A rendszerváltás miniszterelnöke
Létrehozás:
2009. július 02., 09:10
Legutolsó módosítás:
2009. július 02., 09:12
Magyarország június 27-én ünnepelte a határok megnyitásának, a vasfüggöny átvágásának huszadik évfordulóját. Méltó megemlékezés volt, harminc állam- és kormányfő jelenlétében, amelyen a megszólaló magas vendégek megfogalmazták, hogy - miként 1956-ban - Magyarország 1989-ben is történelmet csinált. Hazánk jelentősen hozzájárult az európai történelem nagy sorsfordulatához, a kontinens újjáegyesítéséhez. Horst Köhler, német szövetségi elnök külön is méltatta Németh Miklós és kormánya szerepét, s Németh Miklóst nagy magyarnak és nagy európainak nevezte, és ez visszhangzott a többi magas méltóság beszédeiben is. Ideje volt már, hogy legalább a külföldiek elismerjék a rendszerváltás kormányának és reformerőinek kiemelkedő történelmi szerepét, hiszen idehaza egyfolytában a történelem meghamisítása folyik, amelynek során 1989-1990 történéseiből kiretusálják a baloldal szereplőit. Az ünnepségen is egyedül Sólyom László megszólalása volt disszonáns, mert a hazai belpolitika konfrontatív stílusát folytatta a megemlékezésen, ahelyett hogy a külföldi méltóságokhoz hasonlóan elismerően szólt volna a korszak történelmi jelentőségű szereplőiről. Forrás: Népszava / Ágh Attila
Németh Miklós sajátos helyzetben van a magyar politikai életben a maga fényes elszigeteltségében. A kevés politikus közé tartozik, akik képesek voltak a nagy történelmi lehetőségek felismerésére, és készek is voltak a nehéz döntéseket is vállalni. Így került történelmi szerepbe 1988-89-ben, amit mindenütt elismernek a világban, csak idehaza van sűrű hallgatás körülötte. De nem volt egyedül, egy széles csapat volt vele, amelyből Horn Gyulát sem szabad kifelejteni. Ők egy még szélesebb reformmozgalomra támaszkodtak, amely végülis az MSZP megalakulásához vezetett. Ebből következik manapság a jobboldal minden erőfeszítése 1989 történelmének átírására, és a nagy baloldali reformmozgalom érdemeinek elhallgatására. Ezért a csend Németh Miklós körül abból is adódik, hogy a mai szélsőségesen polarizált politikai életben a baloldal nem tudja felmutatni a maga történelmi szerepét, a jobboldal pedig saját történelmet álmodik magának a rendszerváltás idejére. Így aztán sem a baloldal, sem a jobboldal sekélyes, mindennapos politikai csatáiba és fáradt csatakiáltásaiba nem illik bele a rendszerváltás miniszterelnökének méltatása, akit pedig húsz év után Európa ünnepel, s aki bennünket, magyarokat személyesít meg, azt az országot, amely 1989-ben az egész világ elismerését kivívta bátorságával.
Szomorú ez mindenkinek, csak még nem mindenki tudja, hogy saját magunkat, egész történelmünket értékeljük le az 1989-es fényes magyar átmenet eltékozlásával. A külföldi méltóságok megdöbbenten hallgatják, hogy egy ország a maga történelmét és önbecsülését feláldozza az olcsó napi politikai csatározásokban és a fényes átmenet történelmének az aktuális pártharcok nézőpontjából való átfestésében. Márpedig aki egy ország múltját elveszi, az a jövőjét is elveszi, mert éppen a múltban gyökerező önbecsülés szükséges ahhoz, hogy a nehéz helyzetekben is helytálljon, és olyan vezetőket találjon, akik vállalják a nehéz döntések kockázatát, hiszen a globális válság világszerte kemény válságkezelő intézkedéseket kíván.
