A romák tiltakoznak a Jobbik Trianon-emlékműve miatt
Erdőtelek – A kisebbségi önkormányzat elnöke azt kérdezi az érsektől: össze lehet-e kötni a búcsút egy pártrendezvénnyel. Forrás: heol.hu
Szeptember 13-án, vasárnap tartják az erdőtelki templom búcsúját. Ezen a napon avatják fel - a szentmise és a körmenet után – a Jobbik Magyarországért Mozgalom Erdőtelki–Tenki alapszervezete által elkészíttetett Trianon-emlékművet a templomkertben.
Az Erdőtelki Kisebbségi Önkormányzat tagjai és a településen élő mintegy nyolcszáz roma a nevében levelet juttatott el Pataki Zoltánné, a CKÖ elnöke dr. Ternyák Csaba egri érsek hivatalába, melyben kifogásolja az egyházi esemény és a Jobbik rendezvényének ilyen mértékű összefonódását.
Kéri, hogy a hivatal vizsgálja meg: a római katolikus templom udvarán állítható-e ilyen emlékmű az ottani plébános közreműködésével. Patakiné szóban hozzáfűzte: nem értik, hogy a búcsút – melyen romák és nem romák is nagy számban vesznek részt – miért kell egy politikai állásfoglalással, egy párt akciójával összekötni. A levél aláírói remélik, hogy az egyház állásfoglalása még az esemény előtt megérkezik hozzájuk.