Összegyűltek az evangélikus fiatalok Szarvason

Létrehozás: 2010. július 22., 13:16 Legutolsó módosítás: 2010. július 22., 13:34

Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke tegnap este 7 óra után megfújta sípját a szarvasi Erzsébet-ligetben. A sípszó a Szélrózsa VIII. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó kezdetét jelentette. Forrás: beol.hu / l. j.

A hazai evangélikus ifjúság Szélrózsa néven kétévente rendez országos találkozót. A legutóbbi helyszín 2008-ban Kőszeg városa volt, ezért most a Szélrózsa-zászlót Baranyai Csaba kőszegi lelkész adta át Lázár Zsoltnak, a szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkészének.

Az ötnapos találkozó szlogenje: Középkezdés Veled. A szlogenben a hangsúly a Veled szón van, s arra utal, hogy Jézus Krisztust helyezik a középpontba. A programban áhitatok, misék, koncertek, tábortüzek szerepelnek, s új liturgikus formákkal is megismerkedhetnek a fiatalok. A súlyponti témák a zsidóság, szlovákság és cigányság köré fonódnak, e témákban tartanak fórumbeszélgetéseket, előadásokat. A résztvevők természetesen megismerkednek a házigazda város nevezetességeivel is.

A találkozón a Magyarországi Evangélikus Egyház valamennyi püspöke jelen van. A rendezvény költségvetése 40 millió forint, ennek 40 százalékát az egyház fedezi, 60 százaléka pedig a részvételi díjakból, pályázati és szponzori támogatásokból tevődik össze.
A találkozó vasárnap délutánig tart, a rendezők a megyéből is minden fiatalt (és kevésbé fiatalt) várnak Szarvasra.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben