Sportos esperes: fekvenyomó bajnok lett a lelkész

Annak, hogy Szabó Vilmos Béla elsőként a lakásukban kialakított konditermet mutatta meg, a minap elnyert országos bajnoki címe ad aktualitást. Bonyhádon, az országos munkaévkezdő lelkészi konferencia keretében rendezett fekvenyomó bajnokság győztese lett.

A ’90-es évek elején, még Hartán szolgáló lelkészként ő indította útjára az evangélikus lelkészek országos erőnléti bajnokságát „Az egészségesebb egyházért” mottóval.

„Ifjúkoromtól sportoltam, atletizáltam. Édesapám lelkész volt, a lelkészi pályámhoz, a személyiségemhez hozzátartozott a sport, a természet szeretete” – árulja el. A mindennapi munka során ezekből merít erőt. Évtizedek óta gyűjtögeti az eszközöket, és rendszeresen időt szakít arra, hogy elvégezzen néhány gyakorlatot, vagy elmenjen egy órányi sétára a házastársával vagy a kutyájával.

Mint mondja, Paks szerencsés helyzetben van, pár perc alatt a természetbe – az Ürgemezőre vagy a Dunához – ér az ember. „Nagyon szeretek úszni a Dunában” – jegyzi meg, majd azt is elmondja, hogy októberben még úszott a folyóban. Átment komppal, hosszan leúszott egyedül – pontosabban a kormoránok meg a vadkacsák társaságában.

Szavaiból kiderül, hogy a feltöltődésre nagyon is szüksége van, mert – bár erről ritkán esik szó – nagy teher nyomja a lelkipásztorok vállát. A lelkész életéhez hozzátartozik, hogy többnyire nincs ideje gyökeret verni. Ő maga Pusztavámon született, nyolcévesen Nyíregyházára került, szolgálni a Bakonyban kezdett, Paksra tizenöt éve jött. Nehézséget jelent az élet szokásos ritmusának a hiánya. Minden egybefolyik, nincsenek szabadnapok, ünnepek.

„A gyerekekkel soha nem mentünk karácsonykor, húsvétkor a nagyszülőkhöz, temetőjáráskor én nem tudok elmenni a szülők sírjához” – mondja a példákat. E problémák áthidalásában nagyon fontos a család összetartása, a házastárs szerepe. Szabó Vilmos Béla társa, Lilla, aki eredetileg kertészmérnök, és köztisztviselőként dolgozik a városházán, maximálisan helytállt a gyereknevelésben, a háztartásban.

A három fiúnak, akik közül kettő külföldön dolgozik, a legkisebb pedig az ESZI-ben tanul, édesapjuk látszólag kevés útravalót adott, de – mint mondja – a házasság, a család rendezettsége, biztonsága és a szeretet nagyon sokat jelent.

A feladat, amely elvonja a lelkészt a családtól, igen összetett: gyülekezeti munka, istentisztelet, esketés, temetés... Szabó Vilmos Béla szerint örökös lelkiismereti probléma, hogy soha nem ér a teendők végére. Ez a hivatás folytonos készülést, állandó ügyeletet, szervezést, tervezést kíván.
Mert bár az egyházat Krisztus élteti, emberi vonatkozásban a lelkész felel mindenért. Nemcsak a munka, a felelősség is sok, mert nem lehet lelki és szellemi készülés nélkül odaállni sem egy koporsó mellé, sem egy gyülekezet elé, nagy jelentősége van az igehirdetésben elhangzottaknak.

„Alapelvem, hogy az egyediben legyen általános üzenet, mondanivaló, ha pedig általánost mondok, érzékelni lehessen az egyedi üzenetet is” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy maga az elvégzett szolgálat is – bár fáradság és munka – lelki épülés, erőgyűjtés is számára. Az pedig előny a lelkészi életben, hogy nemcsak a saját erejükre hagyatkoznak, hanem felfelé is tekintenek.