A túlélésre kell berendezkednünk - Beszélgetés P. Lukovits Milánnal, a szentendrei Ferences Gimnázium igazgatójával

– Nagyon nehéz helyzetben van manapság az egészségügy, az önkormányzatok is súlyos gondokkal küzdenek. Mi a helyzet az oktatás terén? Tudott fejlődni az Önök intézménye az elmúlt évtizedben?
– Az iskolánk kapcsán mindenképpen meg kell említeni, hogy infrastrukturális bővülés volt tapasztalható az elmúlt években. Ezzel párhuzamosan természetesen mi is a magyar oktatás lassan süllyedő hajóján utazunk, így sok dolog változott rossz irányba: a jogi környezet állandó módosulása is nagy nehézség számunkra, a hazai oktatás színvonala is lassan csökken, valamint a társadalom rossz hangulata iskolánkban is lecsapódott.

– Pontosan mi is a különbség az egyházi és az állami iskola között?
– Elsősorban: más a fenntartó. Míg a világi intézményt általában az önkormányzat tartja fenn, addig az egyházi iskolát többnyire egy szervezet, szerzetesrend, vagy egyházmegye üzemelteti. Mi például ugyanúgy a Nemzeti Alaptanterv alapján tanítunk, a Közoktatási Törvény szabályai szerint tevékenykedünk és ugyanolyan értékű érettségit adunk, mint egy világi középiskola. Ezek mellett az egyházi iskolák nevelési programjában hangsúlyozottan megjelennek az oktatásban a keresztény értékek – azaz keresztény életvitelre, hitre nevelünk és mindezt közösségben. Ne feledjük, hogy az Evangélium egy életforma – mi azt szeretnénk, ha tanulóink ennek alapján tudnák élni életüket. Matematika–fizika szakos tanárként mondhatom, hogy Newton törvényei nálunk is ugyanazok, mint a világi intézményekben. A tananyag ugyanaz, de a hozzá kapcsolódó világnézetben a kereszténység jelenik meg.

– A Ferences Gimnáziumot ki tartja fenn?
– Világszerte 17 ezer rendtársam él. Hazánkban van egy rendtartományunk, amelynek legalább 120 tagja van, ez iskolánk üzemeltetője.

– Sokfelől hallani, hogy az egyházi iskolák nem kapják meg ugyanazt a támogatást, mint világi társaik. Milyen lehetőségeket biztosít Önöknek Magyarország 2010-es költségvetése?
– A mi költségvetésünk körülbelül 20 százalékkal csökkent, ami 35 milliónyi kiesést jelent. Ez nagyon súlyos érvágás volt számunkra, ezért most a túlélésre kell berendezkednünk. Minden kiadást, amit vissza lehetett fogni, visszafogtunk. Ezek főleg a diákokkal való közös programokat érintik. A fejlesztéseket, felújításokat is el kellett halasztanunk, valamint az összes dolgozó bérét 10 százalékkal kellett csökkentenünk.
Egy diák egy éves taníttatásához az állam 400 ezer forint körüli összeggel járul hozzá, ugyanakkor diák lét a sok külön program miatt a szülőktől is anyagi áldozatot kíván. Az állami iskolák finanszírozása úgy néz ki, hogy ma körülbelül büdzséjének 60 százalékát kapja a központi költségvetéstől és 40 százalékát a fenntartótól, az önkormányzattól. Mivel az egyházi intézmények mögött nem áll önkormányzat, így azt a Horn-kormány idején kötött Vatikáni-Magyar Megállapodás nyomán – a kárpótlás részeként – kiegészíti az állam oly módon, hogy átlagolják az önkormányzatok iskoláknak adandó támogatását, s ezt az egyházi intézményekbe járó gyerekek után is odaadják. Ne felejtsük el, hogy az egyházi oktatás, a hazai közoktatásnak csupán 5-6 százalékát fedi le, tehát abban nem nagy arányt képvisel. Ezen belül az egyházak nagyobb arányban üzemeltetnek középiskolákat, mint általános iskolákat. A félreértésekre a finanszírozás terén az ad okot, hogy egyesek egy kalap alá veszik átlagoláskor az általános iskolást és a gimnazistát. Nyilvánvaló, hogy egy középiskolás tanulmányai többe kerülnek, mint egy alsó tagozatosé, így ez az összehasonlítás hamis. A saját korosztályával összehasonlítva pedig tényszerűen néhány százalékkal kevesebb pénzt ad az állam – az infláció miatt – akár a mi intézményünkben tanulók után, mint amennyi adott évben az állami iskolában tanuló társa után jár.

– Milyen változásokat vár az új kormánytól az oktatás terén?
– Csodát semmiképpen nem várnék, ugyanakkor mélyreható változások következhetnek. Az egyházi iskolákat támadó kommunikáció megszűnését remélem az új kabinettől. Nem utolsó sorban pedig azt várom, hogy az iskola finanszírozása stabilabb alapokra kerüljön, kiszámíthatóbb legyen.

– Állítólag az erkölcstan oktatásának kötelezővé tételét tervezi az új Orbán-kormány. Elegendő ezt csupán oktatni?
– Bízom benne, hogy a most hatalomra kerülő elit példát is mutat ezen a téren is. Ezen túl a magyar oktatásügyben három probléma van: nincs elég gyerek, nincs megfelelő jövőképe a fiataloknak és nagyon kevés a pénz az oktatás finanszírozására. Rendszerbe kellene szervezni a szükséges változtatásokat!

– A rendszerváltás előtt nagy szó volt, ha valaki az Önök intézményében tanulhatott. Milyen szerepet töltenek be az oktatási piacon?
– Mi hangsúlyosan az világi iskolák individuális szemlélete mellé odatesszük a közösséget is, hiszen az egyén nem kiszakítható a csoportból, azzal nem szembeállítható. Vagy ha valaki mégis megteszi ezt a szembefordítást, akkor a gyereknek tesz vele rosszat.
Meg kell említenem, hogy mivel nincs kollégiumunk, ezért a tanítási időn kívüli közös programokkal tudunk leginkább a gyermekekhez kötődni. Egykori diákjaink sokszor visszatérnek az érettségi után is hozzánk és manapság, az internet korában pedig az új technológiákat használva is folyamatosan tud működni velük a kapcsolattartás.

– Ha lehetne három kívánsága, mi lenne az?
– Szeretném, hogy tanulóink és tanáraink lelkületükben megerősödjenek. Jó lenne, ha a diákok lelkesedése és szorgalma növekedne, ezzel emelkedne oktatási színvonalunk, s végül, szeretnénk egy olyan területet itt Szentendrén, ahol akár sportprogramokat is tudunk szervezni a tanulóinknak.