A KGB-sek utódai kulcsszerepet szánnak az ortodox egyháznak

Kirillt - a tavaly december 5-én elhunyt II. Alekszij pátriárka örököseként - január 27-én választotta meg nagy többséggel Moszkva és egész Oroszország 16. pátriárkájának a helyi zsinat keretében a világ 64 országából összegyűlt hétszáz küldött. A választási és a pár nappal későbbi beiktatási ceremóniának otthont adó moszkvai arany kupolájú Megváltó Krisztus székesegyház jelképe lehetne az orosz ortodox egyház újjáéledésének. A katedrálist 1931-ben Sztálin felrobbantatta, majd a szovjet rendszer bukásával, 1990-ben kezdődött újjáépítés eredményeként eredeti pompájában állították helyre, alig néhány méterre a Kremltől.

Szuverén egyéniség

Kirill, aki minden szempontból felkészült a tisztségével járó feladatok ellátására, egyike volt a néhai pátriárkához legközelebb álló főpapoknak. Nikodém metropolita tanítványaként tanúja lehetett az orosz egyház lassú reneszánszának, már a 60-as évektől kezdődően.

Bár akadnak az ortodox egyházban, akik a „Nyugattal szembeni túlzott nyitottságát" vetik a szemére, Kirill korántsem liberális. Bírálja a „laikus liberális gondolkodást", és rossz szemmel nézi annak terjedését egyes keresztény egyházaknál: „Látjuk, hogy egyes protestáns egyházak elismerik az azonos neműek házasságát, lelkipásztorrá szentelnek homoszexuális párkapcsolatban élő személyeket, és nem ítélik el az abortuszt." Óvatosan viszonyul a teológiai újításokhoz és a liturgikus - a mi latinunkhoz hasonló szerepű, a hívek többsége által nem ismert - szlavón nyelv elhagyásához.

Nikodém iskolájában Kirill megtanulta, hogyan lehet ügyesen navigálva biztosítani az ortodox egyház érdekeinek védelmét. Elnézéssel a hangjában állapítja meg, hogy „az intelligens emberek mindig is különbséget tudtak tenni egyházunk hivatalos képviselőinek szavaiban aközött, ami a civil hatóságok megrendelésére hangzott el, és aközött, ami saját szívükből és hitükből fakadt". Sőt, nem vitatja azt sem, hogy „a propagandaelemek nagyon is jelen voltak az orosz ortodox hivatalosságok beszédjében, amikor külföldre mentek."

Kirill maga is nagy súlyt fektet a kommunikációra. Állandó szereplő a médiában, különösen mióta az elhunyt Alekszij helyébe, tavaly decemberben ideiglenes pátriárkának nevezték ki. Tíz éve heti rendszerességgel saját műsort is vezet Egy pásztor szavai címmel, a moszkvai patriarchátusnak pedig internetes honlapot indított.

Kapcsolatok a Kremllel: függetlenedés vagy további közeledés?

A 220 milliós ortodox világon belül az orosz ortodox egyház, mely a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta most először választott új pátriárkát, 135 millió hívet számlál: köztük 90 milliót Oroszországban, 20 milliót Ukrajnában és 10 milliót Fehéroroszországban. Az elmúlt két évtizedben folyamatosan növelni tudta a hatalmát, vagyonát és befolyását, a lakosság körében növekvő népszerűséget élvez.

A vallási élet reneszánsza ellenére azonban Oroszországban a rendszeres vallásgyakorlás szintje különösen alacsony, mindössze három százalékos. Az egyház aktív jelenléte ráadásul többnyire a nagy városokra korlátozódik. Bár a 90-es években tömegesen tartottak keresztelőket, ezek elsősorban a kulturális hovatartozás megnyilvánulásai voltak. Az egyház nagy mulasztása, hogy mindeddig nem sikerült megszólítania és megnyernie az értelmiséget.

Az ortodox egyház mindazonáltal az orosz társadalom egyik fő pillérévé vált, amelyre a moszkvai hatalom meghatározó partnerként tekint. Az egyház és az állam szétválasztásának elve csak papíron érvényesül. Valójában a hadseregből és a biztonsági szolgálatokból (KGB) kinőtt hatalmi elitnek eltökélt szándéka Oroszország nagyhatalmi státuszának restaurációja, amiben jelentős szerepet szán az ortodox egyháznak is. A vallást a nemzeti identitás-(újjá)építés egyik kulcstényezőjének tekintik. A Kreml nyíltan törekszik az egyház támogatásának elnyerésére abbeli igyekezetében, hogy megkülönböztesse magát a Nyugattól, annak szekularizmusától és liberális demokrácia-felfogásától. Dmitrij Medvegyev elnök és Vlagyimir Putyin miniszterelnök rendszeresen részt vesz a főbb egyházi szertartásokon, így persze ott voltak a pátriárka felszentelésén is.

Kirillnek meg kell mutatnia, képes lesz-e az egyházat egy valódi spirituális és erkölcsi újjászületés motorjává tenni - valahogy úgy, ahogy azt a néhai író, Alekszander Szolzsenyicin elképzelte a poszt-szovjet Oroszországban -, még ha ez a Kremllel való összeütközés kockázatával jár is. A fő dilemmát az jelenti, hogy mennyiben őrizheti meg egyházának függetlenségét a politikai hatalommal szemben, amely egyre ádázabbul igyekszik kiterjeszteni ellenőrzését a szinte alig létező civil társadalomra is. Az új egyházfő első beszédében mindenesetre - az őt beiktatása alkalmából köszöntő Medvegyevhez hasonlóan - az állam és az egyház együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.

