A zsidó ünnep okozta Sztálin halálát?

Purim-partival, Ahasvérus király elvarázsolt kastélyában való bolyongással és persze kiadós étkezéssel is emlékeznek a hazai zsidók vallásuk egyik legörömtelibb ünnepéről. Ennek érdekessége, hogy azt nem a Tóra írja elő, hanem Eszter könyvéhez kötődik, és az ókori zsidóellenesség feletti egyik szemléletes győzelmet örökíti meg.

Ki húzza a rövidebbet?

Történt ugyanis, hogy a Kr. e. V. században a Perzsa Birodalomba beilleszkedett Eszter és nagybátyja, Márdokeus életét megzavarta egy zsidók elleni összeesküvés. Azt, hogy betagozódtak a társadalomba, jól mutatja, hogy Eszter a pogány Istár istennő, Márdokeus (másképpen Mordecháj) pedig Márduk isten nevét viselte. Mindenesetre megőrizték identitásukat, és meglehetősen jól érvényesültek, Eszterből uralkodófeleség, nagybátyjából pedig magas beosztású tisztviselő lett.

Mi több, a férfi leplezett egy I. Xerxész (Ahasvérus) elleni szervezkedést (a hagyomány szerint a főpohárnok és a fősütőmester akart mérgezett ételt adni a királynak; az ételt azonban megkóstoltatták egy kutyával, így fény derült az igazságra.) Ezután viszont beütött a ménkű: egy Hámán nevű fejedelem olyan magas pozícióba jutott, hogy mindenkinek meg kellett hajolnia előtte. Erre persze az istenfélő Márdokeus nem volt hajlandó, mire Hámán eltervezte, hogy kiirtja őt és az összes zsidót. A perzsa istenek akaratát tudakozva sorsot vetett, mely nap volna a legalkalmasabb véres terve kivitelezésére – innen a név is, purim, ami a héber sorsvetés szó többes száma.

Etnikai konfliktus volt?

Bibliakutatók érdekes összefüggésre hívják fel a figyelmet. Amint Eszter könyvéből kiderül, Hámán agágita volt. Ez azt jelenti, hogy Agágtól származott, aki Saul király idejében az amálekiták királya volt. Mármost az amálekiták annak az Amáleknek voltak a leszármazottai, akiről a Teremtés könyve azt állítja, hogy Ézsau unokája volt. Sőt, azt is tudni, hogy az amálekiták Mózes és Józsué idején egyszer orvul lerohanták az akkor éppen fegyvertelen izraelitákat. Emiatt talán nem eretnekség azt feltételezni, hogy Hámán és Márdokeus között egy régi etnikai konfliktus éleződött ki újra – több száz évvel később.

Így vagy úgy, Hámán végzést szerzett a zsidók kiirtásáról; erre Ádár hónap 13-án került volna sor. Ekkor lépett a képbe Eszter és Márdokeus. A helyi zsidók háromnapos böjtje után Eszter az őt fenyegető életveszély ellenére a király elé járult, és hihetetlen önuralommal lakomára hívta. Ez többször is megismétlődött, miközben a megfelelő alkalomra várt. Ez el is jött: előbb a király emlékezett meg Márdokeus korábbi hűségéről, magas pozícióba helyezve őt, aztán Eszter kért irgalmat, majd Hámán követett el végzetes hibát, amikor könyörgését a királynő megerőszakolási kísérleteként lehetett értelmezni. Végül aztán önvédelmi jogot nyert a zsidó nép, és Ádár 13-án leszámoltak  ellenségeikkel.

A legvidámabb ünnep

Ezt követően Márdokeus meghagyta, hogy minden évben ünnepeljék meg a jeles napot, és ajándékozzák meg egymást a zsidók, valamint gondoskodjanak a szegényekről. Mivel „kis ünnepnek” számít, ezért purimkor nem tilos a munka. Ádár 13-án böjtölnek, majd 14-én jöhet az ünneplés. Ilyenkor a zsinagógákban felolvassák Eszter könyvét, Hámán nevének említésekor pedig szabad, sőt, kimondottan ajánlott hangoskodni: fújolással, kerepléssel lehet a híveknek kifejezni a nemtetszésüket.

Hámánt egyébként szabad volt annyira gyűlölni, hogy az V. századtól kezdve az őt jelképező bábut nyilvánosan felakasztották és elégették. A középkorban aztán jórészt leszoktak erről, mert az a vád érte a zsidóságot, hogy purimkor Jézust gyalázzák. Sajátos ételt is szoktak fogyasztani ilyenkor. A hamantasen háromszög alakú sütemény, amit mákkal vagy aszalt szilvával töltenek meg – alakja azért ilyen, mert ezzel Hámán háromszögletű kalapját (mások szerint zsebét, esetleg fülét) idézi.

Magyarországon ilyenkor aranygaluskát fogyasztanak a hitüket gyakorló zsidók. A purim a zsidó naptár legvidámabb ünnepe, javallott a bor fogyasztása is, mivelhogy a talmudi tanítások szerint oly önfeledt örömre kell gerjedni, amikor már az ember nem tud különbséget tenni aközött, hogy „átkozott legyen Hámán” vagy „áldott legyen Márdokeus”.
Diktátorok és a purim

A hászid zsidók között máig él a legenda, miszerint Menachem Mendel Schneerson rabbi, a hetedik hászid vezető természetfeletti közbenjárására halt meg Sztálin. A szovjet diktátor ugyanis 1953. március elsején, éppen purim napján lett rosszul és bénult meg. Néhány nappal később meghalt, és így véget ért az elsősorban zsidó orvosok ellen indított összbirodalmi hajtóvadászat. Sztálin ugyanis egy évvel korábban azt vette a fejébe, hogy monstre perekben leszámol a „fehér köpenyes gyilkosokkal”, egy verzió szerint halála napjára, március 5-ére időzítette volna a zsidók összegyűjtését és deportálását.

Ez azonban csak vélekedés. Az viszont tény, hogy Hitler betiltotta a purim ünneplését, és több náci támadás is ezen a napon érte a zsidóságot. 1942-ben például purimkor azért akasztottak fel tíz zsidót a lengyelországi Zduńska Wolában, hogy így álljanak bosszút Hámán tíz fiáért. Aznap további száz zsidó orvost és családját gyilkoltak meg Czestochowában a nácik. 1944 január 30-án pedig maga Hitler mondta azt, hogy ha a nácikat legyőzik, akkor a zsidók egy második purimot is ünnepelhetnek majd.

Minden bizonnyal elkerülhető lett volna sokféle mítosz a purimmal kapcsolatban, ha Eszter könyve kimarad a Bibliából. Úgy tudni, volt is erre reális esély. A purim ünnepének eredetéről megemlékező könyv azért maradt ki majdnem a kánonból, mivel annak összeállításakor sok tudós rabbinak feltűnt, hogy – az Énekek éneke mellett – ez az egyetlen olyan szentírási mű, amelyben nem szerepel Isten neve. Aztán a zsidó bölcsek végül úgy döntöttek, ez azért lehet így, mert akkoriban Isten nem nyilvánosan, hanem titokban hajtott végre csodákat.