A Székely gyors tovább zakatol
Két éve történt először, hogy különvonat indult Budapestről a csíksomlyói búcsúra. Azelőtt ilyen nem volt. Azelőtt a csíksomlyói utazás személyes ügynek számított, jobb esetben egy-egy buszra való társaság ügyének. Két éve viszont nyolcszázötven ember várta, hogy kifusson a szerelvény a pályaudvarról, és ha akarták, ha nem, a vonat már itt, az indulásnál valamiféle közösséggé formálta őket. Ha nem is ismerte még egymást ez a nyolcszázötven ember, abban viszont biztosak lehettek, hogy egyet akarnak, sőt egyet gondolnak. Erdő Péter bíboros prímás meg is áldotta őket, ami nemcsak egyfajta szellemi és lelki útravalót jelentett, de újabb, ha úgy tetszik, spirituális kapcsot is az utasok között. Forrás: Magyar Hírlap / Sinkovics Ferenc
De ha már a kapcsolatokról van szó. A különvonatos utazást a Kárpáteurópa nevű turisztikai cég szervezte. Csak zárójelben: ez a vállalkozás elsősorban a Kárpát-medencébe, ezen belül is főként Magyarország elcsatolt területeire indít utakat. Petrus György igazgató elmondta, hogy a csíksomlyói különvonat esetében még valami más is eszébe jutott. Történetesen az, hogy odakint ne szállodákban helyezzék el az utasokat, hanem magánházaknál. Így új ismeretségek, kapcsolatok, barátságok is szövődhetnek az erdélyi és az anyaországi magyarok között. Arról nem is beszélve, hogy ez a megoldás fellendíti az erdélyi falusi turizmust, és egy kis bevételt is jelent a szűkös időkben az ott élő magyaroknak. A vonat, amely a Székely gyors névre hallgat, a többnapos program során elment Gyimesbükkre, az ezeréves magyar határhoz, s megállt a MÁV egykori utolsó őrházánál is. Magát a szerelvényt a vasúttársaság híres, koronás-címeres mozdonya húzta, ami némi meglepetést és fejtörést is okozott a román adminisztrációnak, s talán éppen emiatt is kapott olyan nehezen belépési engedélyt.
De végül kapott. Hiba lenne most azzal kapcsolatosan pszichologizálni, hogy milyen érzésekkel töltekeztek fel a vonat utasai Csíksomlyóban. Beszélni is nehéz róla, mert ehhez nem elegendők a szavak. Pontosabban ez már nem a szavak dimenziója. Legyen elég annyi, hogy aki részt vesz a búcsún, az több világba, de persze egymást fedő és egymásba kapcsolódó világba is belép. Egyrészt megérzi Isten érintését és hatalmát, de azt az erőt is, amikor magyar emberek Isten szavára összesereglenek. Katolikus ünnep volt ez eredetileg, de talán épp azért lett ökumenikus, hogy ha már megvan a történelmi és kulturális összetartozás a búcsú népében, akkor a hit különféle útjai se osszák meg ezt a sereget. És magát a nemzetet sem, amelyet ez a sereg jelképez Csíksomlyóban.
Ha szeretjük a nagy szavakat, ha nem, tény, hogy a búcsú az összetartozás, a magyarság egységének szimbóluma és ünnepe lett. Lehet, hogy abszurdumként hangzik, de kötelezővé kellene tenni, hogy életében legalább egyszer megforduljon ott minden magyar.
Az viszont már nem abszurdum, hanem keserű valóság, hogy vannak még magyarok, akik igencsak elcsodálkoznak azon, miért is beszélik egy idegen országban, például Romániában oly sokan a nyelvünket. Szerencsére jól érzékelhetően tovább növekszik Csíksomlyó varázsa és vonzása. A Kárpáteurópa nevű utazási iroda 2010-ben már két különvonatot indít a búcsúra, olyan nagy az érdeklődés.
De ha már az utazásoknál tartunk! Számos magyarországi középiskolai osztály látogat el valamilyen nyugati nagyvárosba. Ma már ilyenek az osztálykirándulások, pontosabban ilyen osztálykirándulások is vannak. Bécs, London, Párizs…
Miért is ne, jóllehet a fojtogató válság most visszafogja majd a londoni kirándulók kedvét. Nem Nyugat ellen beszél viszont az, aki azt mondja, hogy ezeknek az osztályoknak a csíksomlyói búcsúba is el kellene látogatniuk egyszer. Egyrészt a hittel való feltöltekezés okán is, de legalább ilyen fontos lenne az elszakított magyarság és az elszakított területek kulturális gazdagságának megismerése is.
Józan gondolkodás szerint óriási feladatok várnak még erre a generációra, sokkal nagyobbak, mint az elődeikre. Cseppet sem számítana szentségtörésnek, ha egy lelkében valóban magyar kormány még némi támogatást is adna a középiskoláknak a határainkon túli magyarokhoz tett kirándulásaikra. Szentségtörés? Ugyan már, ez lenne valójában a természetes. Lehet, hogy a tradíciók megtartása mellett a csíksomlyói búcsúnak is modernizálódnia kellene egy kicsit ehhez. Mondjuk: fiatalodnia. Megint egy szentségtörés? Dehogy. Mindent megérne, ha ez a búcsú a világ bármelyik táján élő magyar fiatalság lelki és szellemi Woodstockja lenne.
