Újabb világsiker a Madáchban: Jézus Krisztus Szupersztár
Budapest – 2010 szeptemberétől láthatja a közönség Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus utolsó hét napját feldolgozó világhírű rockoperáját. A Madách Színház igazi XXI. századi látvánnyal tűzi műsorra a Jézus Krisztus Szupersztárt. Forrás: mixonline / Malina Adrienn
A Jézus Krisztus Szupersztár ősbemutatóját 1971-ben tartották a New York-i Mark Hellinger Theater-ben. A rockopera óriási sikert aratott, 720 alkalommal tűzték műsorra. Londonban egy évvel később mutatták be. A premiert követő nyolc év alatt az előadást 3358 alkalommal láthatta a közönség. Az első filmváltozat 1973-ban került a mozikba. A film hat Golden Globe jelölést, valamint a Legjobb zene kategóriában egy Oscar-díj jelölést tudhatott magáénak. Csak néhány adat, ami azt mutatja, hogy a mű népszerűsége a kezdetektől hatalmas.
Szirtes Tamás rendező, a Madách igazgatója elmondta, a Jézus Krisztus Szupersztár olyan darab, amelyről mindenki tud, de igazán mélyen senki nem ismeri, ezért az új színrevitel feladata lesz bizonyítani, micsoda titkokat rejt Webber rockoperája.
„Ez a mű része a világról való tudásunknak. Megjelenése felkavarta a musicalszínjátszást, hiszen bibliai témát rock változatban azelőtt senki nem zenésített meg. Több millió ember gondolkodását, világnézetét változtatta meg” – tette hozzá a színház igazgatója.
A Jézus Krisztus Szupersztár egyszerre két idősíkon játszódik, így – miközben elmeséli – értelmezi is a jézusi történetet. Mindezt a színpadon is meg kell valósítani, és egyben már biztosak lehetünk: a produkció látványban és tartalomban egyaránt XXI. századi lesz.
Az első hazai Jézus Krisztus Szupersztár-előadás Miklós Tibor nevéhez fűződik. A szövegkönyvíró 39 éve kapta meg a rockopera lemezét, ekkor kezdett dolgozni a darab első magyar változatán, melyet a Korong Rock Poronddal mutattak be 1972-ben a Műszaki Egyetemen. A darabot gyorsan betiltották, de később hatalmas sikert aratott. A hivatalos premier 1986-ban volt, a Rock Színház társulata vitte színpadra. A szegedi Dóm téri előadás pedig sokakban máig felejthetetlen emlékként él.
Sasvári Sándor 11 éven keresztül játszotta Jézust. A mostani előadásban Pilátus szerepét kapta meg.
„Életem legnagyobb élménye volt, hogy ebben a darabban játszhattam. Több mint 10 éven keresztül átélhettem ezt a csodát, és minden egyes hang élesen lüktet a véremben” – emlékezett vissza Sasvári, aki azt is megválaszolta, hogy most miért nem ő a főszereplő. „Jézusnak egyetlen egy ősz hajszála sem volt. Átadom a fiataloknak a stafétabotot, de ígérem, kemény Pilátus leszek” – mondta nevetve a színész.
A darab zenei vezetője Kocsák Tibor lesz, aki úgy fogalmazott, ha nincs ez a mű, akkor most ő sem lenne itt, és nem írt volna számtalan magyar musicalt.
A Madách színházbéli premier szeptember 17-én lesz. Miklós Tibor teljesen új fordítást készített, ami azt jelenti, hogy a dalok 60-70 százalékban új szöveggel fognak rendelkezni. A már jól megszokott hármas szereposztáshoz ezúttal is ragaszkodott Szirtes Tamás. A Madách ismert arcai mellett olyan fiatalok is helyet kaptak, akik a televíziós tehetségkutató műsorokban tűntek fel. Így például Tóth Attila és Varga Lajos a Társulatban, Ádok Zoltán és Végvári Eszter a Csillag születik című műsorban tűnt fel.
Jézus szerepét Csengeri Attila, Feke Pál és Tóth Attila alakítja, Judásként Serbán Attila, Száraz Tamás és Varga Lajos lép színpadra, míg Mária Magdolnát Balogh Anna, Polyák Lilla és Gallusz Nikolett játssza. Posta Victort, Sasvári Sándort és Venyige Sándort Pilátusként, Ádok Zoltánt, Nagy Sándort és Szerednyey Bélát Heródesként, Csórics Balázst, Kőrösi Andrást és Szvétek Lászlót pedig Kajafásként láthatja a közönség. A díszletet Rózsa István, a jelmezeket Rományi Nóra tervezi, míg a koreográfiát ezúttal is Tihanyi Ákos álmodja színpadra.
*****
A darab 3-as szereposztással lesz látható. A dalokat Miklós Tibor új fordításában fogja látni a közönség. A darab szereplői között a Csillag Születik és a Társulat című műsor szereplői közül is láthatunk majd szereplőket.További részletek a jegyértékesítésről hamarosan.
Szereposztás (ABC szerint):
Jézus: Csengeri Attila, Feke Pál, Tóth Attila
Júdás: Serbán Attila, Száraz Tamás, Varga Lajos
Mária Magdolna: Balogh Anna, Gallusz Nikolett, Polyák Lilla
Pilátus: Posta Victor, Sasvári Sándor, Venyige Sándor
Heródes: Ádok Zoltán, Nagy Sándor, Szerednyei Béla
Kajafás: Csórics Balázs, Kőrösi András, Szvétek László
Annás: Arany Tamás, Klinga Péter, Pankotay Péter
Péter: Barát Attila, Merán Bálint, Nagy Balázs
Simon: Németh Gábor, Sánta László, Szentirmai Zsolt
A 3 Démon: Ladinek Judit, Molnár Szilvia, Várady Viktória Baranyai Annamária, Végvári Eszter, Wégner Judit
A 3 Pap/Apostolok: Bereczky G. Zoltán, Borbély Richárd, Ekanem Bálint, Miskovics Péter, Mizsei Viktor, Sándor Dávid
Feleségek: Nyári Darinka, Ress Hajnalka
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Zenei vezető: Kocsák Tibor
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Rendező: Szirtes Tamás