Lutheránus Világszövetség: mindenhol meg kell valósítani a vallásszabadságot
Budapest – A több mint 70 millió hívőt tömörítő Lutheránus Világszövetség (LVSZ) világszerte felemeli hangját a vallásszabadságért, szót emel annak érdekében ott, ahol erre szükség van, így például Nigériában, Irakban, Egyiptomban, Szudánban és Indonéziában – közölte Munib A. Younan, a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten. Forrás: MTI
A palesztin származású szentföldi evangélikus püspök az LVSZ vezetői testületének szerdán megkezdődött, háromnapos budapesti tanácskozásának a szünetében tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az európai társadalmaknak a tekintetben kell önvizsgálatot tartaniuk, hogy a nem keresztényekkel szemben megvalósul-e a vallásszabadság.
Munib A. Younan megjegyezte: a vallásszabadság Magyarországon működik, egyelőre 14 egyházat ismer el az új egyházi törvény. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vallásszabadság ennél szélesebb körű alapvető emberi jog, így ennél több közösség elismerése szükséges felekezetként a későbbiekben.
Szólt arról is: az LVSZ „a feltámadás reménységének fénysugarát akarja hozni” oda is, ahol nem adatott meg a vallásszabadság lehetősége. A gazdasági válság elhúzódik, ezért is hallatniuk kell az egyházaknak a hangjukat – tette hozzá.
„Hiszek abban, hogy a Közel-Keleten is megvalósul az igazságosságon alapuló béke. Az LVSZ azt az álláspontot képviseli, hogy a palesztin-izraeli konfliktus során is az alapvető emberi jogoknak kell érvényesülniük. Az 1967-es határok figyelembevételével békésen élhet együtt a két nép. Jelenleg azonban a palesztin és a zsidó emberek egyaránt félelemben élnek, amire csak egy igazságos béke hozhat megoldást” – fogalmazott.
Martin Junge, az LVSZ főtitkára az MTI kérdésére elmondta: a vezetői testületi ülésen a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartandó jubileumi ünnepségre való felkészülésről is tárgyaltak, amelynek során a globális jellegre szeretnék a hangsúlyt helyezni. Az LVSZ a katolikusokkal, a reformátusokkal, az ortodox és az anglikán közösségekkel együtt szeretne ünnepelni 2017-ben. „Azért is dolgozunk, hogy a Vatikánnal közösen értelmezzük az 500 évvel ezelőtti folyamatokat” – jegyezte meg.
Szintén az MTI kérdésére beszámolt arról: több környezetvédelmi programjuk van, mert „egyre nyilvánvalóbb, hogy a gazdasági válság és az ökológiai problémák egyaránt a rövidtávú tervezésre és a profitorientáltságra vezethetők vissza”, a jövő generációival pedig nem számolnak. Éppen azért érthető, hogy ezekre a kérdésekre az ifjúság fogékonyabb – közölte Martin Junge.
A főtitkár kitért arra, hogy a környezeti kérdésekkel kapcsolatban számos projektjük van: Mauritániában faültetési programot indítottak az elsivatagosodás ellen, s Tanzániában 5 év alatt 2 millió fát ültetne el az ottani tagegyház. Mint elmondta: a politikai szférával is párbeszédet folytatnak a klímaváltozásról, s a Dél-Afrikai Köztársaságban néhány hét múlva lesz e témában egy konferencia, amelyen az LVSZ képviselői is részt vesznek.
Susan C. Johnson kanadai evangélikus püspök az MTI kérdésére elmondta: az etnikai kisebbségek körében a bizalomvesztés megfigyelhető a többségi társadalom iránt, ezért ezen a téren a legfontosabb az egyenrangú párbeszéd kialakítása, a bizalom megerősítése és az emberi jogok szem előtt tartása.
Fabiny Tamás, az LVSZ kelet-közép-európai térségért felelős alelnöke ehhez kapcsolódóan közölte: az anyanyelvűség lutheri elve a kisebbségek számára különösen fontos, hiszen nekik is joguk van ahhoz, hogy anyanyelvükön olvassák a Bibliát és hallgathassák az istentiszteleteket.