„Mit akarnak az egyházak, miért akarnak megint pénzt a papok, hiszen bajban van az ország!”

Bár a közvetlen tárgyalásokban nem vettem részt, benyomásaim szerint az egyházak tárgyaló küldöttei meglehetős kényszeredettséggel viszik ezt az ügyet. Igen kellemetlen ezekben a kérdésekben tárgyalni. Pénzről mindig nehéz tárgyalni, ezt tudtuk eddig is, ám az elmúlt esztendőkben, tehát akkor is, amikor nem lehetett gazdasági válságra hivatkozni, nem lehetett arra utalni, hogy mindenkitől elvesznek, és úgy méltányos, hogy ebbe a körbe az egyházak is beleessenek, nos, már akkor is volt megvonásokra irányuló törekvés, normatívák csorbítása, a szabad források folyamatos szűkítése. Ez állandó kormányzati pénzügyi politika volt az egyházakkal kapcsolatban, vagy inkább az egyházakkal szemben. Alkotmánybírósági határozatok, ÁSZ jelentések, konkrét bírósági perekben kimondott ítéletek mutatják, hogy nem ebben az évben kezdődött a vitatkozás, s mutatják azt is, hogy az egyházak korábban is okkal és joggal tartottak igényt a járandóságukra. Így, aminek ma vagyunk tanúi – azt gondolom – egy folyamatnak a vége vagy betetőzése. Vagy éppen még része csak? Ki tudja, hol vagyunk ebben az ügyben? Azt, hogy az egyházak könyörögnek a pénzért, ezt így elsősorban természetesen a kormányzat és a kormányzathoz közel álló médiumok, meg az egyház-ellenes médiumok mutatják be. Ma nagyon könnyű a közvéleményt ebbe az irányba fordítani, csak fel kell tenni az „ártatlan" kérdést: mit akarnak az egyházak, miért akarnak megint pénzt a papok, hiszen bajban van az ország! De ne felejtkezzünk el arról, hogy itt most a vita járandóságokról folyik, tehát normatívákról, törvényben meghatározott összegekről, az adó 1 százalék felajánlása után törvény szerinti kiegészítésről. Ez nem lehetne vita tárgya. Azon lehetne vitatkozni, hogy hány érvényes felajánlás érkezett, hogy az APEH által érvénytelenített felajánlások mégis érvényesek-e vagy sem. Ezekről kellene tárgyalni. S véleményem szerint nem is ezen a szinten, mert ez szakértők tárgyalása lenne, akik a konkrétumokat megnézik, és aztán ennek alapján döntenek. Úgy érzem tehát, hogy a jelenlegi kormányzati politika – hadd mondjam ki – nem azt érzi ebben az ügyben, amit az egyházak éreznek, a kormányzat számára mintha mindez valójában egy kellemes pozíció volna, újra van itt egy kliens, aki hol könyörög, hol kiabál, hol kopogtat, hol megpróbál nyomást gyakorolni. A kormányzat számára – már ami a tárgyalásokról kiszűrődött – ez egy igen kellemes pozíció. S ha a költségvetés mégis változni fog, és az egyházak javára fog változik, akkor azt majd megint gesztusként lesz beállítva, pedig ebben az ügyben már régesrég nem beszélünk arról, hogy az egyházak gesztusból bármit is kaptak volna.

A Bogárdi Szabó Istvánnal készült interjút teljes terjedelmében a dunamelléki egyházkerület internetes oldalán olvashatják.