„Az antiszemitizmus intellektuális és érzelmi hiányosság”

Beszélgetésünk előtt öntől tudtam meg, hogy lövöldözés volt a Washingtoni Holokauszt Emlék Múzeumban. Ez immáron a harmadik antiszemita agresszió egy hónapon belül Amerikában – pár hete egy muszlim csoport a riverdale-i zsidó központot akarta felrobbantani, korábban pedig egy középiskolás tanuló gyalázkodott fegyvert hadonászva egy iskolában. Európából nézve mindez elég meghökkentőnek tűnhet.

Rabbiként válaszolok, ami hosszasabb megközelítést igényel. Nézetem szerint minden probléma, amivel szembesülünk e világban, annak a következménye, hogy az édenkertben az ember hibába esett. A tökéletesség ezen kizökkenésével az emberiség számtalan végzetes tévedés tárgyává vált - ezeket sokszor nem látni, mert nem testesülnek meg semmiben, ám akad olyan forma is, amely világosan mutatja komoly veszélyét. Először is mindannyian megszenvedjük az intellektuális tökéletlenséget. Mindegy, ki mennyire briliáns, ez az intellektuális hiányosság mindig is jellemző lesz. Másodszor, az ember állandó tárgya az érzelmi hiányosságnak is. Mindegy, hogy az most az éretlenségből, a biztonságérzet hiányából vagy egyszerű őrületből ered. Ez érvényes egész társadalmakra is. Népeket lehet megvezetni agymosással, bűnös, hazug vezetőkkel. Ez bármikor megtörténhet. Az antiszemitizmust tehát lehet úgy is értelmezni, mint az intellektuális és érzelmi hiányosságok kombinációját. Egyik társadalom sem immunis. Ez az emberi civilizáció legősibb vírusa.

Az előkelő Ötödik sugárúti Temple Emanu-El a budapesti Dohány utcai zsinagóga után a világ legnagyobb zsidó imaháza. Az, hogy ön itt a szellemi vezető (senior rabbi), jelent-e valami különleges felelősséget?
Habár a Temple Emanu-El egy nagyon népes és prominens egyházközösség, magamat elsősorban mégis csak egy nyáj pásztoraként látom… Egy 10 000 fős, csodálatos közösség pásztoraként. Feladatom elsősorban az, hogy ennek a 3000 családnak gondoskodjak zsidó szükségleteiről. Mindezzel együtt nem mehetek el amellett, hogy a péntek esti istentiszteleteinket 1935 óta rádiók közvetítik, és pár éve már az internet is, így alkalmanként több mint félmillió emberhez jutunk el. Ezért természetesen különös felelősséget is érzek az üzeneteink és gondolataink megfogalmazásakor, például imák esetén vezetőinkért, országunkért vagy jólétünkért. De például így teszek az Izraelt érintő különösen vészterhes időkben is, így tettem a legutóbbi libanoni háború idején is: próbáltam mozgósítani a zsidó spirituszt. Egyértelmű pártosságot hirdetek ilyen esetekben.

Vallásos zsidóktól ez talán természetes is. Éppen ezért volt döbbenetes élmény a brooklyni Williamsburg ortodox közösségénél tapasztalt Izrael-ellenesség. Az ottani vallásos zsidók gyakran tüntetnek palesztin jogharcosokkal vállvetve, sőt, az ismerten holokauszttagadó Ahmeninedzsad iráni elnöknek New Yorkban még ajándékot is adtak… Ön ezt érti?!

Nehéz erre mit mondanom. A zsidók történelmünk során mindig is nehezen jöttek ki egymással. Ez volt az oka a második templom lerombolásának is… Sinat Chinam… alaptalan, fölösleges utálat egymással szemben, ez vezetett a pusztuláshoz. És ez mindig is odavezet… Ne feledjük, hogy ez megvolt a második világháború előtt is az askenázik és a haszidok között. Vagy még egy ennél is élesebb ellentét is létezett az Agudah (vallásos ortodoxok) és a Mizrachik (vallásos cionisták) között. Tele vagyunk teljesen felesleges ellentétekkel.

