Átadták a Hit Gyülekezete szolnoki közösségének új rendezvényházát
Szolnok – Kizárólag a hívek adományaiból, egy hajdani bútorüzlet átalakításával létesített saját rendezvényházat és konferencia-központot Szolnokon a Hit Gyülekezetének helyi közössége – közölte az épület szombati átadása alkalmából a megyeszékhelyen működő csoport vezetője az MTI-vel. Forrás: MTI
Kormos Ferenc elmondta, hogy az 550 négyzetméter alapterületű létesítmény három év alatt készült el, az ehhez szükséges tízmilliós nagyságrendű pénzügyi forrást a közösség tagjainak adományai biztosították, akik önkéntes munkával is segítették a beruházás megvalósulását.
Az épületben több mint 300 ember befogadására alkalmas rendezvényterem, iroda és társalgó kapott helyet, valamint több közösségi teret is magában foglaló rendezvényházat, illetve konferencia-központot alakítottak ki – mondta.
A hívekkel és meghívott vendégekkel zsúfolásig megtelt nagyteremben az ünnepi istentiszteletet megelőző avató ceremónián Szabó Patrik szóvivő elmondta, a pünkösdi-karizmatikus kereszténység legjelentősebb hazai képviselőjeként, a több mint 20 éve működő Hit Gyülekezete helyi csoportjai Magyarországon és az országhatáron túl 250-nél is több településen vannak jelen. Munkájuk eredményeként eddig több mint 500 fiatal gyógyult ki drogfüggőségéből és további több ezer ember egyéb szenvedélybetegségéből. A Hit Gyülekezetében az országos átlagot jóval meghaladja a nagycsaládosok, míg a más közösségekben megszokottnál lényegesen kevesebb a felbomló házasságok aránya – tette hozzá.
A szóvivő üdvözölte, hogy az új törvény bejegyzett egyházként ismeri el a Hit Gyülekezetét, és reményét fejezte ki, hogy e döntés véget vet a közösséget ért korábbi „nemtelen támadásoknak”.
Hack Péter, a Hit Gyülekezete diakónusa azt mondta: a világot s benne Európát, illetve Magyarországot is sújtó nehéz időkben a keresztényeknek élen kell járniuk a példamutatásban. Kitért a közterhek viselésének fontosságára is. „Áldás, hogy vannak közszolgáltatást nyújtó intézményeink, és magától a közösségtől lop az, aki ezek fenntartásához nem járul hozzá” – fogalmazott, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint nem az Európai Unió, a valutaalap, Kína vagy éppen Szaúd-Arábia, hanem az itt élő emberek fogják megmenteni Magyarországot.
Az eseményen részt vett Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke, aki aláhúzta: a Hit Gyülekezetének helyi csoportjával együtt a város, a megye és Magyarország is gyarapodott.