Vallástörténeti séta: hitek az élet elmúlásáról

Az ókori vallások közül az egyiptomi vallásban és társadalomban a halál utáni élet kérdése kiemelt szerepet játszott. Úgy gondolták, hogy a halottak valahol a távoli nyugaton, ahol a Nap is lenyugszik – mint lelkek – élnek tovább. Hitük szerint a túlvilág a béke országa, ahol nincs viszály, zajongás, nem élnek tisztátalan, kártékony állatok. A silány, romlandó földi étkek és italok helyett itt a halottnak az örökvalóság kenyere és söre jut osztályrészül. Az idejutás azonban nem egyszerű.

Démon őrök és a körforgás

A kapuk előtt félelmes külsejű, késes démon őrök állnak, legtöbbjüknek állatfeje van. A halottnak tudnia kell valamennyi lény néha rendkívül hosszú, komplikált nevét. Az átjutás után következik az új lét legnagyobb próbája, a bíróság elé állás. Az ítélet a „Kettős Igazság” termében hangzik el, itt áll középen a hatalmas mérleg, egyik serpenyőjébe a halott szíve, másikba Maat hieroglifája, a strucctoll, vagy az ülő istennő kerül. Kápolnában, emelvényen ül Ozirisz, a legfőbb bíró, de rajta kívül még negyvenkét tagú démontestület előtt is tisztáznia kell magát az érkezőnek. Az ítélkezés drámaiságát fokozta az emelvényen álló, vicsorgó szörny, a Halottfaló, akinek krokodilfeje oroszlántestben és víziló hátsó lábaiban folytatódik. Ő pusztítja el azokat, akiknek vallomását nem fogadták el.

A ma létező világvallások közül a hinduizmus túlvilághitében a karmáról és a lélekvándorlásról szóló tan játszik kulcsszerepet. Szerintük a lélek örökkévaló, míg a test átmeneti. A lélek útja a dharmától vezényelt újjászületések útja. Minden vallásos embernek arra kell törekednie, hogy jó cselekedetekkel biztosítsa maga számára kedvező újramegtestesülést. A hinduizmus szerint a halott testéből egy önálló szellemi-monád szakad ki, és hatol be az új anyatestbe, és mintegy birtokba veszi a létéhez szükséges fizikai környezetet.

A buddhizmus olyan újramegtestesülést tanít, amelyben egy szüntelenül változó és mozgásban lévő öntudatáramlás hozza létre, a véget ért létezésben felgyülemlett erők hatása révén, az új individuumot. A sokszoros újjászületés során, egyre inkább közelítünk a szenvedélyektől mentes élethez, míg csaknem végtelen újjászületés és megszámlálhatatlanul sok létformák megélése után elérjük a tökéletesen szenvedély- és szenvedésmentes létezést, és világi vándorlásunk véget ér. A kínai univerzalisták szerint a halottak a házuk vagy sírjuk közelében tartózkodnak, és családjuk sorsában továbbra is részt vesznek, bizonyos mértékig mint védő szellemek képesek befolyásolni. A kínai vallásban nem létezik mennyország, vagy pokol. A halottaknak nincs állandó tartózkodási helye, és túlvilági ítéletről sem tudnak.

Angyali büntetés

Az iszlám szerint, ha egy ember meghal, Munkar és Nakír angyal kikérdezi, és szükség esetén bűntetést szab ki rá. A közönséges halandók ezután, az uralkodó nézet szerint, a sírban maradnak; a jók bepillanthatnak a paradicsomba, a gonoszoknak pedig kínokat kell elszenvedniük. A végítéletkor minden élőlény meghal, és az egész világ elpusztul. Ekkor Allah helyreállítja a rendet, majd az összes élőlényt feléleszti, és a lelkük összekapcsolódik korábbi testükkel. Valamennyien összegyűlnek az ítélet helyére, Jeruzsálembe. Az üdvözültek örökre a paradicsomban maradnak, ahol hűs források csörgedeznek, és pompás gyümölcsfák nőnek. Az elkárhozottak a pokolba jutnak.

A zsidó vallásnak nincs egységes tanítása a holtak állapotára, és az ember halála utáni sorsáról. Az ortodox zsidóság hisz az „Eljövendő Világ”-ban, amikor a Szabadító eljön, és a holtak feltámadnak. Egyesek szerint az igazak lelkei a mennybe kerülnek, vagy újjászületnek, míg a gonoszok a saját maguk által készített pokolban szenvednek, vagy halva maradnak. Mások úgy vélik, hogy az igazakat az Isten feltámasztja, hogy a Messiás által megtisztított földön éljenek.

Sokszínű kereszténység

A kereszténységen belül is számos nézet uralkodik a halál utáni élettel kapcsolatosan. A keresztények többsége szerint a lélek halál után különválik a testtől. A lélek a halál után, amikor már különvált a testtől, ítélet elé kerül, és tetteiért elnyeri jutalmát vagy büntetését. Az igazak az örök életre mennek, az örök boldogságba. A gonoszok pedig a pokolba jutnak, ahol az örök gyötrelem vár rájuk. Ott szenvednek az Isten látásából rejlő boldogságból való kirekesztettségtől, a pokol tűzétől, illetve a lelkiismeret büntetésétől. A katolikusok vallják még a tisztítótűz létezését is, ahová a nem egészen tiszta lelkek kerülnek, hogy levezekeljék bűneiket. Az ortodox egyház elismer egy közbeeső állapotot a halál után, de tartózkodik annak meghatározásától, hogy ne mossa össze a menny és a pokol kettős sorsa közötti különbséget.

A keresztény hit szerint az idők végezetével egyesül a lélek a korábbi testével, amidőn az Isten a testet feltámasztja. Így nemcsak a lélek, hanem az egész ember elnyeri jutalmát és büntetését. Az igazak halhatatlan és romolhatatlan testben támadnak fel, míg a gonoszok teste pedig hajlamos a szenvedésre.

Nézetek a feltámadásról

A feltámadás időpontjáról megoszlanak a vélemények. A legtöbb mai keresztény egyház megtartotta azt a hitet, hogy lesz majd egy általános feltámadás ítéletnapkor, amikor minden halott feltámad majd („az idők végezetén”). Az Ezeréves birodalom tanának hívei (pl. pünkösdiek, hetednapi adventisták) szerint Jézus eljövetelekor történik meg az első feltámadás, amikor is az igazak támadnak fel, míg az ezer esztendőt követően lesz a gonoszok feltámadása az örök kárhozatra.

Egyes keresztény csoportok szerint a halál egyfajta alvás, mert „a halottak semmit nem tudnak”. E szerint az ember halálakor megszűnik önállóan létezni, nincs öntudata – az igazak esetében Jézus második eljöveteléig, az első feltámadásig, a bűneikben meghaltak esetében pedig a Jelenések könyve 20. fejezetében leírt ezeréves uralkodás utáni második feltámadásig. E tanítás szerint örök szenvedés nincs, sem pokol, sem purgatórium. Az örök élet a feltámadás után nyerhető el, nem közvetlenül a halál után. Az alvásból ébredve az élet a megszakadása utáni pillanattal folytatódik, nincsenek emlékek az öntudatlan állapotról. A testtől nincs különválasztható lélek, ha lélek nincs, a test is halott, ha test nincs, lélek sincs, Krisztus halhatatlan testben fog mindenkit újjáteremteni.

A holtak állapotáról, vagy a végidőkkel kapcsolatosan számos tanítás létezik a kereszténységen belül. Van azonban egy reménységünk, „hogy boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak az ő fáradtságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” (Jel. 14: 13; ) A helyreállított világban „ az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”