Ellentétek ide vagy oda, úgy látszik az amerikai zsidóság mindig tud valami újjal is szolgálni: a közelmúltban avatták fel Alyssa Stantont, Amerika első fekete bőrű, női rabbiját.

Ez a felavatás nyilván Barack Obama elnökké választása miatt kaphatott most külön hangsúlyt a médiában. Számomra mindez nem olyan rendkívüli. Brooklyn azon részén, ahol felnőttem, olyan kevert közösség volt, hogy nekem a bőrszín gyerek korom óta sosem jelentett semmit. Természetes volt a rasszok keveredése. Épp ezért ennek a csodálatos asszonynak a rabbivá avatását is épp úgy fogadom, mint más zsidóvá betért hittestvéremét, aki később a rabbi hivatást választotta.

Mit gondol Obama elnök Izraellel szemben megfogalmazott – az amerikai vezetőktől szokatlanul kemény – elvárásairól? Az iszlám világ általános Amerika-ellenessége mellett sok zsidó érdekcsoportot is sért a politikus következetessége, a Palesztin állam létrehozásáért és a zsidó telepesek korlátozásáért tett erőfeszítése.

Szeretnék hinni és bízni a hivatalosan megválasztott vezetőinkben. Barack Obamát nagyon tehetséges embernek gondolom, érzelmileg és intellektuálisan egyaránt. Nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy közvetlen munkatársai – Rahm Emanuel kabinetfőnök és David Axelrod politikai főstratéga – zsidók, ráadásul erős zsidó identitással és háttérrel. (Emanuel középső neve Izrael, apja tagja volt a zsidó állam megalapításáért harcoló radikális Irgun szervezetnek – a szerző). Mindezzel együtt nem tudom, hogy azok, akik felelősek a mai politikacsinálásért, tisztában vannak-e a ténnyel, hogy Ciszjordánia 1948 és 1967 között megszállt terület volt. Jordánia által megszállt terület. Egy arab állam sem ismerte el a Ciszjordánia feletti jordán létjogosultságot. A világ többi országai közül mindössze Nagy-Britannia és Pakisztán tette ezt meg. Ezzel együtt soha egy szó, soha egy segélykiáltás Jordánia területfoglalása ellen…
Ezek az izraeli telepesek valójában a politika senkiföldjén léteznek elsősorban. Gyakorlati értelemben tehát nem illegálisak. Lehet, sokaknak púp a hátukon, de technikailag nem törvényellenesek. Azt se feledjük, hogy igencsak furcsa azt hallani, hogy a palesztin területeket úgy emlegetik egyesek, mint a „zsidóuralom”, ahogy azt Gázáról is gondolják sokan. Nézzük a tényeket: Izrael lakosságának 20 százaléka arab. És mégis, elképzelni egy majdani Palesztin államot úgy, hogy abban zsidók is éljenek…ez ugye majdhogynem teljesen lehetetlen. Nekem vannak rokonaim Izraelben, akik megfontolnák, hogy éljenek-e Ciszjordániában – egy Palesztin államban! –, ha biztosítva látnák az egyenlőséget. A bibliai földeken szeretnének élni, politikai egyezkedésektől függetlenül, addig, amíg a teljes szabadság és a tolerancia biztosított mindenkinek. Mi rossz lenne ebben? Ami a politikai részt illeti, kíváncsian várom, hogy Izrael mire megy Benjamin Netanyahu új kormányával. Hogy ebben Obama mennyire lehet hatékony partner, nem tudom. Drukkolok nekik, imádkozom értük.

Mit szól ahhoz, hogy az európai paralmenti választásokkal Európa jobbra fordult, míg Amerika új vezetésével, a gazdagabbak megadóztatásával, univerzális egészségbiztosítási terveivel most sokkal inkább emlékeztet egy baloldali államra.

