A rendszerváltás miniszterelnöke
Magyarország június 27-én ünnepelte a határok megnyitásának, a vasfüggöny átvágásának huszadik évfordulóját. Méltó megemlékezés volt, harminc állam- és kormányfő jelenlétében, amelyen a megszólaló magas vendégek megfogalmazták, hogy - miként 1956-ban - Magyarország 1989-ben is történelmet csinált. Hazánk jelentősen hozzájárult az európai történelem nagy sorsfordulatához, a kontinens újjáegyesítéséhez. Horst Köhler, német szövetségi elnök külön is méltatta Németh Miklós és kormánya szerepét, s Németh Miklóst nagy magyarnak és nagy európainak nevezte, és ez visszhangzott a többi magas méltóság beszédeiben is. Ideje volt már, hogy legalább a külföldiek elismerjék a rendszerváltás kormányának és reformerőinek kiemelkedő történelmi szerepét, hiszen idehaza egyfolytában a történelem meghamisítása folyik, amelynek során 1989-1990 történéseiből kiretusálják a baloldal szereplőit. Az ünnepségen is egyedül Sólyom László megszólalása volt disszonáns, mert a hazai belpolitika konfrontatív stílusát folytatta a megemlékezésen, ahelyett hogy a külföldi méltóságokhoz hasonlóan elismerően szólt volna a korszak történelmi jelentőségű szereplőiről. Forrás: Népszava / Ágh Attila
Szomorú ez mindenkinek, csak még nem mindenki tudja, hogy saját magunkat, egész történelmünket értékeljük le az 1989-es fényes magyar átmenet eltékozlásával. A külföldi méltóságok megdöbbenten hallgatják, hogy egy ország a maga történelmét és önbecsülését feláldozza az olcsó napi politikai csatározásokban és a fényes átmenet történelmének az aktuális pártharcok nézőpontjából való átfestésében. Márpedig aki egy ország múltját elveszi, az a jövőjét is elveszi, mert éppen a múltban gyökerező önbecsülés szükséges ahhoz, hogy a nehéz helyzetekben is helytálljon, és olyan vezetőket találjon, akik vállalják a nehéz döntések kockázatát, hiszen a globális válság világszerte kemény válságkezelő intézkedéseket kíván.
Németh Miklós és kormánya, s vele az egész ország, a nemzetközi értékelések és elismerések szerint európai történelmet csinált 1989-ben. Maga Németh Miklós 1990-ben kilépett a magyar politikai életből, és évekig alig hallott felőle a magyar lakosság. De a hosszú külföldi tartózkodása után hazatérése és a 2002-es választási elő-kampányba való belépése sem volt különösebben szerencsés, mivel egy egészen más országba érkezett haza, mint ahonnan eltávozott, és még nem beszélte az "újmagyart". A hazai landolás kellemetlen élményei után visszavonult a politikai élettől, s csak most került újra lámpafénybe, amikor az európai igények nyomán Magyarország is felidézte a húsz évvel ezelőtti nagy fordulatot. Németországnak nagyon fontos volt az ország újraegyesítése, Európának viszont nagyon fontos a német újraegyesítés nyomán Európa újraegyesítése, s ha a múltjukat keresik, beleütköznek a magyar reformerek történelmi szerepébe. Ahogy Horn Gyula is a kilencvenes években kapott idehaza hideget-meleget, Nyugaton pedig sorra kapta a kitüntetéseket. Most a nyugati megemlékezések, így a német államelnök kiemelkedő értékelése révén Németh Miklós másodszor is hazaérkezett Magyarországra, s idehaza is megérdemelne legalább némi elismerést.
Az MSZP-ről köztudott, hogy pragmatikus és rövidlátó kéjelgésében megutálta saját történelmét. A húsz éves évfordulón is a jóizű személyes marakodások élvezetébe merül el, hiszen egyetlen megemlékezés sem történt eddig arról, hogy milyen kiemelkedő szerepük volt a reformerőknek a rendszerváltásban, s hogy az MSZP éppen ezért nem vesztese, hanem győztese volt a demokratikus átalakulásnak. Míg minden párt a saját múltját fényezi, s éjjel-nappal azt bizonygatja, hogy mindent ők csináltak a rendszerváltásban, s a többiek csak nézelődtek vagy éppen akadályozták a folyamatot, addig az MSZP a "fiatalok" és az "öregek" unalmas csatáját vívja, pedig csak a reformer múltjából meríthetne erőt a jövőjéhez. Közben a hazai megemlékezések időnként már a történelmi bohózatra emlékeztetnek, mivel Orwell abszurd ötletei sorra megvalósulnak a hazai médiában. A jobboldali nagy médiabirodalmak gyártják a rendszerváltás történetét, amelyben a 2010-es választások megnyerése és a jobboldali hegemón párt hosszú országlása jegyében a rendszerváltás történetében minden kinagyítás és kisatírozás megengedhető, sőt kívánatos is. Az MSZP viszont a pragmatikus hagyományok szellemében vidáman pazarolja a rendszerváltásban szerzett gazdag örökségét, sőt mindent megtesz azért is, hogy az elmúlt két kormányzati ciklust maga is befeketítse. A jobboldali pártok nagy örömére dúl a negatív összegű játék az MSZP-ben, amelyben mindenki a pozíciók megszerzésére hajt, és a kölcsönös vádaskodásban vél előnyös helyzetet szerezni, s közben együttes erővel teszik tönkre a pártot.
A nagy zűrzavarban még senki se vette észre, hogy Németh Miklósnak, a rendszerváltás miniszterelnökének komoly politikai tőkéje, nemzetközi tapasztalata és ismertsége van, s olyan "fiatal" politikus, aki tud nehéz helyzetekben is dönteni. Csodálatos módon a nagy keresésben nem találtak még rá, és nem próbálták meg felkérni miniszterelnök-jelöltnek. Pedig már itt a választási kampány, és eljött az ideje az általános mozgósításnak is.