Németh Miklós és kormánya, s vele az egész ország, a nemzetközi értékelések és elismerések szerint európai történelmet csinált 1989-ben. Maga Németh Miklós 1990-ben kilépett a magyar politikai életből, és évekig alig hallott felőle a magyar lakosság. De a hosszú külföldi tartózkodása után hazatérése és a 2002-es választási elő-kampányba való belépése sem volt különösebben szerencsés, mivel egy egészen más országba érkezett haza, mint ahonnan eltávozott, és még nem beszélte az "újmagyart". A hazai landolás kellemetlen élményei után visszavonult a politikai élettől, s csak most került újra lámpafénybe, amikor az európai igények nyomán Magyarország is felidézte a húsz évvel ezelőtti nagy fordulatot. Németországnak nagyon fontos volt az ország újraegyesítése, Európának viszont nagyon fontos a német újraegyesítés nyomán Európa újraegyesítése, s ha a múltjukat keresik, beleütköznek a magyar reformerek történelmi szerepébe. Ahogy Horn Gyula is a kilencvenes években kapott idehaza hideget-meleget, Nyugaton pedig sorra kapta a kitüntetéseket. Most a nyugati megemlékezések, így a német államelnök kiemelkedő értékelése révén Németh Miklós másodszor is hazaérkezett Magyarországra, s idehaza is megérdemelne legalább némi elismerést.
Az MSZP-ről köztudott, hogy pragmatikus és rövidlátó kéjelgésében megutálta saját történelmét. A húsz éves évfordulón is a jóizű személyes marakodások élvezetébe merül el, hiszen egyetlen megemlékezés sem történt eddig arról, hogy milyen kiemelkedő szerepük volt a reformerőknek a rendszerváltásban, s hogy az MSZP éppen ezért nem vesztese, hanem győztese volt a demokratikus átalakulásnak. Míg minden párt a saját múltját fényezi, s éjjel-nappal azt bizonygatja, hogy mindent ők csináltak a rendszerváltásban, s a többiek csak nézelődtek vagy éppen akadályozták a folyamatot, addig az MSZP a "fiatalok" és az "öregek" unalmas csatáját vívja, pedig csak a reformer múltjából meríthetne erőt a jövőjéhez. Közben a hazai megemlékezések időnként már a történelmi bohózatra emlékeztetnek, mivel Orwell abszurd ötletei sorra megvalósulnak a hazai médiában. A jobboldali nagy médiabirodalmak gyártják a rendszerváltás történetét, amelyben a 2010-es választások megnyerése és a jobboldali hegemón párt hosszú országlása jegyében a rendszerváltás történetében minden kinagyítás és kisatírozás megengedhető, sőt kívánatos is. Az MSZP viszont a pragmatikus hagyományok szellemében vidáman pazarolja a rendszerváltásban szerzett gazdag örökségét, sőt mindent megtesz azért is, hogy az elmúlt két kormányzati ciklust maga is befeketítse. A jobboldali pártok nagy örömére dúl a negatív összegű játék az MSZP-ben, amelyben mindenki a pozíciók megszerzésére hajt, és a kölcsönös vádaskodásban vél előnyös helyzetet szerezni, s közben együttes erővel teszik tönkre a pártot.
A nagy zűrzavarban még senki se vette észre, hogy Németh Miklósnak, a rendszerváltás miniszterelnökének komoly politikai tőkéje, nemzetközi tapasztalata és ismertsége van, s olyan "fiatal" politikus, aki tud nehéz helyzetekben is dönteni. Csodálatos módon a nagy keresésben nem találtak még rá, és nem próbálták meg felkérni miniszterelnök-jelöltnek. Pedig már itt a választási kampány, és eljött az ideje az általános mozgósításnak is.
Szomorú ez mindenkinek, csak még nem mindenki tudja, hogy saját magunkat, egész történelmünket értékeljük le az 1989-es fényes magyar átmenet eltékozlásával. A külföldi méltóságok megdöbbenten hallgatják, hogy egy ország a maga történelmét és önbecsülését feláldozza az olcsó napi politikai csatározásokban és a fényes átmenet történelmének az aktuális pártharcok nézőpontjából való átfestésében. Márpedig aki egy ország múltját elveszi, az a jövőjét is elveszi, mert éppen a múltban gyökerező önbecsülés szükséges ahhoz, hogy a nehéz helyzetekben is helytálljon, és olyan vezetőket találjon, akik vállalják a nehéz döntések kockázatát, hiszen a globális válság világszerte kemény válságkezelő intézkedéseket kíván.
