Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza az Alkotóját

A világgazdasági válság Magyarországon is kiélezte a társadalmi feszültségeket. A hitelüket fizetni nem tudók számát 900 ezer főre becsülhetjük, egyre többeket fenyeget az otthonuk elvesztésének a réme. Ma Magyarországon 2,8 millió emberre teszik a szegények számát, az anyagi nehézségektől a nyugdíjasok fele, a 2,2 millió gyermek közül 430 ezer nagyon, míg 750 ezer valamilyen formájában érintett. A kialakult társadalmi és gazdasági problémákért leginkább felelős politikai és gazdasági elitek tagjai eközben vagyonokkal gazdagodnak.

Vagyon: a szolgálat lehetősége

Mindezt vallási közegben is értelmezi a kereszténység: a Biblia a gazdagságról és a szegénységről is tanít. A keresztény kinyilatkoztatás magától értetődőnek tartja a magántulajdont. Védelmét a Tízparancsolat is hangsúlyozza (2Móz 20,15). A vagyonban a szolgálat lehetőségét látja. A Biblia szerint ugyanis nem létezik feltétlen értelemben vett magántulajdon, mert minden Istené. Csak átmeneti kezelői vagyunk a ránk bízott javaknak, és egész eljárásunkért számadással tartozunk.

A Biblia szerint a gazdagság és a siker kétértelmű. A szegénység és nélkülözés értékesebb lehet, mint a gazdagság, mert „jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele” (Péld 15,16). Jézus is óvta a gazdagokat a hamis biztonságtól. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Mt 6,24). A gazdagról és Lázárról tett példázatában Jézus félreérthetetlenné tette, hogy a gazdag és a szegény sorsa össze van kötve, és az evilági kapcsolatuktól üdvösségük is függhet. Jézus nemcsak a szegények tönkretételét, hanem semmibevételét is nagy bűnnek tartotta (Lk 16,19–31).

Testvérek népe

Az ókori Izraelben a szegényekhez, elnyomottakhoz való viszonyt meghatározta, hogy az ókori keleti nagy birodalmaktól eltérően a nép létrejöttét nem egy királyságból, hanem egy egyiptomi rabszolgacsoportból származtatta. Így az emberek egymás közötti viszonyára kihatott, hogy Izrael testvérek népének értelmezte magát.

Kezdetekben a közös birtokot szétosztották a családok között. A földművelő az atyáitól örökölt földhöz kötődött, mert a birtok határainak megváltozását tiltotta a törvény. Ideális állapotban a földterületnek biztosítania kellett a zavartalan megélhetést. A monarchikus államrend megszilárdulása új típusú rétegződéseket eredményezett, mint király és alattvaló, munkaadó és munkavállaló, gazdag és szegény, valamint az idegenek.

Isten és a szociális igazságosság

A kor prófétái elítélték a díszes palotákat és a fényűzés egyéb jeleit. „Összedöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, elpusztulnak az elefántcsont házak, vége lesz a sokféle háznak – így szól az Úr” (Ám 3,15). Helytelenítették, hogy a meggazdagodás módja nem mindig tisztességesen (spekuláció, csalás) történt. A bírók hagyták magukat megvesztegetni, a hitelezők pedig kegyetlenkedtek.

A másik oldalon álltak a gyengék és a szegények. A Biblia szerint Isten védelme alatt álltak. „Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza az Alkotóját, aki pedig könyörül a szegényen, az dicsőíti” (Péld 14,31). Törvények is védték őket. „A jövevényhez ne légy kegyetlen, és ne sanyargasd őt … Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! … Ha pénzt adsz kölcsön a népemből való szegény embernek, ne légy neki uzsorása, ne vessetek ki rá uzsorát! Ha zálogba vetted embertársad felsőruháját, naplementéig add vissza neki!” (2Móz 22,20–26). Megszülettek az alamizsnálkodás előírásai (5Móz 15,7–9).

Ha egy izraeli elszegényedett és kénytelen volt kölcsönt kérni, akkor nemzetségének vagy törzsének kellett melléje állni. Góélnak (megváltó, megmentő) hívták általában azt a legközelebbi rokont, aki megvédi a csoport, valamint az egyén érdekeit. A Biblia nem engedélyezte a kamatra adott kölcsönt az izraeliek között. A hosszan tartó társadalmi egyenlőtlenség kiküszöbölése érdekében törvény írta elő, hogy a földek hozamát minden szombatévben a szegényeknek adják. Ebben az évben az adósságokat is elengedték. A jóbél évben általános szabadon bocsátást hirdettek. Mindenki visszakapta azt a birtokát, amelyet örökölt.

Mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától!

Az ószövetségi törvények és tanácsok hasztalanul hangzottak el. A királyság évszázadaiban meggyengült a szolidaritás érzése. A prófétáknak közbe kellett lépniük a szegények, özvegyek és árvák érdekében. „Ezt mondja az Úr: Járjatok el törvényesen és igazságosan! Mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától! A jövevényt, árvát és özvegyet ne nyomorgassátok! Ne erőszakoskodjatok, és ne ontsatok ártatlan vért ezen a helyen!” (Jer 22,3). A bérmunkások helyzete sem volt irigylésre méltó, mert akadtak olyan munkaadók, akik a jogos bért megtagadták tőlük, ezért őket is törvény védte, hogy megkapják a jogos járandóságaikat.

Az Újszövetség idején Jézusnál a szegény fogalma nemcsak a koldusokra, nélkülözőkre terjedt ki, hanem az alázatosokra, kiszolgáltatottakra, szelídekre és a testi-lelki fogyatékosokra is. Jézus a társadalmi problémák megoldását a megtérésben látta, amely a gondolkodás és az értékrend megváltozásával járt. Így képessé válik az egyén a hitét jó cselekedetekkel bizonyítani (Mt 7,17–19; Mk 11,12–14. 20–21). Az egyéni és a társadalmi problémákat együtt kezelte a bűnnel és az Istentől való elidegenedéssel.

Jakab apostolnak a vagyoni különbségek gyülekezetben való megjelenésével kellett szembenéznie. Határozottan fellépett, hogy egyes helyi közösségekben megkülönböztető módon bántak a gazdagokkal, illetve a szegényekkel. A gazdagokat ovációval fogadták, előre kisérték a fő helyre, míg a szegényt állni hagyták hátul, vagy a padlóra ültették a kőpadon ülők lábához (Jak 2,2–3).