„Testvér, hisz ez rézből van!” – Cigány búcsún jártunk

A buszon nem lehet dohányozni. És enni sem – siet gyorsan leszögezni a buszsofőr, aki a Kispesti plébánia cigány híveit készül a csatkai búcsúba fuvarozni. Aggodalma nem alaptalan, hiszen a visszafogottan elegáns ünneplőbe öltözött hívek karján alaposan megpakolt elemózsiás kosarak himbálóznak.

A közösség legfigyelemreméltóbb egyénisége Rozália asszony finom metszésű arcával, elegáns kontyával, aki hajlott kora ellenére egy fejedelemasszony méltóságával lépked tűsarkú cipőjében. Negyven évvel ezelőtt járt utoljára Csatkán, most az unokáit kíséri első búcsújukra.

A busz még ki sem kanyarodott a parkolóból, a műszerfalon máris két kocka reggel sült vargabéles gőzölög, és bár a sofőr még nem tudja, vészesen közelít felé a fasírtos doboz is. Hiszen a búcsúnak elengedhetetlen kelléke egymás kínálgatásra. Már bánom, hogy indulás előtt megebédeltem, és a negyedik körben érkező szendvicset kénytelen vagyok visszautasítani.

Amúgy is pazar dolgom van, az előkelő első sorba invitáltak, Erika, a munkanélküli biztonsági őr mellé, hogy ne legyek magányos. Még azt is elnézik nekem, hogy sejtelmem sincs róla, ki is volt Harminchatodik Rácz Laci.

Hosszú az út Csatkára, ezért Gergely Dezső rashaj, a cigányok választott lelki vezetője vallásos énekeket kezdeményez. „Gélem, gélem" – kezdi bizonytalan, öreges hangján a cigány himnuszt, a hívek tisztelettudóan hallgatják, mígnem Farkas Rozália – cigány nevén Bucsu – udvariasan átveszi tőle a mikrofont. Most ő kezdi a himnuszt, csakhogy másikat, ami Magyarországon elterjedt: „Zöld az erdő, zöld a hegy is, a szerencse jön is, megy is" – csodaszép, ezerszínű, fiatal a hangja, és olyan töltést varázsol a dallamokba, amire senki nem képes, aki nem ebből a népből való. „Egész világ ellenségünk űzött tolvajokként élünk, Nem loptunk mi, csak egy szeget Jézus vérző tenyeréből" – panaszolja.

Bucsu, ha már magához ragadta a mikrofont, sorra fújja a szívszakasztó, szomorú nótákat, hol lovári, hol magyar nyelven, egyre profánabb tartalommal, repertoárja mindinkább közelít az aktuális slágerekhez, mígnem előkerül egy kazettás magnó, ami megalapozza a hangulatot.

Kufárok utcája

Onnan tudjuk, hogy közeledik Csatka, hogy egyre több rendőrautó áll a kereszteződésekben. Az út mellé parkoló két Ladából legalább négyautónyi utas zúdul ki, és az árokparton gyorsan ünneplőre váltják úti ruhájukat.

„Ottvan, né', a testvérem, Lacika, Mámá' Roza fia!” – kurjantja vígan Bucsu, aki nem adja ki a kezéből a mikrofont.

A völgy bejáratánál kialakított parkolókban rendezők segítik a parkolást, éppúgy, mint bármely más rendezvényen. Épp csak a rendőrautó több valamivel, és a mentő kevesebb. A szent helyek a völgyben találhatók, az odáig vezető hosszú úton állnak a búcsúsok sátrai: lacikonyhák, játék- és cukorka árusok, körhinta, céllövölde, lángosos. Kora délután van, de a hangulat már magasan jár, a zenészsátrakban egy tűt nem lehet leejteni, több száz ember énekel és táncol kisebb-nagyobb csoportokban. Mindenki roppant elegáns a saját ízlése szerint, a szolid öltöny és kosztüm éppúgy elfogadott, mint az – olykor jelmeznek is beillő – nagyestélyi.

Hagyományőrző rózsás szoknya-virágos kendő csak elvétve fordul elő. Cipők tekintetében a tűsarkú éppoly gyakori, mint a táncban könnyen lerúgható papucs, strandpapucs. A búcsú régebben egy hétig is eltartott, manapság két napra rövidült. A többség ezért minden percet kihasznál.