Németh Miklós és kormánya, s vele az egész ország, a nemzetközi értékelések és elismerések szerint európai történelmet csinált 1989-ben. Maga Németh Miklós 1990-ben kilépett a magyar politikai életből, és évekig alig hallott felőle a magyar lakosság. De a hosszú külföldi tartózkodása után hazatérése és a 2002-es választási elő-kampányba való belépése sem volt különösebben szerencsés, mivel egy egészen más országba érkezett haza, mint ahonnan eltávozott, és még nem beszélte az "újmagyart". A hazai landolás kellemetlen élményei után visszavonult a politikai élettől, s csak most került újra lámpafénybe, amikor az európai igények nyomán Magyarország is felidézte a húsz évvel ezelőtti nagy fordulatot. Németországnak nagyon fontos volt az ország újraegyesítése, Európának viszont nagyon fontos a német újraegyesítés nyomán Európa újraegyesítése, s ha a múltjukat keresik, beleütköznek a magyar reformerek történelmi szerepébe. Ahogy Horn Gyula is a kilencvenes években kapott idehaza hideget-meleget, Nyugaton pedig sorra kapta a kitüntetéseket. Most a nyugati megemlékezések, így a német államelnök kiemelkedő értékelése révén Németh Miklós másodszor is hazaérkezett Magyarországra, s idehaza is megérdemelne legalább némi elismerést.
Az MSZP-ről köztudott, hogy pragmatikus és rövidlátó kéjelgésében megutálta saját történelmét. A húsz éves évfordulón is a jóizű személyes marakodások élvezetébe merül el, hiszen egyetlen megemlékezés sem történt eddig arról, hogy milyen kiemelkedő szerepük volt a reformerőknek a rendszerváltásban, s hogy az MSZP éppen ezért nem vesztese, hanem győztese volt a demokratikus átalakulásnak. Míg minden párt a saját múltját fényezi, s éjjel-nappal azt bizonygatja, hogy mindent ők csináltak a rendszerváltásban, s a többiek csak nézelődtek vagy éppen akadályozták a folyamatot, addig az MSZP a "fiatalok" és az "öregek" unalmas csatáját vívja, pedig csak a reformer múltjából meríthetne erőt a jövőjéhez. Közben a hazai megemlékezések időnként már a történelmi bohózatra emlékeztetnek, mivel Orwell abszurd ötletei sorra megvalósulnak a hazai médiában. A jobboldali nagy médiabirodalmak gyártják a rendszerváltás történetét, amelyben a 2010-es választások megnyerése és a jobboldali hegemón párt hosszú országlása jegyében a rendszerváltás történetében minden kinagyítás és kisatírozás megengedhető, sőt kívánatos is. Az MSZP viszont a pragmatikus hagyományok szellemében vidáman pazarolja a rendszerváltásban szerzett gazdag örökségét, sőt mindent megtesz azért is, hogy az elmúlt két kormányzati ciklust maga is befeketítse. A jobboldali pártok nagy örömére dúl a negatív összegű játék az MSZP-ben, amelyben mindenki a pozíciók megszerzésére hajt, és a kölcsönös vádaskodásban vél előnyös helyzetet szerezni, s közben együttes erővel teszik tönkre a pártot.
A nagy zűrzavarban még senki se vette észre, hogy Németh Miklósnak, a rendszerváltás miniszterelnökének komoly politikai tőkéje, nemzetközi tapasztalata és ismertsége van, s olyan "fiatal" politikus, aki tud nehéz helyzetekben is dönteni. Csodálatos módon a nagy keresésben nem találtak még rá, és nem próbálták meg felkérni miniszterelnök-jelöltnek. Pedig már itt a választási kampány, és eljött az ideje az általános mozgósításnak is.
