Belső ellenzék – interjú Wildmann Jánossal
Sorra derül fény újabb részletekre a pécsi püspökség botránysorozatával kapcsolatban, miközben annak egyik kulcsfigurája, az ügyeknek először sajtónyilvánosságot szerző Wildmann János teológus-szerkesztő folyóiratának 25 éves fennállását ünnepli, konferenciát szervez, „Bátorság az egyházért" emlékplakettet alapít. Politikai nézetei mellett az MSZP-SZDSZ kormányok egyházpolitikai tehetetlenségéről és a csütörtökön elhunyt Végvári Vazul atyáról, Mindszenty József egykori sajtótitkáráról is beszélt a Heti Válasz.hu-nak. Forrás: Heti Válasz / Borbás Barnabás
Mayer Mihály megyéspüspök ment, a gazdasági bűncselekményekkel hírbe hozott Wolf Gyula egykori püspökségi gazdasági igazgató lassan gyanúsított lesz. Elégedett?
Nem erről van szó, az elégedettség rossz kifejezés; teljesen más folyamatok zajlanak bennem. Nincs semmi, amiért elégtételt kellene vennem: arról volt szó, hogy katolikus hívőként szenvedtem attól, ami Pécsett zajlott. Ezért kerestem meg 2006 környékén szentírási szellemben a püspök urat, és kértem meg, hogy rendezze a kétes ügyeket, és ezért fordultam Ternyák Csaba érsekhez, a vatikáni Kléruskongregáció titkárához, majd miután ő elszabotálta az ügyet, több vatikáni kongregációhoz, végül a nyilvánossághoz. Higgye el, nem örülök a botrányoknak, nem örülök annak sem, hogy ebből muníció lesz egyházellenes körökben, mégis azt mondom, szükség volt a lépésemre
„Az egyház belső ellenzéke" – sokan így emlegetik. Vállalja?
Vállalom, már ha ez nyílt magatartást, a problémák nyílt tárgyalását és számbavételét jelenti. Azt hiszem, az erre való hajlandóság jellemezte az Egyházfórum elmúlt 25 évét is, de ezt tartom a Krisztus-követés alapjának is: becsületességre, tisztaságra törekvő magatartás kell jellemezze az egyházat, mert ez méltó az Evangéliumhoz. De ha már szóba került az ellenzékiség, jelzem, kényszerű szerep ez, amiben az embernek nem sok öröme van.
Az „érted haragszom" hozzáállás valahogy mégsem jön át az egyházban. Folyamatosan támadják.
Az ok messzire vezet. Ezzel megint nem leszek népszerűbb, de úgy látom, Magyarországon az egyházi szocializáció nagyon torz. Leginkább frappánsan úgy tudom kifejezni a problémát, ahogy egyszer azt egy osztrák laikus akadémia képviselőjétől hallottam. Ő külső szemlélőként azt mondta: „Nálatok az embereket nem istenhitre, hanem egyházfüggőségre nevelik." Ez a megállapítás nagyon jól körülírja a helyzetünket: mindegy, hogy mi következik az Evangéliumból, mindegy, mit mondanak laikus civilek: mindig a hierarchiának van igaza. Üljetek csendben, néha fizessétek be az egyházi adót, amúgy meg kuss. Hogyha nyilvánvaló igazságtalanságot követnek el, akkor sem szabad rákérdezni. Ez már-már a bibói földesúr-jobbágy viszony, noha ő ezt a teljes magyar társadalomra értette. Pécsett ugyanez történt: nagyon sokáig nagyon pontosan érezte az egyházi vezetés: gyakorlatilag mindent megtehet.
A jogos biliborítás mellett mindez igazságtalan általánosításnak hangzik. Vagy méltatlannak olyan hierarchiával szemben, amely a diktatúra miatt sok szempontból 40 éves fáziskésében van, történelmi frusztrációkkal terhelt.
Igaz a kádári örökség terhe, igaz a szenvedés hatása, de ez nem magyarázza meg, hogy 20 évvel a rendszerváltás után miért kell arra nevelni a civileket: nincs beleszólási joguk, ha pedig felemelik a hangjukat nyilvánvaló tisztességtelenségek miatt, akkor rögtön megkapják, hogy a saját fészekbe piszkítanak. Húsz évvel a rendszerváltás után nehéz megmagyarázni a presszúrát, amit a hierarchia gyakorol.
Talán csak nem szokás nálunk a Nyugat-Európában bevett belső ellenzékiség. Ön 18 évig élt Svájcban, biztos az ott tapasztalt viszonyokat keresi itthon is.