Sátrat már nem vernek, a felnőttek átmulatják az éjszakát, míg a gyerekek az autóban alszanak. A völgybe vezető főutat az üdvösséggel kufárkodó kegytárgyárusok sátrai szegélyezik. A legtöbben itt veszik meg a Szűzanyának szánt ajándékot. „Aki gyertyát vásárol, nézze meg, van-e benne kanóc" – figyelmezteti nyáját Dezső bácsi. Gyertyát gyújtani szinte kötelező. A legolcsóbb, szentképes gyertya kétszázötven, a legdrágább huszonkétezer forint. Bibliai témájú festmény aranyozott keretben átlagosan nyolcezer-ötszázért kapható, ezeknek szemlátomást nagy keletje van. A gipsz szobrok tizennyolc ezres nagyságrendig jól fogynak, a harmincnyolcezresekre kevesen alkudoznak.

„Az idén csak gyertyát hoztunk, most szegények vagyunk" – mondják többen is. Nem láttam, hogy bárki is vett volna négy színnel villogó keresztet, rózsafüzért azonban nagyon sokan vásároltak. A legkisebbek mézeskalács olvasót kaptak, a leghosszabb, fából készült olvasó lehetett vagy másfél méteres, öklömnyi golyókkal. Ez négyezer-ötszázért cserélt gazdát. Egy asszony mellettem tekintélyes, aranyszínű rózsafüzér árát sokallja: „Testvér, hisz ez rézből van!" – méltatlankodik.

„Hozok én neked rezet, és annyi olvasót készítesz, amennyit akarsz. Mert én rézzel foglalkozom" – teszi hozzá büszkén. A testvér nem alkuszik, nem gyárt ő semmit, harminchét éve kereskedik. Egy hegyi pásztor küllemű férfi a foszforeszkáló rózsafüzér árát tudakolja –- kétszáz. „És ha a Szűzanyácskának veszem?" – próbálkozik. Akkor is kétszáz.

Piros pántlikával a rontás ellen

Az első kápolna, amit meglátunk, annak a cseresznyefából készült feszületnek a számára épült, amit II. János Pál áldott meg és küldött a magyar cigányság számára. Dezső bácsi itt rövid áhítatot rögtönöz a kispesti híveknek. Nehezen tápászkodik fel egy termetes, térdeplő férfi, vasvilla-tekintetét nehéz állni. „Szlovákiából jöttem – ejt ki minden szót nagy nyomatékkal – az egész családomat elhoztam a szívemben".

Kicsit odébb áll a főtemplom, Mária-oltárát virágcsokrok borítják. Folyamatosan érkeznek ide a hívek magányosan és csoportosan, hogy ki-ki vérmérséklete szerint, némán vagy hangosan megbeszélje családja folyó ügyeit a Szűzanyával. A templom előtti szabadtéri oltárnál egymást érik a misék, ami a cigányokat – misekultúrájuk nem lévén – csak rövid ideig köti le. Minden misén megkeresztelnek néhány csecsemőt, a legfiatalabb jelölt mindössze két hetes. A keresztelésig piros pántlika díszíti a kicsik csuklóját a rontás ellen.

„Sokan jönnek hozzám, hogy kereszteljem már meg a kicsit, mert csikar a hasa, aztán hálát adnak, ha a keresztelés hatására elmúlik – mondja Gergely Dezső. – Persze, azért azt is tudják, hogy a megkeresztelt Isten gyermekévé lett."

A szentmisék végén a pap tárgy-áldást oszt: hoznak szentképet, olvasót, gyertyát, melyek segítségével az égiek áldását esdhetik le otthonaikra. A cigány kultúrában az áldásnak és az átoknak is nagy a jelentősége.

A völgy alján fakadó forrásnak, a „szentkútnak" csodatévő erőt tulajdonítanak. Egész nap kannákkal, palackokkal, Mária-formájú szenteltvíz-tartókkal felszerelkezett, szoros embergyűrű állja körül. Senki sem türelmetlen. Aki teheti, kezét, arcát is megmossa a vízben, majd keresztet vet. Megtudom: odahaza meghintik a vízzel a sarkokat, megloccsintják a hozzátartozókat, hogy távol maradjon tőlük a rontás, betegség, és a Szűzanya segedelmével szerencsével járjanak útjukon. Sokan zöld ágakat, virágokat törnek a szent helyen nőtt növényekről, melyeket otthon majd a szentképek mellé akasztanak.

