Hetvenéves jubileumi szentmisét tartanak vasárnap a ferenceseknél
Budapest – Hetvenéves jubileumi szentmiséjét, azaz rubinmiséjét mutatja be vasárnap a fővárosi Margit körúti ferences templomban a szerzetesrend magyarországi rendtartományának legidősebb tagja, Boros Gyevi Imre; az ünnepi liturgián Majnek Antal munkácsi püspök mond szentbeszédet – közölte a Ferences Sajtóközpont csütörtökön az MTI-vel. Forrás: MTI
Az Egerben pappá szentelt 98 éves lelkipásztor Zentán született, teológiai tanulmányait Zágrábban végezte, utolsó vizsgáját azonban a ferencesek gyöngyösi teológiai főiskoláján tette le. Az újmisés szerzetes a siklósi és a máriagyűdi ferences rendházban szolgált a rendek szétszóratásáig, 1950 nyaráig, amikor Kecskemétre hurcolták őket, majd sokadmagával őt is elbocsátották a rendből.
Ezután Baranyában, majd amikor onnan a hittanoktatás melletti kiállása miatt kitiltották, Tolnában szolgált 1957-ig. Mohácson, majd kis, horvátok lakta baranyai falvakban működött 1988-ig, amikor nyugdíjba vonult, és a pécsi irgalmasok templomában lett kisegítő lelkész.
A rendszerváltozáskor a rend vezetője, Hegedűs Kolos provinciális arra kérte a pécsi püspökség nyugdíjas papját, térjen vissza a rendi keretbe. Ezután lett négy évig szécsényi plébános, majd Mátraverebélyen még egy évig házfőnök. Ezt követően nyugdíjas papként kisegítő lelkipásztori, illetve gyóntató és miséző feladatokat látott el.
Boros Gyevi Imre rubinmisés jelszava ugyanaz, mint újmisézésekor volt: „Jöjjön el a te országod!”