A börtönben rájött, mi a feladata

Olofsson Károly Placid 1916. december 23-án született. A bencéseknél tanult, majd belépve a rendbe, 1940-ben Pannonhalmán végezte tanulmányait: tanári diplomát és irodalomtudományból doktorátust szerzett 1945-ben. A Pannonhalmi Területi Apátság lelkésze, gimnáziumi tanára volt 1946-ig, pannonhalmi letartóztatásáig, ahonnan az Andrássy út 60-ba vitték, majd átadták a szovjet katonai bíróságnak.

„Javító-nevelő” ítélet

A Szovjet Hadsereg Budapesti Helyőrségének katonai törvényszéke tízévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Előbb a sopronkőhidai fegyházba, majd 1946 végén a Gulágra internálták. Tíz év után, 1955 novemberében térhetett haza társaival. Itthon nem kapott működési engedélyt, mint pap és mint tanár sem. Fűrészgépkezelő lett a pesterzsébeti ládagyárban, majd az ORFI -ban betegszállító, mosodai munkás, később mosodavezető. Nyugdíjazása óta a budapesti Szent Imre Plébánián teljesít szolgálatot.

– Egyedül voltam reverendában. Az oroszok örültek, hogy van egy pópa közöttük, ezért „kitüntetésben” részesültem. Reggeli után kivittek folyosót mosni és vécét pucolni. Nem valami fényes munka, mert a szovjet ember nagyon elítéli a nyugatiak higiéniáját. Ők nem ülnek, hanem állnak a vécére, aztán vagy beletalálnak, vagy nem. Ha nem, hát azt kellett nekem takarítani – mondta az idős atya, akinek sajátos előadásmódja feledteti a borzalmak és megaláztatások mélységét, amiket elszenvedett.

– A folyosón, amikor vízért mentem, mindig jött velem egy géppisztolyos katona, aki unatkozott, ezért dúdolgatni kezdett. Majd ugyanez történt másnap, majd harmadnap is. Akkor az Úristen oldalba bökött engem: ha ez a jóember énekel, akkor én is énekelhetek valamit. De a szovjet kísérőim nem ismeri a magyar nóta szövegeit, úgyhogy az is énekelhetem, hogy „egy katolikus pap takarítja itt a folyosót.”

Folyosói feloldozás a halálraítélteknek

– A folyosó végén, ahol elhaladtunk, hat cella a halálkamra volt, ahol akkor 32 ember a kivégzésére várt. Azt énekeltem hát, hogy aki a szentgyónását el akarja végezni, bánja meg a bűneit, megadom a feloldozást. Akkor még mindez latinul volt, tehát arra kerestem egy magyar nóta dallamát – és dudorászásba kezdett. – De még akkor sem világosodtam meg. Az Úristennek logikátlanságra kellett kényszeríteni a szovjeteket, hogy én mindent megértsek. Mert csak logikátlanságnak lehet nevezni, hogy egy Budapesten kényszermunkatáborra ítélt rabot sopronkőhidai kerülővel vigyenek a Szovjetunióba – fogalmazott a mártír pap.

– Márpedig bennünket, ezerháromszázunkat előbb Sopronkőhidára vittek. Ott elszedték a ruháinkat, hogy fertőtlenítsék. Ahogy ott állok anyaszült meztelenül, odajön hozzám egy hasonlóan ruhátlan fiatalember, és azt kérdezi: „Te énekeltél azon a folyosón?" Én meg válaszoltam, hogy igen, én. „Nem tudod, mit jelentett az nekünk – mondta a férfi. Amikor meghallottuk az éneked, összenéztünk, és elkezdtünk suttogni, és megéreztük, milyen csodálatos az Isten! Amikor nem tudunk megbékélni a sorsunkkal, a géppisztolyos emberekkel, akkor lehetőséget ad Isten, hogy Vele megbéküljünk." –  Onnantól megváltozott a légkör a halálkamrákban. Ott, a fertőtlenítőben meztelenül állva értettem meg, hogy ez az Úristen akarata velem. Én azért vagyok itt, és az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ezért voltam én boldog ott a lágerben, a borzalmak között is, mert rátaláltam az Isten által rám bízott feladatra – mondja Placid atya.

Nem vesztegeti

Az idős atya az őt körülvevő emberek gyűrűjében nem vesztegeti az időt, egyik történet a másikat követi, és mind az Úristen dicsőségére. A hamarosan 95 éves pap nem fáradt és nem megtört, ellenkezőleg. Történetei tele vannak humorral, az élet szeretetével, tanácsokkal, tanulságokkal. Nem csoda hát, hogy naptára meghívásokkal, programokkal van tele, ahol részt kell vennie és mesélnie kell. Mesélnie egy korról, amelyre már csak kevesen emlékeznek személyesen, mesélni azon helyek egyikéről, ahonnan – mint mondta – senki nem jött haza hitetlenül.