Ne hallgassatok a félénk nyafogókra!

Arra kért Hugó testvér, hogy írjak nektek, Szokondon táborozó kedves fiataloknak egy levelet, a „jóságról", a mostani táborotok vezérgondolatáról.

Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy nem érdemes jónak lenni, jót tenni, a szeretet útján járni. Én ezzel szemben azt tapasztalom, hogy jót tenni jó! Jó dolog jónak lenni, szeretetben élni, a szeretet Istenének az útján járni. Tudjátok, a XX században sok nagyfiú élt, de az utókor közülük nagyon keveset nevezett Boldognak. Teréz anyát, János Pál pápát mindenki Boldognak nevezi, mert ők valóban boldogok voltak az életükben is, és ma is boldogok Isten jobbján, az örök életben. Tudjátok, hogy mindenki boldog akar lenni, de azt látjuk, hogy csak azok lesznek igazán boldogok, akik a szeretet és az irgalmas jóság útján járnak. Ezért is bátorítlak, biztatlak, hogy a bölcs szeretet és a jóság útján bátran induljatok el.

Természetesen tudnotok kell, hogy a jóság olyan mind a víz a virágnak. A víz hiánya a növény halálát jelenti, de a fölösleges sok észnélküli öntözés is kirothaszthatja a növényeket. Hogy érthetőbb legyen két példát mondok:

Van két kislány, egy eldugott erélyi faluban, szegények, nem volt ki foglalkozzon velük, így mindkettő megbukott. Ezért a plébánosuk, Leó testvér, egy szép őszi napon elhozta őket hozzánk Szászvárosra. Akkor nyolc és kilenc évesen, hogy elkezdjék az első osztályt. Szeretettel alkalmaztam melléjük egy kedves kotló mamát, egy nevelőt és elkezdődött a nevelés. Lassan az évek elteltek, és én ezeket a lányokat 12 év alatt egyszer nem kellett megszidjam, vagy megdorgáljam. Mindkét lány szépen nagyranőtt, csinosak, okosak, az idén eredményesen letették az érettségi vizsgáikat. Az elmúlt napokban szeretettel belém karoltak, elhívtak sétálni és azt mondták, hogy szeretnének az otthonban nevelők lenni, majd távoktatáson elvégezni a kántor – tanító képzőt, hogy tovább tudják vinni az én munkámat. Az ő barátaik, kikkel évek óta együtt járnak, szintén nálunk végeztek, az egyik Kolozsváron van egyetemen, a másik nevelő bácsi egy éve, és nagyon jól végzi a munkáját. Komoly céljaik vannak, szépen építik a kapcsolatukat egymással is, és én örömmel mellettük állok mindenben. Higgyétek el, nagyon jó volt belekarolni ebbe a két szép nagyranőtt lányba, és látni azt, hogy munkánk szépen beérik. Jóságunkra jósággal fizetnek, és így én is, de ők is, nagyon gazdagnak érezzük magunkat. Fiatalok, de van emberhez méltó céljuk, álmuk mely a távolba mutat, több éves őszinte szerelmük, szeretnének családot alapítani, jövőt építeni. Persze nagyon sok más nagyszerű fiatal is végzett az idén is, de az elmúlt években is nálunk, akikre ugyancsak büszke vagyok, de itt hosszú lenne mind felsorolni őket. Velük a napokban találkoztam, ezért őket emeltem ki. E történettel azt szerettem volna jelezni, hogy szerintem nagyon megéri jóságosnak, irgalmasnak, jószívűnek lenni. Én szeretek jó lenni! Ezért is bátran mondom nektek, ne féljetek elindulni a jóság és a szeretet útján..

A másik történet is nagyon fontos. Volt egy fiú, aki szintén nálunk nőtt fel, leérettségizett, elment Kolozsvárra az egyetemisták bentlakásába, de tanulni, egyetemre járni nem erőst akart. Egy darabig tűrtem, de aztán határozottan megkértem, hogy hagyja ezt abba, és keressen munkát magának. Sokan megsértődtek rám, ő elment külföldre dolgozni, kőműves állást vállalt, este meg felszolgált egy vendéglőben. Kemény évek voltak, de ő nem adta fel, közben meghódította szíve választottját, azt is elvitte magával, együtt dolgoztak. A napokban elhívtak, hogy szenteljem fel az otthonukat. Haza költöztek, vettek egy két szobás lakást Kolozsváron, szépen bebútorozták. Számomra hihetetlenül nagy öröm volt együtt imádkozni velük, felszentelni az ő szép kis otthonukat. Néztem a „fiam" kemény, kidolgozott kezét, és arra gondoltam, hogy jól szerettem ezt a fiút, mert ha hagyom akkor ott tengeni-lengeni a főiskolai kollégiumban, talán még ma is ott lenne, és csak szaporítaná az élhetetlen értelmiségiek sorát. Azt a réteget, mely tönkre teszi népünket. Márton Áron mondta: Isten mentse meg Erdély földjét az élhetetlen értelmiségtől. Nagyon fontos, hogy bátran és bölcsen szeressünk. A jót jól is kell tenni, mert – ahogy a közmondás mondja – jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve.

A gólyákat figyeltem a napokban, és azt láttam, hogy a nagyranőtt gólyafiakat biza az anya kilöki a fészekből. A fiatal gólyák, szegények nagyon szomorúak voltak, mert nehéz repülni, de a jó szülők tudják, hogy még a hideg ősz előtt meg kell tanulniuk használni a szárnyaikat, mert a létért a gólyafiaknak is meg kell küzdeniük. Igen, meg kell tanuljatok bölcsen és okosan, alázatosan szeretni, jónak lenni, Isten képére és hasonlatoságára szépen felnőni, átalakulni. Végül is ez az egyetlen célja az embernek ezen a földön, ez az a menyegzős ruha, melyben majd Istennel egy asztalhoz ülhetünk.

Krisztus azt mondotta, hogy azt szeretné, hogy: az Ő öröme a mi örömünk legyen és így az örömünk teljes legyen. Hiszem, hogy Isten a teremtő jóság örömét, a gondviselő szeretet és a lehajló irgalom örömét akarja velünk megosztani ezen a földön.

Hajrá kedves fiatalok! Bátran előre! Ne hallgassatok a félénk nyafogókra, az élet egy csodálatos szép kaland, örömmel vállaljátok annak minden percét! 

Szeretettel, Csaba t.