Aktív vallási élet folyik a Szigeten

Sárga talicska, gyümölcstea, világító Biblia. Az adventisták tudják, mitől döglik a légy a Szigeten. Még gyerekcipőben járt a fesztivál, amikor a kisegyház, első vallási szervezetként már bekéredzkedett. Aztán annyira rákaptak a szigetelésre, hogy tizenöt éve mindig itt vannak.

A problémát beledobják a talicskába

Mikor azt kérdezem Tóth Sándortól, a csapat koordinátorától, honnan ez a kitartó lendület, ő mindjárt a gyümölcsteáról kezd beszélni. – Ahogy téged is, úgy minden betérőt megkínálunk egy pohár gyümölcsteával. Ez valahogy olyan megkapó. Itt elég drága minden, nálunk meg ingyen teát kapnak. Aztán ott van a sárga talicska – folytatja a sátor másik jelképével – talán láttad, hogy tele van nikecell darabokkal. A táborozók ezekre ráírnak valami problémát, amitől meg akarnak szabadulni, és aztán beledobják a talicskába. Most azért hoztuk be, mert a szél kifújta a nikecell darabokat.

Hogy honnan a talicska ötlete? – Egyik évben valakinek megsérült a bokája – meséli Sándor –, beraktuk a sárga talicskába, és elvittük az első segélyre. Onnantól ingyentaxiként is funkcionál: valaki nem tudja, mi merre van, és mi elvisszük.

Mindez persze csak geg, arról szól, hogy kapcsolatot teremtsenek a Sziget-lakókkal, világosít fel Sándor, ami egybevág első felületes megfigyelésemmel, miszerint az adventista a leginkább marketingtudatos az összes vallási sátor közül. Máshol kis körömpiszoknyi papírfeliratok szerénykednek a bejárat fölött, itt ötméter magas narancssárga zászló áll, éjjel pedig a ponyván izzókból kirakott Biblia és kereszt világít.

„Az most katolikus vagy keresztény?”

Egyébként úgy hívják őket: Lelki betérő. Az önkéntesek – leszámítva a két-három konyhást, akik állandóan a gyümölcstea utánpótlással vannak elfoglalva – lelkészek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, valamint néhány gyülekezeti fiatal.Sándor úgy beszél a Sziget-lakókról, mint egy apuka a rosszcsont gyerekeiről. – Volt olyan, akit az útról húztunk be. Nem csináltunk semmi különöset, csak éppen megmentettük az életét – szerénykedik. – Másik évben két tizennégy éves srác jött. Otthon azt mondták, hogy a Balatonra mentek, de közben suttyomban kijöttek a Szigetre. Valahogy megtaláltak minket, kiderült, hogy nagyon félnek. Rendszeresen visszajártak hozzánk, próbáltuk sugalmazni nekik, hogy hívják fel a szüleiket, és mondják meg, mi majd vigyázunk rájuk.

– Alkohol hatására az emberek kicsit jobban megnyílnak – magyarázza Sándor – és olyan dolgokat is elmondanak, amikre nem szánták rá magukat évközben. Egyszer valaki, miután kifizette a borsos napidíjat, betért ide a sátorba, és végül az egész estét itt töltötte.

Kérdezem, volt-e bármi negatív tapasztalatuk, de csak legyint: - Előfordul, hogy bejön egy csapat, alkoholos állapotban felborogatják a székeket, asztalokat, megjegyzéseket tesznek arra, hogy keresztények vagyunk. De mi a rosszat jóval próbáljuk meggyőzni, az ilyen emberek ahogy jöttek, ugyanúgy pár perc után el is mennek. Ami érdekesebb, hogy sokaknak abszolút semmi elképzelése nincs a kereszténységről. Mikor azt mondjuk, adventisták vagyunk, azt kérdezik: az most katolikus vagy keresztény?

„Ne csak az ijesztő dolgok jussanak eszünkbe róluk”

Még néhány korty a gyümölcsteából, közben Sándor előhoz egy Lelki lomtalanítás feliratú pólót. Külön az idei Szigetre készítették. Hálásan elfogadom, amúgyis egyre hűvösebb lesz, a szél felkapja a homokot a forgalmas úton. A pólót a szám elé szorítva, a tömeg sodrásában nekiindulok a muszlim sátor felé. Egy pillanatra mekkai zarándoklaton képzelem magam, de a porfelhőből előtűnő bikinis felsőtestek látványa hathatósan visszatérít a valóságba.

Erdős Melinda fogad, aki rögtön az elején leszögezi, ez nem igazából vallási sátor. Ő a Campfilm munkatársa, és egy Muszlim szemmel c. dokumentumfilmen dolgozik. A előzetes, vágatlan verziót lehet itt megnézni. A film a Magyarországon élő muszlim bevándorlók mindennapjairól szól. Arról, hogy mi történik, amikor két ennyire különböző kultúra találkozik. – magyarázza.

– A körúti török büféken kívül nem sokat tudok a magyarországi muszlimokról. Mi a film tanulsága? – érdeklődöm.