Érdekes világ. Amerika jobbra fordul, Európa balra, majd időnként ez megfordul… Egy biztos, az idegengyűlöletet, rasszizmust, antiszemitizmust sosem lehet eltemetni, ezek mindig köztünk lesznek. Nem vagyok nyugodt, és állandóan kétségek és gyanúk közepette figyelem a világot. A gyermekeim mind ügyvédek. Amikor cégük azt kérdezte tőlük, mely országokba nem utaznának, mindannyian Ausztriát, Németországot és Lengyelországot említették. Túl sok családtagot vesztettünk el a holokauszt alatt. A feleségem Németországban született a felszabadulás után egy nemzetközi átmeneti táborban. Soha nem menne vissza. Sem oda, sem Lengyelországba, ahonnan mind az ő, mind az én őseim származnak. Mindössze 65 évvel a felszabadulás után nincsen semmilyen kiengesztelő érzésem. Nem is várnám, hogy legyen. A gyermekeinket a meggyilkoltakról neveztük el…

Visszatérve a Temple Emanu-Elre, Michael Bloomberg, New York polgármestere több interjúban is visszatérően emlegeti, hogy tagja az egyházközösségének. Milyen emberekből is tevődik össze ez a közösség?

Bloomberg hűséges és nagylelkű támogatója közösségünknek. Több mint harminc éve ismerem. 1979-ben én eskettem össze a feleségével. Még mielőtt kérdené, politikai tanácsokat sosem kér tőlem… Az egyházközösséget 1845-ben szervezték meg német zsidók, akkor még az imaház nem itt volt. A mai napig vannak olyan tagjaink, akik leszármazottai az “ősapáinknak”. Például Robert Morgenthau, New York főügyésze vagy a korábbi szenátor és kormányzó, Herbert Lehman. Mindketten népes családjukkal büszkeségei közösségünknek. Ismert dolog, hogy templomunk operatív vezetéséért felelős testület soraiban tudhatja Jeff Zuckert is, aki az NBC világhálózat vezetője.

Önről , akit a Forbes magazin évek óta feltüntet Amerika 50 legbefolyásosabb rabbija között, sokan tudják, nemcsak szereti a klasszikus zenét, de érti is, és taníthatná is. Ha van ideje, jótékonysági koncertfellépéseket is vállal.

Zeneszerető családban nőttem fel. Brahms első zongora concertója volt, amire emlékszem, hogy elsőként nagy hatást tett rám. Lehettem vagy hatéves akkor. Brahms örök szerelem maradt. De Bach és Beethoven is nagy kedvenc. Gyerekkori vágyam volt, hogy kocertpianista legyek. Aztán Isten más hivatást rendelt nekem. Ettől még, már gyakorló rabbiként, 1988-ban a Columbia Egyetemen PhD-t szeretem zongora szakon. Profi koncertfellépéseim sosem voltak, de amikor tehettem, egy időben rendszeresen játszottam szeretetotthonokban, kórházakban. Ha van időm, minden nap játszom a zongorán, szerencsére itt az irodámban is van egy. Különben úgy gondolom, hogy a vallás és a zene között nagyon szoros a kapcsolat. Beethoven mondta egyszer Goethének, hogy szerinte a „zene a közvetítő az intellektuális és a szellemi élet között”. Amikor az aktuális vallási teendőim mellett készültem a zenei vizsgáimra, nagyon is éreztem, hogy mennyire igaza volt a mesternek.

Egy brooklyni rabbi ismerősömtől tudakoltam, hogy mi lenne az a kérdés, amit ő feltenne önnek. Arra volt kíváncsi, hogy miként készíti fel a közösségét a „közelgő Messiás eljövetelére”?

Na, hát a Messiásról engedjen meg egy anekdotát nekem. Egyszer megkérdeztem egy öreg túlélőt, egy lubavicsi rabbit, hogy mennyire komolyan hisz a Messiás eljövetelében. Azt válaszolta: „Nagyon komolyan. Miért, te kételkednél-e vagy sem annak az embernek a hatalmában, aki 70 millió ördögöt tudott a hatalmába keríteni?” Természetesen nem – válaszoltam. Mire ő: “Hát akkor miért kételkednél abban, aki 70 millió szentet kerít a hatalmába? Hacsak nem jobban hiszel az ördög hatalmában mint sem a jóságéban…”. Megértettem ezt az üzenetet, és állandóan mesélem is a hittestvéreimnek, főleg nagy ünnepekkor. Tehát természetesen készülünk a Messiás eljövetelére mi is.