Kétmillió forintot adományozott az államadósság elleni alapnak a volt veszprémi érsek
Veszprém – Kétmillió forintot adományozott az államadósság elleni alapnak a nyugalmazott veszprémi érsek. Szendi József a pénz befizetéséről szóló utalványt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek nyújtotta át pénteken Veszprémben. Forrás: MTI
Az érsek elmondta, hogy a Számvetés című, három kiadást megért könyvéből származó teljes bevételét felajánlotta az alap javára. A 90 éves pap arra kérte Navracsics Tibort, hogy a könyvből juttasson el egy-egy példányt a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek. Egy példánnyal a miniszterelnök-helyettest is megajándékozta.
Szendi József elmondta, hogy már május elején elhatározta, hogy jelentősebb felajánlást tesz az államadósság csökkentése érdekében, és azóta gyűjtötte erre a célra a pénzt. Hozzátette: magas kitűntetést kapott idén az államtól – a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét –, és úgy érezte, neki is adnia kell valamit.
„Ha kaptam valamit, akkor úgy érzem, kötelességem gyarapítani is a hazát" – mondta.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: csupán rövid ideje létezik az államadósság elleni alap, ám „jellemző módon azok támadják, akik előidézték az államadósságot, és azok fizetnek be az alapba, akik nem tehetnek erről az adósságról".