Benne van a nyugati tapasztalat is, persze, de úgy hiszem, az alapszemléletem már sokkal korábban ebben az irányba formálódott. Írtam egy könyvet a második vatikáni zsinatról, amelynek szellemiségéből egyenesen következik a kritikus magatartás. A zsinat szerint a laikusok feladata mindent megtenni az egyházért, az egyház tisztaságáért. Az általam alapított emlékérmet sem véletlenül hívják „Bátorság az egyházért" emlékplakettnek. Tehát még egyszer: az egyházért.
Rendben, de még sem tudunk szemet hunyni az ön korábbi nagy történelmi fordulókból ismerős kritikai hangneme és Svájcban töltött múltja között. Ahogy a mondás szól: „Kálvin, Zwingli, Bullinger / Beindul az úthenger" – sosem fordult meg a fejében: inkább a protestantizmust választja?
Nem, mert hívő katolikus ember vagyok, tökéletesen azonosulok a második vatikáni zsinattal; ha ki akarnak szorítani az egyházból, az csak külső kényszer lehet. Belső meggyőződésemből úgy érzem, hogy ide tartozom. Ha most úgy néz ki, hogy a peremen vagyok, az csak a magyar egyház hozzáállása, viszonyulása miatt lehet. Nem egyszer tapasztalt megfoghatatlan élményem, amikor valaki egy konfliktus, csalódás után azt mondja: maradok. Igen, látom a problémákat, de a reménnyel együtt azt tudom mondani: maradok az egyházban. Node visszatérve a svájci előéletre: tény, minden országban a történelmi és társadalmi helyzet is meghatározza a hívők magatartását. A svájci tapasztalat egyszerű, ott nagyon komolyan veszik a civileket, a laikusokat. Általában is elmondható a nyugati világról: Magyarországnál jobban kezelik a konfliktusokat, kényes ügyeket.
Ha ilyen nagy rálátása van, árulja el: milyen jövőt lát itthon a katolikus egyház előtt?
Sajnos úgy látom, a generációváltás sem megoldás a legtöbb problémára, az idő előrehaladtával a helyzet csak rosszabb lesz. A klérusnál az ideológiai meghatározottság marad domináns: tekintély, hierarchia, tekintély, hierarchia; ennyi. A közelmúltban hallottam egy fiatal pap prédikációját, aki hosszasan, rendre utasítóan beszélt arról, hogy ki és miért nem jöhet áldozni. Ez a típusú papság pedig csak olyan gyenge akaratú hívek számára vonzó, akik kemény ideológiai vezetést igényelnek, az úgymond nem „vonalas" civilek pedig ott fogják hagyni a közösségeket. Márpedig Krisztus felszabadító erejére figyelő egyházat nem lehet megnyomorított alapokra, vezér típusú vezetésre és megfogyatkozott publikumra építeni.
Kemény szavakat használ, de talán nagyobb támadási felületet nyit azzal, hogy általánosít. A katolikusok egyházmegyénként, sőt, plébániánként teljesen mást tapasztalhatnak, számtalan példát lehetne mondani az iménti helyzetleírása ellen.
Ezt elfogadom. Biztos, hogy engem is meghatározott a pécsi tapasztalat, és természetesen elismerem a pozitív változásokat is, hogy mást ne mondjak, a több esetben mintaszerűen működő, tisztességes emberek által épített karitászban. Ám úgy látom, bizonyos alapfolyamatokat érintő diagnózisom ettől még helyes.
Ha az egyházhoz való viszonyulása összetett, akkor a politikai nézeteinek jellemzésére nincsenek szavak: az egyetemről titkosrendőrségi nyomásra akarták kirúgni, a Miklós Imre vezette Állami Egyházügyi Hivatal az állam-egyház kapcsolatára veszélyes teológusként tartotta nyilván, 2003 és 2005 között az MSZP-kormány egyházügyi tanácsadója volt, közben viszont 2006 szeptembere után „trágár kanásznak", a rablóprivatizáció cégéres figurájának, ocsmányul beszélő kalandornak nevezte Gyurcsány Ferencet. Mostanában az LMP színeiben szerepel. Be tudja sorolni magát?
Nem. Hozzá kell tennem: egy ideje az LMP-vel sem tartom a kapcsolatot. Kormánytanácsadó annak ellenére voltam, hogy nem volt politikai rokonságom sem a liberálisokkal, sem a szocialistákkal. Sőt, már 2005-ben írtam egy cikket Kóka János ellen – eredendően ugyanis közgazdász vagyok –; ez arról szólt, hogy amennyiben változatlanul az ő politikája határozza meg a gazdaság alakítását, akkor zsákutcába jutunk, vagy hatalmasat bukunk. Kellemetlen a jobboldalnak vagy sem, az az igazság, hogy ez a szocialista-liberális közeg elviselte a kritikát: maradhattam tanácsadó. A Kóka-cikk után egy évvel beválasztottak a vatikáni vizsgálóbizottságba is, melynek tagja maradhattam az Ön által említett Gyurcsány-cikk után is. Sajnos ezt a fajta toleranciát a jobboldalon sosem tapasztaltam, sose fogadta megértés a személyemet, tevékenységemet.