„Azt mondják, a cigányok hite babonás – mondja Gergely Dezső. – Én pedig azt tartom, hogy a bizalom önmagában is gyógyít, és előfutára a hitnek. Kérik, szenteljem meg a padlást, mert a holtak nem holtak meg, és nem hagyják őket aludni, Megszentelem az egész házat, megnyugszanak, aztán lehet velük racionálisabban beszélni."

„Süveges" cigány mise az idén sem volt Csatkán, holott nagyon sokan készültek rá. Székely János cigányreferens püspök betegség miatt mondta le a „fellépést" péntek este. Helyére Bajzáth József plébános ugrott be a „nyóckerből." Hogy a püspök távolmaradásának hírére vagy sem, de az utolsó pillanatban lemondta a részvételt a Ceferino zenekar is, amely pedig régóta készült az eseményre.

Varga Gusztáv, a Kalyi Jag együttes vezetője jó ideje dolgozik azon, hogy a szentmise állandó részeit megzenésítse, ősi cigány dallamokra lovári és magyar nyelven egyaránt énekelhető szövegeket írjon. A bemutató ezúttal egyelőre elmaradt. A szentmisének nincs hivatalosan elfogadott lovári nyelvű szövege, mindaddig nem is lesz, míg a nyelv nincs a megfelelő irodalmi szinten. Az igeliturgiát viszont lovári nyelven tartották, és a miatyánkot is elmondták mindkét nyelven.

Dezső bácsi, aki azt vallja, hogy le kell nyűgözni a cigányokat, hogy meg lehessen őket szólítani, nem ad hangot a csalódásának, hogy nem minden sikerült úgy, ahogyan eltervezték. Azt remélte, a süveges misére sokakat a hegyoldalból is meg lehet hívni, és ősi kultúrájuk értékeinek megcsillantásával ott is lehet marasztalni a misén. Ez az idén nem jött össze. „A társadalom csak az igenekkel megy előrébb, a nemek nem visznek sehová" – prédikálta Bajzáth József. „Uram, segíts, hogy ne kelljen félni se nekünk, se tőlünk" – könyörögte Gergely Dezső. „Béküljetek ki szívből egymással" – cigány és nem cigány testvérek kezet fognak.

Bár ilyen egyszerű lenne.

A papagáj és a jövendő

A csatkai szűzanya szentképét kapom ajándékba Rostás Farkas Györgytől. És hogy ne jöjjek haza vásárfia nélkül, jövendőt mondatok egy papagájjal. A papagáj tulajdonosa biztatón rám kacsint, ne féljek, nem lesz rossz. És tényleg: a legrosszabb, ami kiderül a céduláról, hogy csak nyolcvanhat évig élhetek ezen az izgalmas földi világon. Táskámba süllyesztem a kék cetlit, a csatkai szűzanya képe mellé. Sajnálom, hogy vajdaavatás nem volt az idén.

A telihold olyan gyorsan kúszik fel az égre, mintha láthatatlan zsinórpadlásról húznák. A parkoló autók közt egyre több tábortüzet gyújtanak, némelyiket gázpalackról „tunningolják". A zarándokbuszok hazaindulnak, pedig még nem hágott tetőfokára a hangulat: tömött sorokban kígyóznak az autók befelé a völgybe. A bebúcsúzottak tétován imbolyognak az autók fényszórójának rivaldafényében. A tízórás misén újabb öt csecsemőt keresztelnek, az éjféli mise után fáklyás körmenetet tartanak. Minderről lemaradok. A hosszú úton hazafelé inkább csöndes a társaság.

Senki sem tolakodik elő az érzéseivel, mindent megbeszélnek majd a Kispesti Kaszinó legközelebbi összejövetelén. Aki megszomjazik, meghúzza a szent kútnál megtöltött palackot, a hűvös forrásvíz nagyon csábító. „Két deci is elég lesz az otthoniaknak, nem kell ebben fürödni" – latolgatják mögöttem. Lám, a pap is milyen kevéssel hinti meg az egész templomot. Bucsu fájdalmasan szép hangját hallom, lovári nyelven énekel, egy-egy sort magyarul is belesző a gyengébbek kedvéért: „Felettem az ég sosem volt kék, füst takarta mindig a Napot."