Prőhle Gergely: „Folytatódnia kell a múltfeltásárnak!”

A jelenlegi egyházvezetéssel rokoni vagy névrokoni kapcsolatban álló, illetve a ma még élő érintett egyháztagok múltbeli tevékenységének vizsgálatát kell előtérbe helyezni – szorgalmazta az országos felügyelő, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Magyarországi Luther Szövetség szombati rendezvényén, Az ügynökkérdés feldolgozásának egyházi fogadtatása és teológiai értékelése című konferencia kerekasztal-beszélgetésén.

Prőhle Gergely a legfőbb problémának azt a leegyszerűsítést nevezte, miszerint sokan csak azt a kérdést teszik fel, hogy „valaki ügynök volt-e vagy sem", mert – álláspontja szerint – másként volt ügynök egyik vagy másik beszervezett egyházi személy. Intellektuálisan, igényesen kell megközelíteni az egyes ügyeket, ahogy ez eddig is történt, akkor a kiengesztelődés is sikeres lesz – fogalmazott.

A Háló – Dokumentumok és tanulmányok az MEE és az állambiztonság kapcsolatáról 1945-1990 című kötet szerzőivel tartott kerekasztal-beszélgetés moderátoraként rámutatott: az ügynökök között „nagyon sok okos, világlátott és érdekes ember volt", ez azonban „nem ment senkit erkölcsileg".

Mirák Katalin történész, a tényfeltáró bizottság tagja, a kötet szerkesztője kiemelte: az egyház soraiból számtalan visszajelzést kaptak a könyvvel kapcsolatban, ezek között több a negatív hozzászólás, mint a pozitív. Egy volt hálózati személy pedig levélben tiltotta le a vele 2007-ben készített interjú közlését. Véleménye szerint az Evangélikus Élet dupla oldalas, a kötetről szóló cikke „tendenciózusra sikeredett, de a kötetet nem mutatta be".

A világi médiumok ugyanakkor dicsérően arról írtak, hogy a történelmi egyházak közül elsőként adtak közre tanulmánykötetet az ügynökkérdésről. A zsinat októberben megfogalmazta, hogy a további köteteket még kifogástalanabbul kell elkészíteni, és továbbra is támogatja a többi 8-10 kötet kiadását – mondta Mirák Katalin.

Mint kifejtette: „a konkrét észrevételek mögött meghatározóan az áll, hogy ki mit gondol az 1945-1990 közötti időszakról, az MEE akkori szerepéről és szolgálatáról, a saját szolgálatáról, az ügynöki szerepvállalásról, a múlt lehetséges megismeréséről, a tényfeltárásról".

Beszámolója szerint többen „valóságos egyházrombolásnak" nevezték a bizottság munkáját, mások azt állítják, „politikai megrendelésre" készültek a történészi tanulmányok. Vannak, akik szerint nem elég differenciált az ügynökök bemutatása, mások szerint pedig a tartótisztek sokkal nagyobb bűnösök, mint maguk az ügynökök. Felhívta a figyelmet arra: könyvsorozatról van szó, ezért az igazi mérleget erről a legvégén érdemes megvonni.

Csepregi András, a tényfeltáró bizottság evangélikus lelkész tagja, a korábbi Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetője megjegyezte: számára a fő motiváció a munkában való részvételre az a korábbi tapasztalata volt, hogy „mi az egyházban bizonyos dolgokról még nem vagyunk képesek beszélni, tabuk vannak".

Mint mondta, „az érdekérvényesítés technikái közöttünk éppolyan eszközökkel folynak, mint a világban, pedig van Bibliánk, van hitvallásunk". Aki egyházon kívülről látja a bizottság munkáját, az a társadalom más szakmai közösségeihez, csoportjaihoz – amelyek szintén érintettek az állambiztonsági együttműködésben – méri az egyház ügynöki tevékenységet feltáró munkáját – jegyezte meg.

Balás István, a bizottság jogász tagja elmondta: ő javasolta, hogy a kötetben először a valódi, utána pedig a fedőneveket tegyék nyilvánossá. Az lenne a szerencsés, „ha ezzel a témával már réges-régen végeztünk volna" – vélekedett.

Utalt arra, hogy szélsőséges különbségek vannak az ügynöki jelentések között. Az ügynökjelentés elemzésén túlmenően minden érintett egyházi munkásságának értékelését is el kell végezni, ez azonban már nem a történészek feladata – fűzte hozzá.

Kertész Botond, a bizottság egyik történész tagja kiemelte: „nem lehet egyszerre egyszerűen és cizelláltan is megírni egy-egy tanulmányt". Sokan azzal fordultak hozzájuk, hogy ne foglalkozzanak ezzel a témával, mert „még túl közel van ez a korszak" – hívta fel a figyelmet.

„Fáj az egyháznak", amikor kiderül egyik-másik személyről, hogy az állambiztonsági szerveknek jelentettek. Eddig összesen két érintett volt, aki kiállt egyházi közössége elé, és nyilvánosan megbánta korabeli tettét – mutatott rá.

Ittzés Ádám, a bizottság történész tagja döbbenetesnek nevezte, hogy volt olyan püspök, aki a jelentéseiben teljes mértékben azonosulni tudott a pártállami szóhasználattal. Arról is beszélt, hogy a hálózati személyeknek több kategóriája volt, ezért nem helyes minden hálózati személyt ügynöknek nevezni.

Hozzászólásában Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere elmondta: „szükség van arra, hogy a múltunkat megismerjük, ez a munka pedig sürgető", mert az érintettek idősek, de még élnek, s ők is megszólalhatnak egy-egy ügyben.