogy ők nem szenvedtek mártírhalált.

Azonban Éliás József élete a kommunista diktatúrában nem a méltatásban telt, hanem az ateista, szélsőbaloldali, negyven évig tartó diktatúra kritikájában, harcban és küzdelemben. Élete példamutató minden ember számára, hogy egy őszinte, hitvalló, magyar, református lelkész hogyan állta meg helyét társaival együtt a szélsőjobboldali vészterhes korszakban, hogyan mentette a zsidó embereket vallási és társadalmi helyzetüktől függetlenül. Példa, hogy miként állt helyt később a szélsőbaloldali diktatúra idején megvalósuló egyházellenességgel szemben is. Bármilyen köntöst ölt, bármilyen alakot ölt is a gonosz, nekünk református és evangélikus keresztényeknek fel kell emelnünk a szavunkat ez ellen. Erre szép példát mutattak eleink.

Barth Károly idézettel zárnám előadásomat, amelyet a neves teológus ökumenikus végrendeletében írt:

„Nem felejthetjük el, hogy tulajdonképpen csak egy igazán nagy ökumenikus kérdés van és ezt a zsidókhoz való viszony.”