– Akkor le is csapnám ezt a magas labdát: éppen ez – felel csípőből. – Sokezer muszlim vallású bevándorló és magyar ember él Budapesten, és egyáltalán nem ismerjük őket. A kérdőíven, amit te is kitöltöttél, van egy olyan, hogy nevezzen meg három híres muszlimot. Az emberek kilencven százaléka szélsőséges terroristákat nevez meg. Nagyon torz képünk van a muszlimról, ami alapvetően békés, családcentrikus vallás. Ezzel a filmmel az a célunk, hogy a sztereotípiák legalább ne ennyire élesen éljenek bennünk, és ne csak negatív, sőt, ijesztő dolgok jussanak eszünkbe róluk.

Az egész sátor legfeljebb öt négyzetméter lehet, egy kivetítőn a készülő film képsorai pörögnek, a sátor előtt egy asztalnál kérdőíveket töltögetnek. Egy török srác – talán épp a körúti büféből rémlik az arca – barátnőjével az ölében ül a padon, és a film rendezőjével társalog.

„Nagyon sajnálom, hogy kevesebb antiszemita tud kijönni a Szigetre”

 „Borra sör, meggyötör”, mondogatom magamban, nehogy az iménti Chardonnay hosszúlépés után véletlenül Drehert rendeljek majd. Sötétedik, lassan kikeverednék a mégoly vendégszerető Civil Sátrak szorító öleléséből.

A Rabbi tanácsa 10 Ft-ért tábla alatt Köves Slomó ül. – Elnézést, én előbb voltam itt, mondom egy most érkező fiatal párnak, mikor Slomó vendége végre feláll. Ott terem egy másik szakállas rabbi, a pár segítségére siet. –  Mi igazából a médiasztárral szerettünk volna beszélgetni – mondja a srác csalódott hangon. Slomó székkel kínál. Megkérem, lehetne-e kicsit halkítani a klezmert, a diktafon miatt.

– Gratulálok a Mindennapi.hu-hoz – mondja a rabbi bemutatkozás után – látom, hogy szépen beindult. Sok sikert kívánok hozzá! – Aztán a Zsidó Sátorról kezdünk beszélgetni. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Habad Lubavics Alapítvány közös projektje ez, tudom meg. – Mikor elindítottuk 1997-ben akkor ez a kezdeményezés még teljesen úttörő volt – meséli Slomó. Sok támadás is ért bennünket, hogy ez csak az antiszemitizmust fogja növelni. Olyannyira nem vált be, hogy néhány éve van kint egy másik zsidó sátor is, a Jewish Meeting Point.

– És mi a célotok?

– Ebben a közegben olyan embereket lehet megszólítani, akiket sehol máshol. Egyfelől olyan zsidókat, akik a hagyományoktól eltávolodtak, akár a zsidó identitásukat sem tartják, vagy cikinek gondolják. Szeretnénk, ha ezek a fiatalok élő kapcsolatot tudnának teremteni a gyökereikkel. Másfelől pedig vannak a kifejezetten antiszemiták. Számukra hatalmas újdonság, hogy itt vannak ezek a zsidók és nem a holokausztról akarnak beszélni, hanem mondjuk a zsidó kultúráról. Amikor ilyen fiatalok jönnek hozzánk, meg vannak lepve, hogy szóba állunk velük, sőt, bármiről hajlandók vagyunk beszélgetni. Emlékszem egy konkrét esetre. Volt egy srác, aki a találkozás után azt mondta: most már csak a nem vallásos zsidókat utálom, ti jófejek vagytok. Nagyon sajnálom, hogy abból a rétegből, akik közt ez a fajta antiszemitizmus még erősen jelen van, egyre kevesebben engedhetik meg, hogy kijöjjenek a Szigetre.

– Meg ugye van már Magyar Sziget.

– Igen, sajnos oda nem hiszem, hogy ki tudnánk települni, pedig igazán ráférne.

Kérdezem, vannak-e még jó sztorijai. – Egyik évben megjelent két izraeli fiú – meséli –, akiknek semmi köze nem volt a valláshoz. Talán kajálni jártak ide hozzánk. Minden nap visszajöttek. Évekkel később találkoztam az egyikükkel Izraelben. Lelkesen mesélte, hogy a Sziget hatására lett vallásos. Nagyon sok érdekes beszélgetésem is van, minden évben. Az emberek a legkülönfélébb kérdésekkel, problémákkal jönnek, amiknek egy tekintélyes része párkapcsolati. Érdekes és tanulságos, hogy egy olyan helyen, ami elvileg a szexuális szabadság jelképe, nagyon-nagyon sokan arról számolnak be, mennyire boldogtalanok a szexuális és párkapcsolati életükben.

A beszélgetés lassan személyesebbre hangolódik, kikapcsolom a diktafont. Tanácsot ugyan nem kérek, sem párkapcsolatit, sem egyebet, de a végén lecsengetem a tíz forintot. Mostanra már teljesen besötétedett. A szomszéd adventistáknál kigyúlt a Biblia és a kereszt izzófénye, talán a nikecelles talicska is előkerült. Visszamegyek a Présházba egy Chardonnay-ért. Aztán irány a Roma Sátor.