A pap – nem magányos farkas
Sok hivatásról él téves elképzelés a köztudatban. A nemrég meghirdetett Papság Éve az egyházban szolgálókra irányítja a figyelmet, és talán, ha közelebbről szemléljük a papi hivatást, sokkal kézzelfoghatóbb, és kevésbé hamis-misztikus kép rajzolódik ki: az ember, aki másokért él. Sorozatunkban papokat, lelkipásztorokat szeretnénk megszólaltatni hétről hétre, rávilágítva, hogyan élik meg papi hivatásukat. Forrás: szegedma.hu / Arany Mihály
2009. június 19-én, Jézus Szent Szíve ünnepén kezdődött egy vesperás keretében a Papság Éve, amely 2010-ben ugyanezen a napon zárul majd, amikor egy papi világtalálkozót szerveznek a Vatikánba, a Szent Péter térre: mintegy negyvenezer papot várnak. Több mint négyszázezer egyházmegyés pap szolgál szerte a világon - tudtuk meg Kiss Imre főiskolai docenstől, aki a papok lelkigondozásával is foglalkozik.
A pap: ember
A papság olyan hivatás, amely teljes elköteleződést és odaadást kíván - visszavonhatatlanul. Nem pusztán egy foglalkozás, vagy szakma - az ember az egész életét odaszánja másokért. A papi hivatás méltóságát és szépségét sok minden megtépázta, sok támadás érte a művészet és a média világából is. „Bár biztosan voltak és vannak bűnök, visszaélések, problémák, de ezek aránytalanul felnagyítva kerülnek a nyilvánosság elé, és úgy épülnek be a köztudatba, mintha a pap valamiféle deviáns ember lenne - ezt a kérdést is szeretné a Szentatya helyretenni a Papság Évével, visszaadni a hivatás becsületét, hiszen szép és érdemes szolgálat. A négyszázezer pap nagy többsége ugyanis komoly elszántsággal, becsülettel él másokért” - összegez az atya.
Közösségben él és közösséget teremt
A Papság Évéhez kapcsolódóan négy kiskönyvet ad ki az egyház. Az első tematikája a papi lét, a második a papi szolgálat, a maradék kettő pedig a kihívásokról és a távlatokról szól.
Jelenleg az első kötetnél tart a kiadás, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy miben gyökerezik a papi lét. „Azt szoktuk mondani, hogy egy pap van: Jézus Krisztus. A pap közvetítő Isten és ember között, és Jézus az, aki ezt a közvetítő szolgálatot ellátja” - mondja az atya.
A könyv egyik alapgondolata az volt, hogy segítse a korszerű, a II. vatikáni zsinat utáni egyházkép közvetítését, mely szerint az egyház nemcsak hierarchikus, hanem testvéri közösség, és Isten népe. A pap ebben a népben, ebben a közösségben értelmezhető, a többiekkel való testvéri kapcsolatban - a közvélekedéssel ellentétben tehát szó sincs magányos farkasokról. A pap ugyan vezető, pásztor, de nem egyedül dolgozik, hanem szoros együttműködésben a többiekkel. A pap másokért él, és segít meghívni másokat is arra, hogy ugyanezt a közösséget építsék, másokért élő emberek legyenek - fogalmaz Kiss Imre.
Kicsoda a pap?
A pap: aki az Istenről, vagy a természetfölöttiről tesz tanúbizonyságot. Jézus művét folytatja: béketeremtő, ahogyan Jézus is a békesség evangéliumát hozta el. A pap a dialógus embere is: vertikálisan az Istennel való, horizontálisan pedig a felekezetek, vallások közötti, illetve a különböző világnézetű emberekkel való párbeszédet munkálja. Ugyanakkor a nevelés feladata is rá hárul, szolgál az emberek között, az óvodásoktól kezdve az egyetemistákon át a családokig.
Az emberekkel való foglalkozás lelki törődést jelent, a pap az embereket közösségbe gyűjti és összetartja - magyarázza Kiss Imre atya. A társadalom szempontjából is itt válik érthetővé, hogy mi szükség van egy papra: nemcsak az a lényeg, hogy misét mond, hittanórát tart és esket, hanem lélekformáló és közösségformáló szerepe van - teszi hozzá. „A papnak, mint az egyháznak is, társadalmi küldetése is van, abból kifolyólag, hogy azt valljuk, hogy az evangéliumban megtaláljuk a választ a társadalmi kérdésekre és problémákra, csak le kell fordítani és alkalmazni például a Hegyi beszédet, vagy a Tízparancsolatot - amelyeket ha sikerülne bevinni a társadalomba, akkor egy igazságosabb, testvériesebb társadalomban élhetnénk” - összegez Kiss Imre.