És ez a messzemenően toleráns közeg hogyan tudta használni a tanácsadói munkáját?
Tehetetlenek voltak, de rosszindulatúságot csak a Magyar Bálint alatti SZDSZ-nél éreztem. Ha azt mondtam, hogy ez vagy az a lépés kell, mindig elfogadták négy szem között. Egy idő után azonban tendencia lett, hogy bármit gyártottunk, az íróasztalfióknak gyártottuk. Egy tanácsadó pontosan látja, hogy program lesz-e a tanácsából. Az viszont végképp feltűnő, hogyha egyetlen tanácsát sem fogadják meg. Ez volt a helyzet: mindig nagyon kedvesen és udvariasan fogadtak, mindig nagyon jól elbeszélgettünk, aztán sosem történt semmi. Ideológiai okokból és a múlt tehertétele miatt az MSZP-SZDSZ kormányok nem tudnak mit kezdeni az egyházi vonallal, a hívő emberek közösségével.
Csütörtöki hír, hogy elhunyt Végvári Vazul atya, Mindszenty József egykori sajtótitkára, a forradalom után New York-i káplán, az Egyházfórum szerkesztőségének tagja. Hogyan emlékszik rá?
Végtelenül tiszteltem. A teológiai alapállásunk nem volt azonos, viszont azt hiszem, az éltet engem is, ami Végvári Vazult éltette: azt a nagyon egyszerű elvet vallotta, hogy az egyház csak akkor lehet Krisztus-követő, ha tényleg Krisztus tanítását követi, mellyel értelemszerűen nem fér meg a hamisság, a hazugság, a csalás. Az Egyházfórum 25 éves történetének egyik nagy eredménye, hogy össze tudott hozni ilyen egyéniségeket; létezik néhány száz ember, aki a lap mögé felsorakozott, aki a lap tágabb vonzáskörzetébe tartozik. Ez hatalmas támaszt jelent. A mostani megújulásával, az ökumenikus jubileumi konferenciával pedig az a cél, hogy erősödjünk, hogy talán több fiatal találjon rá arra a szellemi irányra, amit az Egyházfórum képvisel.
Pécsi botránykrónika
2010 júliusa: Vatikánból érkezett német nyelvű levélben arra kérik Mayer Mihály püspököt, mentse fel minden tisztségéből Wolf Gyula katolikus papot, az egyházmegye korábbi gazdasági igazgatóját, a Fény Kft. nevű cég ügyvezetőjét, mert feladatai ellátására alkalmatlan.
2010 szeptembere: Wolf Gyulát felmentik.
2010. október vége: gazdasági bűncselekmények, zsarolás és egyéb törvénysértések gyanúja miatt feljelentetés érkezik a Nemzeti Nyomozó Irodához Mayer Mihály pécsi püspök ellen.
2010. november 21-23.: két újabb feljelentés érkezik a pécsi püspökség ellen, állami támogatásokkal való visszaélésekkel és ajándékozási szerződésekkel kapcsolatban.
2011. január 19.: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága közleményben jelenti be, Mayer Mihály lemondott a pécsi egyházmegye vezetéséről. Lemondását a pápa elfogadta. (Mayer helyére tavasszal Udvardi György esztergomi segédpüspök került.)
2011. március 4.: Mayer Mihály nyugalmazott püspök először szólal meg a hírTV kérdésére a nyilvánosság előtt a botránysorozat kezdete óta. Elmondja: „médialincselés" áldozata, valamint kifejti, hogy tudomása szerint minden gazdasági kérdés esetében „pontos elszámolás" történt.
2011 áprilisa: Wolf munkaügyi pert indít egykori munkaadójával, a Pécsi Egyházmegyével szemben. A felperes azt kérte, a bíróság állapítsa meg munkaviszonya megszüntetésének jogellenes voltát, valamint kártérítést is követel. (Wolf a májusi, első tárgyalási napon nem jelent meg.)
2011. május 30.: Fenyvesi Csaba, Wolf Gyula jogi képviselője a Dunántúli Napló érdeklődésére megerősíti az információt, mely szerint a közelmúltban házkutatásokat tartottak védence mohácsi és pécsi ingatlanjaiban.
2011. július vége: újabb feljelentés érkezik a rendőrségre egy, a pécsi egyházmegyével összefüggő, vélt visszaéléssel kapcsolatban, sikkasztás gyanúja miatt.
forrás: bama.hu, Index, HVO