A templomépítő – Rátóti Zoltán és Magyarföld haranglába

Egy évtizede járt először a Zala megye nyugati határában, Szlovéniától kőhajításnyira lévő községben, Magyarföldön Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésze. Kirándulóként érkezett az Őrség mentén fekvő, mindössze harminckilenc lelkes, háromutcás faluba, ám néhány nap múltán megbabonázottan távozott onnan. Első pillantásra beleszeretett az erdők, dombok, mezők ölelésében fekvő, békés településbe. Hamarosan telket vásárolt, majd egy barátja segítségével saját kezűleg épített takaros rönkházat. Amikor elkészült az épület, tulajdonosa addig soha nem tapasztalt elégedettséget érzett.

Így beszélt akkoriban erről az érzésről: „Amit a színpadon teszünk, múlandó, talán csak a lelkekben hagy nyomot. Az építkezés más. Az ember megfaragja a fát, összeilleszti a gerendákat, a végeredményt pedig mindenki láthatja, megérintheti.”

Épphogy végzett a házával, amikor megtudta, hogy a falu régóta tervezi az egykori harangláb újjáépítését. Lelkesedésében, az építés feletti múlhatatlan örömében nyomban „munkára jelentkezett” – s bár ezt akkor még csak nem is sejthette, ez volt az a pillanat, amikor elindult a polgármesteri székhez vezető úton.

Naphosszat dolgozott barátjával nyári szabadsága idején a falu apró főterén, miközben a helybeliek távolságtartón figyelték a „gyüttment” ember ténykedését. De ahogy nőtt, épült a harangláb, úgy lettek mind gyakoribbak az elismerő pillantások. Aztán szép lassan a falu apraja-nagyja felsorakozott mellé: segítették építőanyaggal, kétkezi munkával, enni-innivalóval.

„Kellemes meglepetés volt, hogy a művész úr nem ijedt meg a kemény munkától, nem félt bepiszkítani a kezét” – eleveníti fel a falu egyik lakója, miként omlott össze néhány hét alatt a fővárosi színészről alkotott előítélet.

A harangláb felépült, Rátóti Zoltán pedig sokat lépett előre a barátságos, mégis zárt közösségben: a pesti, „lejáró” nyaralóból egy csapásra díszpolgár lett. Nem sokkal ezután történt, hogy a község korábbi polgármestere bejelentette: családi okok miatt elköltözik, így valaki másnak kellene átvennie a falu vezetését. Többen is megkeresték ekkor a „haranglábépítő” Rátóti Zoltánt, hogy vállalja el a polgármester-jelöltséget. Először nevetett az ötleten. Ugyan hogyan lehetne ő polgármester? Nyugdíjas tanító édesanyja és egykor, kereskedelemben dolgozó édesapja ma is a szülővároshoz, Ceglédhez köti. Budapesten él, nem ért a közigazgatáshoz, hiszen a Színművészeti Főiskolát végezte el, ráadásul a hivatalokat világ életében messzire elkerülte, ha tehette.

Hiába érvelt azonban önmaga ellen, egyre csak unszolták. Győzködték azzal, hogy Magyarföldön kevesen élnek, nincs iskola, óvoda, de még egy kocsma sincs, így nem sok dolga akad a polgármesternek. Úgy gondolták, ismertségével, kapcsolataival többet tehetne a községért, mint bárki más. Végül igent mondott. A választási kampányban minden magyarföldi családdal levélben ismertette terveit. Ígérte, újjáépíti a temető melletti pajtát, több őrségi kulturális fesztiválba bekapcsolja a falut, végül pedig fatemplomot építtet.

Hárman szálltak versenybe 2006-ban a magyarföldi polgármesteri posztért: Rátóti Zoltánt a harmincegy szavazó közül tizennégyen támogatták, míg két riválisa közül az egyik csak két vokssal maradt le.

Néhány héttel megválasztása után Rátóti Zoltán még mentegetőzött, ha nem színházról, szerepekről, színdarabokról, hanem önkormányzatról, normatíváról, infrastruktúráról, uniós forrásokról kérdezték. Ma viszont már gyakorlott polgármesterként beszél a község tízmillió forintos költségvetésének szűkösségéről, a pályázatokhoz szükséges önerő előteremtésének nehézkességéről, a régóta tervezett csatornaberuházásról, az elöregedő település két-három munkanélkülijének sorsáról. Naprakész a falu ügyeiben, s akkor sem jön zavarba, ha a Nemzetiben vagy a Budapesti Kamaraszínházban próba előtt csípik el falubelijei mobilon, hogy állattartási rendeletről vagy a községház régi, bontott cserepeiről kérdezzék. „Gyorsan tanul, szorgalmas, és kellő szerénységgel, alázattal dolgozik falujáért” – mondják róla a csesztregi körjegyzőségen.

Rátóti Zoltán nem titkolja: a vártnál jóval nagyobb feladat a falu vezetése – különösen háromszáz kilométer távolságból. Merthogy jobbára telefonon és e-mailen intézheti csak a falu ügyeit: a színházi évadban, havi 27-28 előadás mellett jó, ha minden hónapban egyszer eljut Magyarföldre. Ám mellette szólnak az eredmények. Kicsinosították a községházat, felújították a régi pajtát, ahol tavaly több előadást is tartottak. Már csak a harmadik, a legnagyobb kampányígéret teljesítése, a templom felépítése van hátra. „Dolgozunk ezen is” – mondja óvatosan Rátóti Zoltán, talán túlságosan is óvatosan. Mert sikerült már elérnie, hogy a falu határában lévő földből a tulajdonosok eladjanak vagy odaajándékozzanak az önkormányzatnak tízezer négyzetméternyi területet, ahol felépíthetik a templomot. S gyűlik már a pénz is az építkezéshez. Januárban ugyanis Rátóti Zoltán jótékonysági gálaestet szervezett a Nemzeti Színházban a magyarföldi templom felépítéséért. Csaknem félszázan – neves színművészek, zenészek, operaénekesek, humoristák – vállalták a fellépést. Több mint kétmillió forint gyűlt össze, ami ugyan csak hatoda-hetede a fatemplom összköltségének, de már több terv is van arra, miként pótolják a hiányzó összeget. A színész-polgármester létrehozta a Magyarföld Faluért Alapítványt, amely az egyszázalékos adófelajánlásokat is fogadhatja, május elején pedig egy bank támogatásával bor- és képárverést tartanak. Rátóti Zoltán szerint ha minden jól alakul, már a nyáron elkészülhet Magyarföld új nevezetessége, az ökumenikus fatemplom.

Nap mint nap színpadra lép, filmekben, sorozatokban tűnik fel, irodalmi alkotásokat zsűrizik, szinkronizál, hangoskönyvet és őrségi dokumentumfilmet készít. Mindeközben jut ideje, energiája arra, hogy az ország másik végében falut irányítson, haranglábat építsen, adományokat gyűjtsön, jótékonysági gálát, árverést szervezzen. Egy évekkel ezelőtt készült interjúban azt mondta: „Életem csodája a színészet. Mert egy emberöltő alatt rengeteg életet megélhetek.”

Mára kiderült: neki még a rengeteg élet is kevés.