Havi százezret hoz a pécsi adománybolt, a Lánc utcában a Caritasé is kinyitott
Pécs – November óta várja a vásárlókat a Szemem Fénye Alapítvány adományboltja a Király utcában. Bár az üzletbe sok pénzt fektetett a szervezet, havi 80-100 ezer forint körüli haszonnal rövid idő alatt visszahozza az árát. Nemrég a Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas is birtokba vette a városi TV egykori, Lánc utcai épületét, ahol az adományoknak szánt raktár mellett egy üzletet is kialakítottak. Az egyházi szervezet pécsi igazgatója szerint inkább a szegényebb rétegtől számíthatnak segítségre a bajba jutottak, a Szemem Fénye Alapítványt vezető Gyura Barbara pedig úgy látja, városunkban még nem működik kellőképpen a lakossági felajánlások rendszere. Forrás: pecsiujsag.hu
Ugyan a pécsi Caritas központja továbbra is a Janus Pannonius utcában található, az adományokkal foglalkozó részleg a Lánc utcába költözött – az épületet a város ingyenesen biztosította. A szervezet itt a felajánlásokból érkezett portékák számára raktárakat és egy üzletet is kialakított, ahol kedvező áron juthatnak ruhanemükhöz, játékokhoz a rászoruló családok.
A pécsiek adományozási szokásaival kapcsolatban a helyi Caritas igazgatójától, Forray Ferencnétől megtudtuk: inkább a szegényebbekre számíthatnak e tekintetben, a tehetősebbeknek viszonylag kis hányada adományoz.
„Hosszú évek tapasztalata azt mutatja számomra, hogy inkább azok adományoznak, akik maguk is tudják, milyen a nélkülözés. Szomorúnak tartom, hogy a gazdagabbak jelentős része nem segít a bajba jutottakon” – tette hozzá.
A Katolikus Caritast elsősorban nem pénzzel támogatják az adományozók, ennek ellenére évente egyszer pénzbeli támogatást is nyújt a szervezet, abból az összegből, melyet a Püspöki Konferencia gyűjtött.
„A krízishelyzetben lévő családok ilyenkor legfeljebb 50 ezer forintot kapnak, de akad olyan is, akinek tűzifát veszünk vagy a rezsiköltség egy részét befizetjük” – mondta Forray Ferencné.
Hogy végül a szervezet kiket segít, arról a családsegítő szolgálattal közösen döntenek.
November végén nyitotta meg kapuit a Király utcai adománybolt, melyet a pécsi Szemem Fénye Alapítvány működtet. A boltban kínált portékák (főként ruha, játékok, könyvek, cipők) egytől-egyig felajánlásokból származnak, az eladásukból befolyt bevétel pedig a szervezetet gazdagítja.
Gyura Barbarától, az alapítvány elnökétől úgy tudjuk, napi 20-25 ezer forintos átlagos forgalmat bonyolítanak le. Ez azt jelenti, hogy havonta nagyjából 80-100 ezer forintos haszna van a szervezetnek.
„Nagyobb lenne a bevételünk, ha több eladható termék kerülne hozzánk. Sajnos, úgy tapasztalom, Pécsett még nem jól működik a lakossági felajánlás rendszere. Egyelőre viszonylag kevés olyan emberrel találkozom, aki a jó állapotú, de már nem használt ruhaneműt, vagy a játékokat rendszeresen eladományozza” – fogalmazott.
A szervezet célja, hogy a bolt bevételét megduplázza, a közeljövőben pedig újabb hasonló jellegű üzletet nyisson, szerte az országban, így Baranyában is.
„Bízom abban, hogy a nagy üzletközpontok, hipermarketek is partnereink lesznek ebben” – fejezte ki reményét.