Romano Scalfi olasz katolikus pap, az orosz ortodoxia szakértője szerint sem valószínű, hogy Kirill szakítana a hagyományos szerepfelfogással, amely szerint az egyház az orosz állam, azaz a Kreml hűséges szolgája. „Ma nem olyan a helyzet, mint a cárok idején, amikor az egyház szabadon azt tehette, amit akart. Azt hiszem, egy bizonyos állampárti vonal, azaz Putyin-párti vonal elkerülhetetlen" - nyilatkozta Scalfi a Szabad Európa Rádiónak.

Az egyházon belüli áramlatok összebékítése

Az új pátriárka előtt álló másik nagy kihívás az orosz ortodox egyházon belüli áramlatok - a Nyugat felé és a többi vallással folytatandó párbeszédre nyitottak, másfelől az orosz társadalom nagy részéhez hasonlóan a befelé-fordulásra és a nacionalizmusra hajlók - összebékítése. Nagy többséggel történt megválasztása azt mutatja, hogy politikai érzékének és a hatalomgyakorlással kapcsolatos tapasztalatainak köszönhetően Kirill tud bánni a különböző tendenciák képviselőivel.

Akik a reformert látják Kirillben, azt várják tőle, hogy álljon ellen az ortodox egyház ultrakonzervatív szárnya nyomásának, amely a merev hagyományhoz való visszatérést és a bezárkózást szorgalmazza. A túlzott várakozásokkal szemben azonban óvatosságra int, hogy Kirill „nyitott személyiség" imázsa nem egyértelmű. A választási kampány során például elvetette a jelentős „reformok" lehetőségét egy olyan egyházban, amely „természeténél fogva konzervatív", illetve leszögezte, hogy „minden olyan reform, amely támadást jelent a hit, a hagyomány és az értékek ellen, nem más, mint eretnekség".

Jobb kapcsolatok a Vatikánnal

Kirillt világszerte úgy ismerik, hogy jobb kapcsolatokat sürget a római katolikus egyházzal, amelytől közel egy évezrede, az 1054-es nagy egyházszakadáskor került sor a keserű válásra. A peresztrojka kellős közepén, 1989-ben nevezték ki Kirillt a moszkvai patriarchátus „külügyminiszterének", azaz a „külkapcsolati részleg elnökének", mely kulcspozíciót mindvégig mesterien töltötte be, utazásai valamennyi földrészre elvitték. E minőségében ötször találkozott Joseph Ratzingerrel is - ebből háromszor azóta, hogy katolikus partnerét XVI. Benedekként 2005-ben pápává választották. A két klasszikus zenerajongó egyházi méltóság - a német Mozartot, az orosz pedig Bachot kedveli különösen -, mint a Le Figaro megjegyzi, „vadonatúj partitúrát" írhatnak.

Kirill nagyon is tisztában van az egyház belső viszonyaival és külső kapcsolataival. „Jól felkészült a pátriárkai nagy küldetés betöltésére" - véli Scalfi, aki meg van győződve Kirill ökumenikus hozzáállásáról, így arról is, hogy az új pátriárkának minden esélye megvan arra, hogy továbbvigye az elődje és a Vatikán által is támogatott közeledési folyamatot. Óvatosságra int azonban, hogy a szavazás előtti napon Kirill egy lapinterjúban rámutatott: még hosszú utat kell megtenni, mielőtt létrejöhetne egy találkozó az új pátriárka és a római pápa között. Említést tett továbbá a két egyház kapcsolatát régóta terhelő kérdésekről, így arról, hogy az orosz ortodox egyház nehezményezi a Vatikán hittérítési próbálkozásait orosz területeken. (Oroszországban a katolikus egyház máig nem élvez hivatalos státuszt.) Kirill a pátriárka-választó gyűlésen is felhívta a híveket, hogy őrizzék meg az egyház egységét, és álljanak ellen a protestáns és katolikus hittérítésnek. E kijelentései elbizonytalanítják azokat, akik fényes reményeket tápláltak a Rómával való mérgezett viszony gyors megváltozásának lehetősége iránt.

Kirill ugyanakkor mindig is hangsúlyozta a párbeszéd szükségességét a többi vallással, és sürgette, hogy az egyházak „együttesen nézzenek szembe az emberiséget fenyegető veszélyekkel".

Az ortodoxián belüli feszültségek enyhítése

Régóta feszült Moszkva viszonya a konstantinápolyi patriarchátussal is - utóbbi tiszteletbeli elsőbbséget élvez az ortodox világban, dacára annak, hogy befolyását és a hívek számát tekintve jóval gyengébb nagy orosz testvérénél. A moszkvai patriarchátus személyi állománya erejének, gazdagságának és múltjának tudatában az egész ortodoxia feletti autoritás elismerését követeli magának.

Az ortodox egyházak közötti kibékülés hívei abban reménykednek, hogy egy találkozó Kirill és a konstantinápolyi I. Bartolomaiosz pátriárka között hozzájárulhatna a vetélkedéssel terhelt kapcsolatok javításához.